Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld!

UK címet adtam meg.

Köszi!
Simán magyar címmel együtt, vagy az nem is volt kötelező? Vagy oda is a bekamuzott UK címet adtad meg?

Megadtam a bankkártya adataimat a UK accountomnál.

Hogy sikerült működésre bírnod a PS Now szolgáltatást itthonról?
UK accountot csináltam én is, de paypalról fizetés nem ment, mint kiderült azért, mert annak a PP régiója ütközik az account régiójával. Pénznek, meg muszáj lenni rajta, vagy kapcsolt fizetőeszköznek. Gondolkoztam ilyen 10 fontos biszbaszon G2A-ról vagy egyéb helyről, amit feltöltök az walletba, hátha úgy már engedi a trialt, de arra még nem szántam rá magam.

Red Dead Redemption:

A TLoU mellett másik hatalmas szívfájdalmam volt ez a játék, mikor is kiderült, hogy nem lesz PC-re. Most PS NOW szolgáltatásnak köszönhetően végigjátszhattam és én ezt piszkosul élveztem!!!!!!!!! Tény, hogy 8 évvel ezelőtt nagyobbat ütött volna a mára már kissé megmosolyogtató grafika miatt, de ez így is nagyon adta! Egyből meg is néztem az eddig kiadott videókat a második részről és már nyomtam is az előrendelésre, mert ez nekem a megjelenés napján KELL!

Star Wars Battlefront II:

Végigtoltam gyorsan a kampányt meg a Resurrection kieget (?). Az elején nagyon húztam a számat a full steril műanyag grafikán, iszonyat bántotta a szememet. Fapados a játék és agyonscriptelt, de valamiért mégis élveztem. Dúdoltam a játékkal együtt a zenéket és élveztem a harcot. Erre a pár órára jó kis móka volt.

TLoU DLC-t (Left Behind) is végigvittem, ez is hihetetlenül tetszett!!! Nagyon várom a folytatást!

Teljes Uncharted széria is megvolt. Lehet, hogy sokat anyáztam az első rész alatt, de a folytatások teljes mértékben képesek voltak feledtetni a rossz élményeket! A második résztől kezdve már elképesztően élveztem a sorozatot, a negyedik részre meg nincsenek szavak, azt bizony át kell élni! A "The Lost Legacy"-t kicsit félve indítottam, mert egyik főszereplő sem vált szimpatikussá az előző részek során, de a játék második felére teljesen megbarátkoztam velük. Lehet, hogy nem egy teljes értékű játék, de rendesen odatették magukat a fejlesztők, itt is volt nem kevés "Woooaaaaa!!!!" momentum részemről. Jó vétel volt ez is!

Vampyr nekem nagyon adta!!! Nagyon hiányzott egy ilyen kaliberű játék. Még akkor is, ha végig érződik rajta, hogy nem AAA gameről beszélünk. Ráfüggtem rendesen.

Vampyr
A Dontnod vámpíros szerepjátéka érdekes, bátor elképzelés, aminek a kivitelezése már problémásabb. A koncepció tényleg jó: vámpírként normálisan viselkedni az emberek között, és dönteni, hogy kiből legyen vámpír-vacsora. Ez azért is fontos, mert bizonyos emberekből több vért/xp-t lehet kinyerni, amivel sokkal jobban tudunk majd a harcokban érvényesülni. Viszont több vért csak akkor tudunk kinyerni belőlük, hogyha jobban megismerjük őket, illetve segítünk nekik az egészségügyi problémájukkal. A harc is érdekes volt számomra, ami a végigjátszásom alatt inkább a sikeres hárításra alapult, mint az eszeveszett gyepálásra. Lényeg az, hogy sikerült beszippantania egy bizonyos fokig.
Viszont a koncepció picit szétesik, ha bizonyos módon játszik az ember. Persze, ez is csak egy moralitás rendszer, amit a Dishonored-hez tudnék hasonlítani, mivel minél több ember tűnik el, annál rosszabb lesz a helyzet a kerületben. Viszont egy "pacifista" végigjátszás teljesen ellene megy a koncepciónak, főleg úgy, hogy a harcban annyi embert gyilkolhatunk, amennyit csak szeretnénk, és annak semmilyen következménye sincs (azon kívül, hogy szintekben rettenetesen el leszünk maradva az ellenfeleinktől). Bár a lakosok megismerése és titkaik feltárása érdekes lehet, azonban semmi igazán fontos dolgot nem adnak a sztorihoz. Ha pedig ez szóba került, az elején meg tudott fogni vele, de a különböző vámpírfajok bevezetésével egy picit nevetségessé kezdett válni, és utána nem tudta újra elérni azt a beleélési szintet. A nagyobb döntésekkel is van problémám, mivel bizonyos lehetőségek lényegében átbaszások, és konkrétan elronthatja a játékélményt.
Szal több sebből vérzik a játék, de a hibái többé-kevésbé még elérik az elfogadható szintet. El lehet játszani vele, de nem nagy szám.

Far Cry 5
Nagyon felemás a véleményem ezzel kapcsolatban. Szal elkezdek játszani, érezhető a letisztult Far Cry/Ubisoft-os játékmenet, de ugyanakkor még mindig szórakoztató. Vannak felszedhető társak is, co-opban is lehet ökörködni, egy tipikus open-world sandbox. OK, akkor vhogy tápolni kell magam, hogy még élvezetesebb legyen az öldöklés. Mi? Hogy már nincs szintrendszer, helyette csak perk pontokat kell találni a játékban? Hát akkor azt fogom csinálni, le vannak szarva a sztori küldetések, ide a pontokat. Mi? Vadásznak rám? OK, biztos erősebb ellenfelek jönnek...miért sötétült el a játék? Ööö...akkor most elkaptak, és akaratom ellenére rám erőltetik a sztorit? OK, letudva, nem tetszett, de nem gond, csak ne erre legyen alapozva az egész játék cselekménye...éééés megint elkaptak, pedig még semmi sztori küldit nem csináltam. Ó tényleg, egy őrült muksó vagy, aki vmi elképesztően elcseszett dolgot csinál velünk? Ki gondolta volna? OK, letudva a mellékküldik nagy része, most jöhetnek a sztori küldetések. Letudtam egyet, kettőt és...gyere ide, mert máris itt az utolsó konfrontáció a terület vezetőjével. És ezt végig kell szenvedni még kétszer...
Alapvetően ez ölte meg nekem a játékot. A játékmenet profi, de szinte minden más fel lett áldozva abból, ami a Far Cry 3-4 volt. Érdekes mellékküldetések és az azokat adó karakterek? Nincsenek. Sztori küldetések? Semmilyenek. Kb. csak a területvezetőkkel lévő animációk és küldetések hagynak vmiféle nyomot, de így se érnek semmit se, mert egyikük se mutat újat, és kiszámítható merre akar kilyukadni. Ami viszont tényleg váratlan, az a vége, ami megint csak egy újabb frusztráló pontja a játéknak.
Bármennyire is gyönyörű, bármennyire is élvezetes, ez orbitális nagy csalódás volt számomra. A végére már a mellékküldetésekkel nem törődtem, a végigjátszás után pedig meg se próbáltam befejezni őket. A játékot viszont mindenképpen befejeztem. Ennél csak jobb jöhet...

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Én még augusztus elején játszottam végig az Unravel two-t. Nagyon bejött a játék, valóban koopra lett kitalálva, nagyokat nevettünk a bénázásainkon haverommal. Az elég idétlen, értelmezhetetlen történet viszont nem tetszett, valamint meglehetősen rövidnek is találtam.

A kis fapados blogomra írtam is egy rövid kis tesztet róla:

https://tudatosantomival.wordpress.com/2018/08/30/gameskombajn-1-elvesztettem-a-fonalat-avagy-unravel-two-a-gorcso-alatt/

Gears of War 4:

Valamikor március végén kezdhettük el local co-op-ban egy kedves ismerősömmel, akik néhanapján átjöttek vendégségbe. Eddig tartott a játék, mert a tegnapi összejövetel alkalmáéval bizony a végére is értünk! Hihetetlenül jó volt, nagyon élveztem!!!!! Az akciók, a hangulat és a grafika mind csúcs! Az első részt ugye imádtam, aztán a második és harmadik tudtommal nem jelent meg PC-re, így a negyedikkel csöppentem vissza a világba. Voltak utalások a múltra, de azért néhol csak kapkodtam a fejemet a story-ban, hogy most így mit hogy merre műveltek. De a lényeg, hogy nagyon jól szórakoztunk.

El is gondolkodtam, hogy kellene két vezeték nélküli xbox kontroller, amikor PC-n játszunk, de jelenleg elég nagy luxus lenne. Mondjuk így sem olyan rossz, mert én bill.+egérhez vagyok szokva, Neki pedig jó a kis Logitech controller, de azért mégis más lenne wireless....

Mondjuk ha sikerül RDR első részét végigvinni PS Now-val, akkor nem tudom mennyire leszek képes türtőztetni magam a második rész esetében. Max próbálom majd jó áron eladni a lemezt.

Igen, érdemes várni, 1 év távlatban rohamosan esnek az árak.

Azok vannak a végére hagyva direkt. Uncharted sorozat van porondon a The Lost Legacy-val bezárólag. Aztán Heavy Rain meg Beyond: Two Souls. És én még szeretnék egy Detroit Become Human-t is, de egyelőre sokallom az árát. Lehet azzal várok majd még egy kicsit.

Majd akkor csurizol magad alá, ha a Horizon Zero Down és God of War-t végigvereted

The Last of Us:

Véget ért tegnap délelőtt a kaland, számomra hatalmas élmény volt!!! Mint mondottam volt, emiatt a játék miatt gondolkoztam el először a konzol vásárlások megrögzött PC-sként, de 7 éve nem lett belőle semmi. De most pótoltam és hihetetlenül berántott! Rég nem váltott ki ennyi érzelmet belőlem egy játék, nagyon megszerettem a két főszereplőt!!! Tényleg érződött az egészből, hogy 130% játékélmény a cél, nem is tudom mikor találkoztam PC-n hasonlóval. Már kezdett gépies lenni számomra a játék PC-n ezért is döntöttem úgy, hogy nem várok tovább, megveszem a PS-t. Mert kellett valami új, amiről mindenki áradozik sok-sok éve. Most már látom és értem.

Nekem nem lesznek nagy elvárásaim az uccsó TWD-vel szemben, mert egyszerűen nem hiszem, hogy bármi érdemlegeset tudnának összehozni. Abból a világból sztem már mindent kisajtoltak, csupán Clem és AJ kapcsolatának a bemutatásában lehetne vmi érdekeset összehozni (mint anno Lee és Clemnél volt). Nagy eséllyel a Batman-es kapcsolati rendszer ebben is benne, ami akár még érdekes is lehet, de nem hiszem, hogy össze tudnának rakni normális szereplőket.

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Telltale kapcsán most TWD utolsó évaddal kapcsolatban vagyok még kicsit bizakodó, hátha így már ténylegesen lesznek eltérő végkifejletek, hogy nem fog semmi épülni rá.

Kiábrándító már évek óta minden játékuk, egyszerűen úgy írják meg az összes történetüket, hogy az büntesse a játékost, teljesen függetlenül mindentől.

TWD 3. évadot úgy játszottam végig, hogy egy nagy seggfej voltam mindennel és mindenkivel, és jópofizós, együttműködős végigjátszásokkal összehasonlítva semmi különbség nem volt semmiben, ami a kimenetelt illeti...

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Batman: The Enemy Within
Bár pár hónappal ezelőtt írtam, hogy többet várok a Telltale-es Batman folytatásától, az igazság az, nem túlságosan hittem a benne, hogy bármiféle javulást hoz majd. A Telltale megítélése sokat romlott a szememben, főleg a legutóbbi Walking Dead után, és amit hallottam a Batman folytatásról, az nem volt túl pozitív. Ám már az első epizódjával meglepett, ami bár korántse lett kimondottan jó, de végig élvezhető és érdekes maradt. És kb. végig tudta tartani ezt a szintet, ami egy kellemes játékélményhez vezetett. No azért sztori és karakterek tekintetében voltak problémák, néhol kiszámítható, illetve sok helyen érezhető miképp akarják a szereplőket használni. Ugyanakkor viszont képes volt fejlődni is a széria a "döntésmechanika" terén, ami alatt azt értem, hogy olyan újításokat hoztak bele, amellyel jobban át tudják vágni a játékost a döntéseink fontosságáról. Azonban talán a legfontosabb dolog az, hogy ebben legalább egy érdekes sztorit sikerült elmesélni sokkal több ismertebb szereplővel, amiknek köszönhetően jobban be tudják szippantani a Batman rajongókat. Nem tökéletes, nincs közelében a Telltale legjobbjaihoz, de egy korrekt folytatás lett...

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Június:

Ni No Kuni 2: Revenant Kingdom
A Ni No Kuni első része érdekes volt számomra Ghibli-filmes stílusa miatt, ám a kizárólag konzolokra megjelenő játékról elég hamar kiderült azokból a videókból, amiket láttam, hogy kissé komolytalan a sztori (mondom úgy, hogy a főszereplő anyja elég hamar elpatkol a szemünk láttára), illetve a játékmenete sem annyira élvezetes. A folytatásra is csak a PC-s megjelenés miatt kaptam fel a fejemet. Nem gondoltam azt, hogy lesz benne bármi olyan, ami teljesen letaglóz. Nos...kb. 10 perc kellett a játéknak ahhoz, hogy teljesen beszippantson.

Ennek oka pedig abban keresendő, hogy a játék pár erős jelenettel kezd, ami egyrészt jól mutat be pár szereplőt, másrészt akkora nagy baromság, hogy az már élvezetes. Ha nem ez lett volna a kezdés, akkor nagy eséllyel nem is fogott volna meg annyira, mert bár egy kompetens JRPG pár minijátékkal megfűszerezve, de a világot nem váltja meg. A játékmenet sztem túl lett bonyolítva, hogy legyen vmi mélysége, pedig a harcok pofonegyszerűek (mondjuk a nehezítő patch előtt sikerült ezt végigvinni, nemtom mennyire változott ez). A minijátékok közül a birodalomépítős veszi el a legtöbb időt, viszont a csaták teljesen feleslegesek. A Ghibli-stílus ebben is erős, ám a sztoriban is szerepelnek hasonló elemek, amik azokra a filmekre jellemzők, viszont kevésbé kiforrottak. A társaink közül is igazán csak a két főszereplőnek van bármiféle jelleme, a többiek csak a saját fejezetükben kapnak vmi szerepet, utána keveset adnak hozzá a sztorihoz. Viszont a főszereplők vannak olyan erősek, hogy elcipeljék a hátukon a sztorit, főleg Roland, aki abban az első 10 percben annyira meggyőzött, hogy valszeg az év végén is emlékezni fogok rá.

Mindenesetre jó darabig lefoglalt a játék, voltak élvezetes részei, de igazán kimagasló élményt nem nyújt, illetve a játékmenete sem hoz újat, csak felesleges komplexitást.

The Walking Dead: A New Frontier
Egyszer régen volt egy Telltale, aminek az új játékait nagyon vártam mindig, és csak pozitívan tudtam a fejlesztőgárdáról beszélni. Pedig voltak kevésbé jól sikerült cuccaik, mint pl. a Jurassic Park játékuk, ami egyfajta prototípusa volt a mostanra megszokott Telltale-es játékmenetnek. Na, az a játékuk elég kellemetlen élmény volt a béna sztorijával és karaktereivel. És a 3. Walking Dead évadjuk pont arra az élményre hasonlított.

A játékmenetre nem igazán van panaszom, mert azt a letisztult Telltale-es formulát hozza, amit már évek óta megtapasztalhattunk. Ami kritika érheti, az megint az öreg motorjuk miatt lenne, amely az animációk tekintetében nincs a helyzet magaslatán. Az évad problémája abban rejlik, hogy a játék lényeges részei egyszerűen nem működnek együtt, sőt, sokszor még egymás ellen dolgoznak. Az első problémás eleme a szereplői, akik nem elég kidolgozottak, de még szimpatikusnak sem nevezhetőek, és ez sajnos olyanokra is, mint pl. a visszatérő Clementine. A második természetesen a történet, ami egyrészt olyan zombis/poszt-apokaliptikus kliséket használ, amelyeket már a Michonne játékukban is láthattunk, másrészt viszont a nem túl érdekes karaktereit abszurd helyzetekbe helyezi mindössze azért, hogy a játékosnak legyen vmi döntésre hasonlító dolga. És pont ez az utóbbi dolog az, ami elrontja az illúziót. A Telltale játékait sokan kritizálják, hogy a döntéseinknek nincs semmi jelentőségük, viszont eddig mindig sikerült vhogy megoldani, hogy ne legyen teljesen átlátszó ez a tény. Ebben viszont kb. mindenki számára egyértelmű, hogy egészen az utolsó részig nincs olyan döntés, ami bármit is befolyásolna. Együtt a karakterekkel és a sztorival pedig egyszerűen katasztrofális a játékélmény, mert az évad nagyon szeretné, hogy csak egy irányba menjen a cselekmény, és még a szereplők jellembeli változását sem veszi figyelembe. Ez pedig frusztráló.

Másfél óra az epizódok játékideje, ami egyszerűen kevés ezeknek a kidolgozatlan szereplők megismerésére, de lehet jobb is, mert a történet sem hoz semmi újat. Ennek köszönhetően pedig csak félni tudok, hogy mit hoznak ki az utolsó évadból. Mert ha ebbe az irányba haladnak, akkor félő, hogy a legrosszabb Telltale-es élmény vár majd ránk.

Vanquish
A Platinum Games érdekes stílusú játékokat készít, amik közül nem mindegyik sikerül jóra, vagy a játékos közönség nem ugrik rájuk. A Vanquish-re pont az utóbbi a jellemző, mivel túlságosan is imitálta az akkori trendeket, és kevésbé fókuszált arra, amitől kultuszjáték vált belőle.

Alapvetően ez egy TPS, a fedezékrendszerével és az elmosódott színeivel pedig a Gears of Wart szerette volna imitálni, viszont a benne lévő szereplők, az ellenfelek, a történet, szinte minden egyfajta komolytalanságról tanúskodott, ami vagy bejön, vagy nem. Ami saját ötlete, a "rakétacsúszás" és az ebből fajuló időlassítás, szinte szemben áll a fedezékrendszeres játékmenettel, de az elején még úgy gondoltam, hogy ez egyfajta választási lehetőséget ad, hogy miképp játsszunk. Az elején viszont egyáltalán nem tetszett az egész játék. Úgy értem, a játékmenet rendesen működött, a sztori, karakterek elmentek, viszont a sivár látványvilága és a túlságosan is túlzó átvezető animációi kevésbé fogtak meg. A játékmenet se tetszett...csak mert nem úgy játszottam, ahogy ebben kellene. Ugyanis történt egy érdekes dolog. Bár a játék elején van egy tutorial, ami elmagyarázza a rakétacsúszást, stb., viszont bizonyos dolgokat nem. Ennek köszönhetően, amikor már épp elfogadtam volna, hogy ezt feleslegesen hypeolja a nép, egyszer csak rátaláltam egy harcban egy fura technikára, aminek használatával a nehezebb ellenfelek jóval hamarabb elhulltak. Mintha egy titkos technikára találtam volna rá, ami új életet lehelt a játékba.

Tehát a játék legnagyobb pozitívuma, hogy bár játékmenete viszonylag egyszerű, de van egyfajta mélysége, ami könnyen elérhető, és amivel nem kell sokáig gubbasztani a fedezékek mögött, hanem közel "csúszni" az ellenfelekhez, és aztán stílusosan lelőni, vagy felrobbantani őket. A probléma viszont az, hogy rövid és a története, szereplői mind nevetségesek. Bár ugyanez igaz a Metal Gear Rising: Revengeance játékukra, viszont abban sokkal élvezetesebb szereplőket találtak ki, akik ellensúlyozzák a történetbeli hiányosságokat, illetve sokkal szórakoztatóbbak a bárgyú részei. A Vanquish egyfajta kuriózum, ami egy viszonylag unalmas zsánerből kihozott egy fura, ámde érdekes dolgot.

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Május:

Silence: The Whispered World 2
Nem voltam teljesen oda a Whispered World-ért, de hozott egy olyan szintet, ami miatt érdeklődve vártam a Daedalic stúdió projektjeire. A számomra problémás befejezése ellenére az első rész egy teljesen átlagos klasszikus kalandjáték, ami egyértelműen lezárta a sztoriját. Aztán kijött a Silence előzetese, és egyből felidegesített. "Miért kell ezt folytatni?! Miért kell nyomatni ezt a nyomasztó hangulatot?! Egyszerűen MIÉRT?!" stb. kérdések merültek fel bennem, nem téve ezzel jót az első benyomásaimra. Viszont érdekelt, hogy merre viszik tovább a sztorit, úgyhogy nekiugrottam, és picivel pozitívabb lett számomra a végeredmény, mint vártam. A Silence egy modern kalandjáték, ami egyrészt egy Telltale-szerű prezentációt ötvöz egy erősen butított (kevés tárgy, kevés interakció), "felhasználóbarát" point-n-click játékmenettel. Ennek köszönhetően a játékos viszonylag könnyen rájöhet a megoldásokra, és az NPC-kel való beszélgetéseket is gyorsan lezavarhatja. Ennek következtében pedig viszonylag gyorsan haladhatunk előre a történetben. A probléma sajnos az, hogy a két főszereplő gyereken kívül nem igazán marad meg más a karakterek közül. A sztori viszont mindenképp jobban lett ebben elmesélve, bár nagyon kiszámítható. Ennek a lezárásával szerencsére nincs bajom, végre engedi, hogy a játékos válassza ki a neki tetsző befejezést, bár köcsög húzásnak érzem a bennük lévő csavarokat, amitől az egyik befejezés sokkal jobb, mint a másik. Összességében ez is egy felemás élmény volt számomra, mert a Telltale-es prezentáció, a nehézség hiánya és a cselekmény gyorsasága nem engedte számomra, hogy maradandó nyomot hagyjon. Azért elment...

Ghost of a Tale
Végre egy idei játék, habár érdemes azt megemlíteni, hogy ez jó ideig Early Accessben leledzett a Steamen. Amikor először láttam erről előzetest, teljesen levett a lábamról. Egy indie csapat, ami a megszokott indie "retropixel" kinézet helyett egy realisztikus, de ugyanakkor stílusos 3D látványvilágot alkottak, aminek a főszereplői egerek és patkányok egyfajta NIMH titka stílusban. Az előzetesben egy egérrel voltunk, akik bebörtönöztek vmi miatt, és lopakodva kellett elkerülni az őröket/patkányokat, közben pedig tárgyakat gyűjtögetni, hogy később megoldjunk velük bizonyos feladványokat. A teljes verzió is így kezdődik, viszont elég hamar kiderül, hogy ez nem teljes mértékben egy lopakodós játék, mivel miután kijutunk a börtönből, az egerünknek elég hamar beszerzünk egy álruhát, aminek köszönhetően az őrök ránk se hederítenek. És itt derül ki, hogy mi is ez a játék. A Ghost of a Tale egy gyűjtögetős kalandjáték, amiben a játékosnak különböző küldetéseket kell teljesíteni bizonyos NPC-knek, ami nagy általánosságban kimerül abban, hogy meg kell találnunk vhol egy tárgyat, vagy összegyűjteni belőlük vmennyit, és visszavinni nekik, hogy előrébb lendüljön a sztori. Ez alapvetően nem egy nagy probléma, viszont ez nem a modern játékdizájn jegyében készült, ahol a fontosabb tárgyak eltéveszthetetlenül csillognak, vagy egy fénycsóva megvilágítja őket, így könnyen megakadhat a játékos, ha egy helyszínen nem talál meg vmit, amit egy másik helyszínen kellene felhasználni. Problémás az is, hogy a pazar látvány miatt picit optimalizálatlan a játék és gyakoriak a grafikai bugok. Viszont azt nem mondhatom, hogy nem élveztem a játékot. Tetszett a benne lévő sztori, ami kicsivel komolyabb, mint amire számítottam. Viszont itt meg az a probléma, hogy nincs igazi befejezése a játéknak. Azért reménykedek, hogy majd egyszer lesz ennek vmiféle folytatása.

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Battletech

60+ óra játékidővel befejeztem a kampányt, de tegnap azzal a lendülettel kezdtem is egy újat, ezúttal alaposabban megtervezve a dolgokat
Szerintem ez az első játék, amit végigjátszottam az idén és nem untam meg félúton. A főszál nem túl hosszú, de nem is az adja a játék lényegét: mikor bemész egy könnyűnek tűnő küldetésbe és megérkezik az erősítés, ami magában nehezebb, mint a te csapatod, ráadásul a hátad mögé. Na olyankor muszáj jól taktikázni és felkészülni a veszteségekre. Ami viszont pozitívum, hogy az XCOM sorozattal ellentétben itt nem érzek késztetést a visszatöltögetésre harc közben. Belefér egy-egy pilótasérülés, esetleg lerobbanó végtag (az egyetlen kivétel az instant halált okozó fejlövés valami nagy fegyverrel). Mondjuk az is igaz, hogy itt a kiírt találati esélyek fedik a valóságot és ha a fegyvereknek egyenként 95% esélyük van eltalálni a célpontot akkor maximum egy téveszt célt.
A mechek felszerelése pedig igazi játék a játékban. Figyelni kell a súlyra, a hardpointokra (milyen fegyvert és hová lehet felrakni) és a hőtermelés sem egy mellékes szempont. Főleg, mert nem mindegy, hogy sivatagi vagy jeges pályára szól a küldetés (és akkor még ott van az a trükk, hogy egy lángszóróval felforraljuk az enemyt). És nem biztos, hogy megéri a legnagyobb fegyvereket felpakolni a gépre, ha cserébe csak minden második körben lőhetünk vagy csak annyi páncélt hagyunk magunkon, amit egy csúzlival át lehet ütni.
Amit fel lehet róni a játéknak jelen pillanatban az a hosszú töltési idő, de ezen segít, ha szorgosan eladogatjuk a felesleges holmikat és törölgetjük a régebbi mentéseket. Máshol olvastam 1 perces töltési időről a küldetések között, de nekem a korai verzióban sem ment fel 15 sec fölé (és elvileg dolgoznak is a problémán). Illetve néhol a grafikát is kritizálják, de szerintem ehhez a játékhoz tökéletesen megfelel. 2-3 találkozás után már felismerhetőek az egyesellenséges mechek, a térképek pedig néha ismétlődnek ugyan, de ez is csak napi 6+ óra játéknál tűnik fel. És akkor sem garantálja semmi, hogy az ellenfél is ugyanonnan érkezik. Egyébként buggal nem találkoztam és csak az 1.0-ás változatnál fordult elő, hogy egyszer kifagyott a játék.
Kicsit (?) elfogult vagyok, mert a Mechcommander óta várok egy ilyenre, de ha a töltési idővel tudnak kezdeni valamit akkor nálam simán 90%.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Life is Strange: Before the Storm (Limited Edition)

Összességében kissé vegyesek maradtak az érzéseim. Jó csapatra bízták az előzménysztorit, ugyanakkor mintha néhány ponton nem lettek volna elég bátrak a készítők, mintha tudatosan úgy döntöttek volna, hogy véletlenül se legyen megosztó vagy botrányt keltő a BtS, és inkább egy "biztonsági játékot" alkottak.
Furcsa mód nekem egy percig sem hiányzott az időutazás, sőt, ezúttal még inkább azt érezzük, hogy amit teszünk és mondunk, annak súlya van és visszafordíthatatlan. Talán mondanom se kell, hogy ezúttal is lesznek bőven olyan szituációk, amikor nincs jó döntés, csak az, amit kevésbé rossznak érzünk...
Az időutazást felváltotta a szájkarate, a polaroiodos fotózást a graffitizés (tagelés). Chloéval a játék bizonyos pontjain ha úgy döntünk, adott szereplővel vitába keveredhetünk, és ha felülkerekedünk, könnyebb dolgunk lesz a játékban. Ez jó kis feature, kár, hogy az ep. 3-ra már nem jutott erre sok energia a készítők részéről. A tagelésnél meg simán csak meg kell találnunk azokat a felületeket, ahova alkoholossal firkálhatunk (az üzenet tartalma mindegy, nem lesz kihatással a játékra).
Az egész játék földhöz ragadtabb, ami jót tett neki, ugyanakkor az a kevés szürrealista jelenet (amikor Chloe álmaiban járunk) nyugodtan lehetett volna még szürrealistább, "twin peaks-esebb". Vannak nagyon egyedi és jó ötletek, mint az episode 1-ba épített asztali táblás rpg, amibe becsatlakozhatunk, vagy a bónusz epizódban ott hever egy Chloé-ék által írt lapozgatható KJK-füzet (szerintem ilyet majdnem mindenki írt, aki a 90-es években volt gyerek). A Limited Edition megvásárlásával nem csak ezt a bónusz epizódot kapjuk meg instant, hanem Chloe ruhatára is bővül, szerintem az elején vagy fél órát elpöcsöltem a megfelelő outfit kiválasztásával.
Összegezve azonban még így is valószínüleg a legjobb kezekbe került a történet, több helyen tovább is lett gondolva, valahogy most érzem "kereknek" a Life is Strange-et. 30 éves férfi létemre ezen is el tudtam érzékenyülni... de mégsem olyan kiborító, napokig depressziós szinten, mint az alapjátékon, és EZ volt az, ami nekem hiányzott. Ettől függetlenül mindenkinek kötelező darab, aki kivitte az alapjátékot, aki meg nem, az meg előbb pótolja azt.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Ehavi kijátszottak:

South Park: The Fractured but Whole
Miután bepótoltam a sorozatbeli lemaradásomat a South Parkból, úgy döntöttem, hogy akkor már a kipróbálom a játékbeli folytatást is. És picit vegyesek az érzések, de még így is pozitív az összkép. A nagy problémám az, hogy míg a Stick of Truth a sorozat legjobb elemeit emeli át a különböző korszakokból, addig a folytatás csak az utóbbi évek "maradékából" válogat. Vannak pozitívumok, így is humoros, de pl. a sztori egy fő részét képező elemre egyáltalán nem emlékszem a sorozatból, míg egy jelentéktelen, apró játékelemre meg igen. Ez persze nem egy óriási probléma, csak kevésbé szórakoztató a sztorija és hangulata, mint az előzőnek. Ami viszont felfele húzza a játékélményt, az a harcrendszer, ami érdekesebb és taktikusabb, mint a Stick of Truth. Van elég játékmechanika benne, hogy kicsit jobban el lehessen merülni, illetve a játék vége felé a karakterünket annyi féle módon lehet személyre szabni, hogy az elismerésre méltó.
Szal többnyire jól elvoltam a játékkal. Tetszett a játékmenet, a sztori kevésbé, de volt benne annyi South Park feeling, hogy még szórakoztató maradjon.

Final Fantasy IX
Nem vagyok FF-rajongó, de anno néztem egy Gametrailers-es összefoglaló sorozatot a szériáról, és ott keltette fel az érdeklődésem. Az eladások tekintetében az FFIX nem lett annyira sikeres, mint az előző két PS-es rész, míg a PS2-es FFX az lett. És mégis azon kaptam fel a fejem, hogy ezt a részt a legjobb Final Fantasy-k között tarják számon. És most már többé-kevésbé értem miért.
Egyrészt úgy érzem, hogy egy nagyon erős kezdése van, ami azért van, mert egyrészt a játék nem engedi a játékost játszani, másrészt viszont mindezt azért teszi, hogy a kezdő négy sablonos szereplőt megismerjük. A sablonosságuk is erény, mert maga a mesebeli, középkori világ és a komolytalanságuk miatt egy letisztult, egyszerű képet kapunk róluk, és csak az interakcióik alapján tudjuk megítélni, megismerni őket. Az egyetlen szereplő, akire ez nem teljesen igaz, az a fekete mágus, Vivi, akinek nagyobb szerepeltetése indítja el a játékot komorabb témák felé, illetve a szereplőket egy kis jellemfejlődésre sarkallja.
Az az első 3-4 óra engem megvett kilóra, megszerettem azt a 4 szereplőt, és onnan nem igazán eresztett a játék. És bár nem teljesen vagyok oda, hogy milyen irányokba ment a sztori, és a csapattársak közül se lett mindenki azonos szinten kifejtve, meg a főgonosz se a legjobb, mégis pozitívan álltam fel a végigjátszás után.
A játékmenet egyszerű, de azért tudnak galibát okozni az ellenfelek grindolás után is. Ha már megemlítettem a grindolást, a játék többnyire nem kívánja meg, hogy ezzel húzzuk az időt, ami egész pozitív, de a különféle jobbnál-jobb képességek elsajátításához azért nem árt egy kis csihi-puhi. A mellékküldetések nem a legjobbak, sajnos nem igazán kötődnek a karaktereinkhez, de jobb felszereléseket lehet velük szerezni. Egyedüli probléma a harc lassúsága, amitől néha bele lehet futni frusztráló szituációkba, de ugyanakkor ezt is ki lehet használni a bizonyos szörnyek ellen.
Számomra az egésznek jó hangulata és szórakoztató volt. Még a majdnem 20 éves átvezető animációk is lenyűgöztek. Egy nagyon jó élmény volt.

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Sajnos megvettem anno az AC Origins-t. Elég lepkefing, nem fogott meg. De valahogy az összes AC játékkal így jártam, csak sose tanultam belőle...

Nem fognak!!! Az Istencsászár kegyelméből fergetegesen jó játékot fognak kiadni június 5-én. Most már csak nem tolják el megint a megjelenést...

Akkor összegezve: egyetértünk hogy az FC5 pénzért lepkefing. És megvesszük a Inquisitor - Martyr-t mind a ketten...mert reménykedünk hogy nem csesznek át annyira...

Nekem még lesz idén egy Red Dead Redemption 2...de félek az is már ez a multira hegyezett cucc lesz mint amit a GTA5-ből heggesztettek mostanra.

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Akkor jól sejtettem. Ezért is írtam a #640-es hsz-ben, amit írtam. Akkor jóval zabosabb lettem volna. Fallout 4, ME: Andromeda, AC: Origins, amik olyanok, hogy nem gondolok rájuk feltétlen jó szívvel. Megvettem őket becsülettel, de valamilyen szinten sajnos mind rossz szájízt hagytak maguk után. Ami egyértelmű vétel lesz nekem idén, az az "Inquisitor - Martyr". Nagyon szeretném szeretni! De ott is benne van a pakliban sajnos, hogy nem lesz felhőtlen az öröm. És persze van még pár cím, ami azonnal előrendelős, amint elérhető: The Witcher 4, Cyberpunk 2077, XCOM 3.

Na igen. Láttam én is...de ingyen se pazaroltam az időmet rá inkább. És azt kb. elhiszem hogy letorrentezve ilyen vélemény van róla. De ahogy Te is mondod 17-19 ezres kiadása környékén már ez szégyen! Látták ezek (az avatárodnál maradva) a GoW-t? Meg hogy az ugyanennyiért milyen minőséget képvisel? Far Cry 5 istenkém...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Sztem arra gondolt, hogy ok, mivel a "demo" változatot toltad ki nem volt rossz, de ha kiadtál volna érte 18-19 ezret, akkor nem biztos, hogy egy szimpla "vállrándítással" intézted volna el azt, hogy összességében semmilyen téren nem volt nagy szám, és csak szimplán elvoltál vele.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Ezt az árnyalást kifejthetnéd azért, hogy mire gondolsz pontosan.

Ez épp fordítva működik, még ha ez hihetetlen is. Képtelenség bármit igazán megbecsülni, ami lopott.

Respect is not given. It's taken.

Ha pénzért szereztem volna, akkor jóval lehangoltabb lettem volna a végén.

Mindezt úgy mondod hogy ingyen vagy pénzért szerezted be? Mert az árnyalhatja a kritikádat!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Far Cry 5:

Jópofa volt a kampány, de a vége azért nem ütött akkorát. Utólag megnéztem az alternatív befejezést, na az még inkább vérszegényre sikeredett. Technikai szempontból sok helyen visszalépés, grafikailag nem egy nagy szám. De ettől függetlenül el lehetett ökörködni, voltak jópofa szituk.

Spec Ops: The line

Valóban - ahogy már többen is jelezték nekem a játék saját toikjában - baromi erős sztorija van ennek a játéknak. Minden perce értékes, és ezt azért is érdemes felhozni mellette, mert elég rövidke. A bele pumpált sztori viszont... uh! Kemény! A menet közben, szinte a semmiből érkező erősebbnél erősebb jelenetek pedig... szinte nem jutok szavakhoz.
Persze, egy tipik cső cover-shooter lenne, de a fentebb taglalt sztoriból kifolyólag baromi előkelő helyre került nálam a mindenkori kedvencek között.

"You don't wanna be my enemy, I promise you"

Doom (2016)

Eddig valahogy kimaradt, de idén pótoltam. Valami hatalmas, remekül megcsinált játék. A régi játékok érzése áthatja az embert, de egy modern, nem lehetetlenül nehéz felfogásban. A fejlesztések, kivégzések iszonyat sokat dobnak a játékon. Nagyon eltalálták, nem úgy, mint a régebbi Doom 3-at. Itt nincs sötét, nem kell zseblámpával vacakolni.

A multi is nagyon rendben, kezdőként is szórakoztató, bár ahogy elnéztem, túl sokan nem játszanak vele már.

i5-8600 - RTX 2060 - 16Gb - Windows 10 x64

Akkor, ahogy ígértem, A Way Out élménybeszámoló.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

A Way Out

Kitoltuk egy cikkíró kollégámmal. A jövőhét folyamán egy dupla kritika keretén belül ki is fejtjük majd, hogy mit gondolunk róla, de előzetesen annyit, hogy piszkosul megvagyunk elégedve, és a rövidsége ellenére (5-6 óra max) teljes mértékben megérte az árát. Főleg, hogy nem teljes áras, így a 19-20 ropi helyett "csak" 9-10. Akár PC-n, akár PS4-en (mi konzolon toltuk, online), megéri belevágni.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Márciusban ezek voltak:
Assassin's Creed: Origins: nem igazán találtam sok problémát a játékkal, lekötött jó sok ideig, és elég könnyen ki lehet jelenteni, hogy a széria egyik jobb darabja. Bár ez a kijelentés sokat nem jelent, ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi két rész milyen alacsonyra helyezte a lécet. Talán a legjobb benne a látványvilág, ami egyrészt nagyszerű színekben pompázik, illetve az animáció is szép, másrészt meg emlékezetes helyszíneket kelt életre. Senu, a sas behozatala is egy érdekes játékelemi újítás, de ebben jól működött, még ha egy tipikusan Ubisoftos dizájnelem is. Ami kevésbé tetszett, az a játék túlzott szerepjátékosítása, meg úgy érzem (habár ez inkább emberfüggő), hogy ez a rész nem túlságosan a lopakodásra, hanem a harcra van kihelyezve (mondjuk vmennyire érthető, hisz Medjay-ként, védelmezőként inkább harcolnia kell tudni a hősünknek). És bár tele a van a játék tennivalóval, annak sajnos a legtöbbje a szokásos Ubisoftos játékmenetet képviseli, habár egy kicsit javítottak rajta. Minden gond nélkül el lehet lenni velük, de egy idő után unalmas ezt minden Ubisoftos open-world játékban látni. Viszont talán a legnagyobb ziccere a játéknak pont a történet lett volna, amiről elég keveset hallottam a megjelenése óta, ami kisebb aggodalommal töltött el. Mikor nekikezdtem, cinikusan a főhőst Bayek, a baleknak könyveltem el, mert úgy hittem, hogy mindenki "kihasználja" majd minden csipp-csupp küldetéssel. Viszont meglepetésemre a fő sztoriszál egész jól kezdett, érdekes volt, ahogy a főbb merényletek utáni részeket bemutatta, de aztán vhogy a végére elfogyott vmi, és Bayekból tényleg egy balek lett számomra. Bármennyire is vele játszunk, és vele visszük végbe a piszkos munkát, a játék hőse mégse ő. És akármennyire is próbálták megszerettetni velünk a karaktert, sajnos összességében ez nem ér semmit. Ha nem is a legrosszabb Assassin's Creed főszereplő számomra, de ott van gyengébbek között. Viszont mint azt írtam, lekötött sokáig a játékmenetével, érdekesnek találtam a környezetet, és a történet is tartogatott bizonyos meglepetéseket a számomra (még ha nem is tetszett annyira a befejezés). Szal rendben volt...

Outlast 2: kapott ez a játék hideget-meleget is, de úgy érzem kicsivel gyengébb lett az első rész szintjénél. Nem igazán szívleltem azt sem, de kategóriáján belül rendben volt. Ez viszont önmagában rosszabbul mutatta be a történetét, és a karakterei sem annyira maradandóak. Bár a látvány és a környezet érdekes, sajnos több kérdést is felvet, amitől kevésbé lehet komolyan venni (pl. a főszereplőnk miért nem vesz magához vmit, amivel meg tudná védeni magát? Jaaa, mert ez a műfaj ezt kívánja meg, OK, még jó, hogy az előző részben legalább megmagyarázták, hogy miért nem lehet fegyvert ragadni). Sajnos az sem segít, hogy a benne lévő történetszálak sem igazán kötődnek egymáshoz. Nem mondhatom, hogy az élmény szörnyű volt, mert többször megfogott a játék (vagy ijesztéssel, vagy vmi érdekesebb jelenettel), de annyira nem nagy szám.

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-

Kösz! Szeretek 100%-ra kijátszani játékokat.

Platina? Grat! Soha nem volt platinám játékban. Nincs hozzá türelmem.

No, kivittem platinára. Érdemes amúgy mert 18 féle befejezés van. Ezt karakterekre kell felbontani, tehát nem a főszál befejezése, hanem pl Norman Jayden-nek van 4 fajta lezárása, attól függ, hogy mit hogyan csináltál. Vannak elég döbbenetesen tragikus lezárások is. Vita pedig érdekel előbb utóbb beszerzek egyet, mert szeretem az RPG/JRPG-et, futtat egyes ps1-es és psp-s címeket, de a legfontosabb a remote play funkciója. Mellesleg vitára még mindig jönnek új címek csak nem nagyon híreznek róla, míg 3ds-re kezdenek elapadni, igaz annak nagyobb a library-ja. Beyond-oznék csak mindig öcsémre kell várnom ő meg elég ritkán akar játszani. Meg beszereztem olcsón a Killzone SF-t is, de azt meg nem tudom kivinni platinára amíg nem veszek ps+-t. De utálom a multis acsikat.
Ezek után be kell szereznem az Until Dawn-t meg a Fahrenheit-ot is. És alig várom a Detroidot is. Persze leárazva.

Kingdom Come: Deliverance:

FENOMENÁLISAN ZSENIÁLIS!!!!!!!!

Az első videók láttán egyáltalán nem voltam elragadtatva és biztos voltam benne, hogy nekem bizony erre a játékra egyáltalán nem lesz szükségem. Középkori emberszimulátor mindenféle mágia és szörnyek nélkül??!!!!! Eretnekség! Ráadásul figyelnem kell rá, hogy tele legyen a pocak és kellően kipihent legyek? Na azt aztán nem! Ebből én bizony nem fogok kérni.
Mindezek ellenére mégis belekezdtem és bizony olyan szinten szippantott be, hogy észbe se kaptam és már majdnem a végénél jártam. Nem vagy szuperhős vagy félisten! Henry vagy, a kovács fia. Ennyi, semmi több. Elég egy kis figyelmetlenség harc közben és bizony véged. Viszont képes vagy fejlődni. Hihetetlenül jó ez a rendszer, hogy azon képességeid fejlődnek, amiket használsz. Kőkemény munka és rengeteg gyakorlás árán, de bizony a kardforgatás és a nehéz vért viselés mesterévé válhat a játékos. Mindössze időt kell rászánni. Az elején anyáztam rendesen az összecsapások során, de 10-20 óra elteltével már könnyedén szálltam szembe akár három ellenféllel is, és esélyük sem volt.
A látvány, a zenék, a szinkronhangok, az átvezető videók egyszerűen annyira lélegzetelállítóan sikerültek és természetesen A TÖRTÉNET pedig végképp, hogy valóban 1402-ben találod magad és totálisan elfeledkezel róla, hogy konkrétan egy gép előtt ülsz 2018-ban és kattintgatsz. Megható és drámai, de ugyanakkor olyan szintű humort is csepegtettek a készítők, hogy sokszor sírva röhögtem, fenomenális!
Lényeg a lényeg, ez bizony egy kőkemény sztori orientált szerepjáték és abból is egy olyan, amilyennel még nem igen találkozhattunk! Ilyen szintű összecsapásokban részt venni, katonákkal és lovagokkal vállt vállvetve harcolni, hihetetlenül nagy élmény! Rengeteg mellékküldetés és felfedezni való egy hatalmas szabadon bejárható területen! Úgyhogy nincs mese, kalandra fel! Nem fogjátok megbánni.

HR befejezése engem is meglepett. Azért nem újráztam, mert nem tudom elfelejteni a befejezést Anno ps3-on toltam. Bwyond annyira nem jött he, mint a HR. Szerintem kontrollert vegyél, a Vita sajnos halva született

Heavy Rain (PS4)

Kissé meglepett, hogy ki a gyilkos, bár nagyon nem is gondolkoztam rajta. Most platinára hajtok, úgyhogy lesz még vagy 7 végigjátszás minimum. Elég jól néz ki a játék. Közben meg duó módban tolom öcsémmel a Beyondot bár még nagyon az elején járunk. Amire sikerült beállítanom, hogy az a rohadt beyond app legyen a second player... Borzalmas, legközelebb inkább veszek még egy controllert vagy egy vitát.

Black Mesa végigjátszása után elkapott a HL hangulat. Úgyhogy HL 2 + EP1 + EP 2!

MSI B350M PRO-VDH ¤ AMD Ryzen 5 1600x + Cooler Master Hyper 412R CPU cooler ¤ ASUS GTX 1060/6 GB/GDDR5 ¤ Samsung 960 EVO 250GB M.2 PCIe MZ-V6E250BW ¤ 2*8 Gb Crucial 2133 Mhz DDR4

Jó ideje nem írok ide semmit, de most megteszem:

Shadow Warrior 2 - öööö....a végén ez mi volt? Ugyan nem egy Mass Effect, Witcher játékról van szó, de akkrois. Ez mi a rosseb volt???
Vélemény amúgy a mivel játszik topicban van.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Titan Quest-hez egy nagy +1 !!!

Volt pár rövidebb és egy hosszabb távú játék, amivel sikerült játszani.

A rövid távú játékok a Lucasarts két klasszikus kalandjátékának a remasterei voltak, a Full Throttle és a Day of the Tentacle. Érdekes volt játszani velük, mert bár mindkettő hasonló játékidőt tett ki (max. 5 óra), a tartalom alapján DotT mindenképp veri a Full Throttle-t. Az utóbbival játszottam először, méghozzá ez volt a legelső alkalom, és sajnos egyet kell értenem azokkal, akik a Lucasarts gyengébbik eresztésének tartják. Rövidnek tűnik, pedig a sztori és a szereplők tekintetében fókuszáltabb, célirányúbb, mint pl. a DotT "csinálj meg feladványokat, aztán egyszer vége" stílusú kalandjátékok. Viszont míg azokban rengeteg fajta feladvány van, ami miatt a játékidő meghosszabbodik, addig a Full Throttle tartalmilag gyér, ami miatt könnyebb megtalálni a megoldást. Az sem segít a helyzeten, hogy a kisebb minijátékai vagy kihagyhatók, vagy nem túl jól találták ki. Emiatt a Full Throttle egy problémás, de ugyanakkor élvezhető alkotás, ami sztem kezdő játékosoknak jó lehet. Pozitív meglepetés volt Mark Hamillt hallani a gonosz szerepében, de a többi hang is rendben volt. A DotT viszont számomra mindig is klasszikus marad, és bár rá kellett jönnöm, hogy sztori szempontjából nincs a toppon, de a karakterek kialakítása, a jellemeik, a stílus mind tetszik. Nehéznek nehéz, vannak trükkös feladványok, de segítségek is el vannak rejtve benne, amitől rá lehet jönni. Kell egy angoltudás hozzá, ami mondjuk a Full Throttle-hoz kevésbé, de érdemes a DotT-ot is kipróbálni. Sőt, erősen ajánlom

A hosszabb távú projekt a Titan Quest újrajátszása volt, amit először az Anniversary kiadása miatt gondoltam esedékesnek, de valahogy elmaradt. Aztán mikor a nagy semmiből megjelent a Ragnarök kiegészítő, mindenképp felkeltette az érdeklődésem, hogy miképp folytatták. Aztán ahelyett, hogy egy újonnan kreált 40-es szintű karaktert indítottam volna, elkezdtem a játékot az elejétől kezdve. Még anno a Diablo 3 után úgy éreztem, hogy ez a hack'n'slash RPG műfaj nem való nekem, de ez rohadtul nem volt igaz a Titan Quest-es játékélményemre. Bár döglöttem párszor, meg kellett azért farmolni jó cuccért, de végig élvezhető volt a játék. És aztán jött a Ragnarök, amire egyfajta epilógusként gondoltam az elején, mert az alvilághoz képest könnyebb volt számomra a játékmenet, de aztán a sztoriján csavart egyet és egy saját, az eredeti témájához képest idegen sztorit rakott össze, ami nem feltétlen rossz. Úgy érzem, hogy a kiegészítő városai, települései jobban vannak megalkotva, ahol az NPC-k járkálnak fel-alá, amivel egy élő közösséget imitálnak. A mellékküldetések is komolytalanabbra sikerültek, de hát a nagy probléma elhárult. Az is érdekes, hogy nem csak a germán, hanem a kelta mitológiát is belevitték a játékba. Bár kevés az igazán új szörny, sok újrahasznosított gonosz van, de végre emberek ellen is harcolhatunk. Amellett, hogy érezhető rajta ez a másság, az is közrejátszik ehhez az érzéshez, hogy maguk a küldetések sem mindig olyan egyszerűek, meg vannak rejtett küldetései is. Szóval egy érdekes újdonság a játékhoz, ami ha nem is ad hozzá az élményhez olyan sokat (mondjuk az új kaszt erős lett), de nem is von el tőle semmit. A Titan Quest még mindig hozza azt, ami miatt anno nagyon régen megszerettem. Remek.

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-