Megjelenés óta megvan a Hail Mary, és még mindig nem nyitottam ki, szégyen.
Marsit viszont mindenképp ajánlom elolvasni, úgy, hogy nekem amúgy nagyon tetszett a film, szórakoztató, igazából bármikor megnézném - na de a könyv annál is sokkal jobb.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
"Mikor meghallottam, hogy sci-fi készül Matt Damon főszereplésével, azonnal rohantam megvenni a könyvet és iszonyatosan imádtam!!! A film sem lett rossz, de a könyv az csúcs volt! Nem is volt kérdés, hogy egyből rámegyek a második könyvére is, de az "Artemis" az valami elképesztően hatalmas csalódás volt számomra "A marsi" után. Én nem akartam elhinni, hogy ugyanaz az ember írta, minden tekintetben kiábrándító volt. Féltem is rendesen az új könyvétől, de úgy voltam vele, hogy igazán megérdemel tőle még egy esélyt és bizony milyen jól döntöttem! Abszolút letaszította az első könyvét a csúcsról nálam és egy laza mozdulattal felpattant a dobogó legmagasabb fokára!!!
"Ryland Grace egyedül maradt: az utolsó esélyként indított küldetés egyetlen túlélőjeként nem vallhat kudarcot, különben az egész Föld és vele az emberiség is elpusztul. Csakhogy éppenséggel ezt ő maga sem tudja. A saját nevére sem emlékszik, nemhogy arra, hogy hol van, és mit is kéne tennie."
Ennél többet ne is olvassatok el a hivatalos kedvcsinálóból, mert már belerondíthat kicsit az élménybe. Én szerencsére nem tettem. Minden megvan benne, amit a marsiban szerettem, de még került bele jó néhány olyan elem, ami abszolút letehetetlen kedvenccé varázsolta! Még nagyon élénken él benne a Netflixes "Oxygen" című film, az még rátett egy lapáttal az élményre és még élénkebbé tette a könyv alapján fejben leforgatott filmet! Igazából bármit is írnék róla, jó eséllyel spoileres lenne, így ilyet most nem fogok tenni. Ha egy vérbeli sci-fi-re vágysz tele tudománnyal, fordulatokkal, felkavaró érzelmekkel és grandiózus távlatokkal, akkor mindenképpen jó szívvel tudom ajánlani Weir legújabb könyvét!"
Megint túl sokáig nem olvastam el valamit, mert előítéletem volt. Az amnézia szó nálam szinte automatikus kaszát jelent, világéletemben olcsó megoldásnak tartottam. Ha őszinte akarok lenni, ez a regény sem követelte volna meg, de elfogadtam a létjogosultságát, mert így szépen el lehetett mesélni a két párhuzamos történetet.
Én A marsit nem olvastam, de a film kapcsán azért végig megvolt a kommunikáció a rajongók és a média felől, hogy a technológiai és tudományos leírások adják a történet sava-borsát, és ezt úgysem lehet élvezhetően vászonra adaptálni.
És a Weir-féle, mérhetetlenül sokrétű, lehetetlenül átgondolt tudományos értekezés itt is jelen van. A szereplők is alig-alig tudnak megnyugodni, mert mindig csak a dolgok 95%-ára gondolnak, aztán jön az író, és még nagyobb szarba viszi őket.
A savbors azonban érzésem szerint nem itt van, hanem a szereplők között kialakuló kapcsolaton, és az olyan pátoszosnak nevezhető fogalmakon, mint az önfeláldozás, a barátság, a hősiesség, a bajtársiasság, stb. De ez így, sci-fi köntösben irgalmatlanul üdítő.
Legmagasabb polcra való könyv, lehet rajta jókat röhögni, meglepődni, meghatódni és jó sokat izgulni, mert itt tényleg van kikért!
Pont múlt héten végeztem ki a Hyperion bukását. Nekem az első könyv jobban tetszett, bár stilisztikai szempontból mindkét könyv nagyszerű. Csak amíg az első könyvnél a stilisztika még segített is a narratíván, azaz azon, ahogy Simmons elmeséli a történet(ek)et, addig a másodiknál pont fordítva éreztem. Ettől függetlenül szerintem alapmű a két könyv minden sci-fi rajongónak.
A Cherubionos vagy az Agaves kiadáshoz van szerencséd? Én a Cherubion félét olvastam, és bár a fordítás alapvetően jó volt, de annyi elgépelési hiba volt benne, hogy azért az eléggé rontotta az élményt.
Alaposan megküzdöttem Sapkowski Huszita trilógiájának első könyvével, de megérte. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az elmúlt években leszoktam az olvasásról, és ez pont nem az a könyv, ami ideális az olvasásra visszaszoktatáshoz. Hónapokra letettem, vagy csak pár oldalakat haladtam előre, de nemrég erőt vettem magamon, és azt követően gyorsan kiolvastam.
A Narrenturm nehéz könyv. A Vaják-könyvek után Sapkowski a mi világunkat, és a közép-kelet európai történelmet választotta háttérnek, és a fantasy-elemeket takaréklángra vette. Itt rögtön muszáj kritizálnom a magyar kiadást, mert nem sokat segített a gördülékeny olvasásban. Először is, rengeteg a latin szöveg, párbeszéd (szinte minden oldalra jut belőle), amik nem lettek lábjegyzetek formájában lefordítva. Kb. a feléig szorgalmasan fordítgattam ezeket telefonról, ám egy ponton túl ezt elengedtem, és próbáltam a szövegek ismerete nélkül élvezni a könyvet. Másrészről rengeteg mellékkarakter, és ebből fakadóan rengeteg név is van, amiket nem árt fejben tartani. A függelékben se egy ki-kicsodát nem kapunk, de ami még fájóbb, egy térképet se, csak a lengyel földrajzi nevek régi és mai átiratát.
A Narrenturmról, mint intézményről azt érdemes tudni, hogy a világ első pszichiátriai intézményeként tartják számon (ma patológiai múzeumként üzemel, keressetek rá, elég hátborzongató kívülről is). Nos, a “pszichiátriai intézmény” mai gondolkodással erős túlzás, maradjunk a bolondok tornyánál. Azonban fontos megemlíteni, hogy a torony jóval, de tényleg jóval kevesebb szerepet kap a regényben, mint azt a fülszöveg alapján gondolnánk. Sőt, a husziták tényleges megérkezésére is relatív sokat kell várnunk. Nem spoilerkedem, csak egész máshogy estem volna neki a regénynek, ha ezeket előre tudom, és nem vezet félre a fülszöveg.
A könyv Reynevanra koncentrál, a fiatal prágai medikusra. Bár én csak a játékokból ismerem a Witcherek Geralt-ját, így is sok átfedést találtam a két karakter között: mindketten előszeretettel kísérleteznek gyógyfüvekkel és főzetekkel, nem riadnak vissza a mágiától. Emellett falják a nőket, nehezen illeszkednek be a társadalomba és a konfliktushelyzeteket legtöbbször fizikai erővel oldják meg. Geralt-tal szemben azonban Reynevan egy naiv és éretlen karakter, akit csak a bosszúvágy és a szerelem hajt. Furcsa mód én éppen emiatt tudtam vele azonosulni, amiért sokan mások nem; az ő korában én is legalább ilyen hülye voltam, és a mai napig nem értem, hogy maradhattam életben. Reynevan esetében, mivel ugyanazokat a hibákat véti újra meg újra, nehezen beszélhetünk jellemfejlődésről. Szerencsére két útitársat is szerez magának egy-egy buddy karakter személyében (egyikük okosabb, másikuk bölcsebb), akik - sokszor az olvasóban is megfogalmazódott aggályokat tolmácsolva - próbálják ellensúlyozni az ámokfutását, kevés sikerrel.
Ami miatt többször letettem a könyvet, annak sokszor éppen a cselekmény volt az oka; nem tudtam eldönteni, hogy mennyire parodisztikus céllal, de a könyv hemzseg a deus ex machinától, vagyis nincs olyan szorult helyzet, amit egy váratlan, külső segítség ne oldana meg. Ami miatt viszont mégsem adtam fel, az részben a témaválasztás miatt volt. Az inkvizícióról keveset tudtam, de már régóta vártam egy témába vágó regényre. A szerző nem szépíti meg a múltat, kellően naturálisan mutatja be a mindkét oldalon elkövetett kegyetlenkedéseket. Ez nem a jó és a rossz harca volt, ennek megfelelően a “jó” karakterek is inkább antihősök, a sötétszürke különféle árnyalataiban. Sapkowski elképesztően jól ír, törődéssel viseltetett a regénye iránt; szarkasztikus stílusban brillírozik és sziporkázik, miközben tisztességes mértékű kutatómunka húzódik a regény mögött. A hangulat telitalálat, és a Narrenturm, amikor működik, akkor nagyon is jól működik. Összességében, az első könyvben a történet nem sokat haladt előre, de felvezető regényként ezt most még elnézzük.
Mégsem tudom mindenkinek tiszta lelkiismerettel ajánlani. Így nem ajánlom annak, aki egy történelmileg teljesen hiteles, természetfeletti erőktől mentes olvasmányt vár. Nem ajánlom annak, aki egy történelmi adatoktól mentes, mágiával átitatott fantasy hőseposzt vár. Aki egy könnyed limonádé-olvasmányt vár. Aki egy magát komolyan vevő, abszurd helyzeteket és cinizmust nélkülöző olvasmányt vár, mély gondolatisággal.
Ajánlom annak, akit érdekel az európai történelemnek ez a sötét korszaka. Aki el tudja fogadni, hogy a főhős egy önfejű, önsorsrontó karakter, akit csak a masszív plot armor óv meg a haláltól. Akinek mindegy, mi, csak Sapkowski legyen. Aki tudja magáról, hogy ritkán veszíti el a fonalat.
…és most belevetem magam a folytatásba, az Isten harcosaiba.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Hyperion nekem nagyon régóta várat magára. Félek tőle, hogy amennyire felhájpolták, annyira nagy csalódás lenen számomra. Mondjuk emiatt nem belevágni elég nagy ökörség, de sajnos még mindig nem történt meg.
Hyperion óriási! Az Endymion viszont elengedett viszonylag az elején, de egyszer visszatérek rá. Én is azonnal a Bukás után kezdtem, lehet, az volt a baj, hogy nem pihentem rá egy kicsit.
Tchaikovskyra köszi a figyelmet, kiment a fejemből! Az első rész zseniális volt tényleg, a második elég elrugaszkodott volt, nekem alapvetően tetszett az alapötlet, de nagyon-nagyon sok szövegben lehetett volna ezt átadni rendesen szerintem. Be fogok rá ruházni.
Most a Hyperion van soron nekem. Azért érezhető, hogy több, mint 30 éves a könyv, mind a szerkesztése, mind a sci-fi vonalon lévő dolgokban visszaköszön ez. Viszont be tud húzni magával, de nekem nehezen indult be. Az első kötettel most végeztem, a Hyperion bukásában még csak pár oldalam van, de úgy érzem, hogy a harmadik-negyedik kötet is követni fogja majd.
Ismét egy félelmetesen jó és letehetetlen könyvvel rukkolt elő András!!!
Aranykéz utcai robbantás? Fenyő János? Seres Zoltán? Jozef Roháč? A Prisztás-gyilkosság? Ismerősen csengenek? És a háttérben főleg egyetlen ember áll, Portik Tamás. Valami hihetetlenül lebilincselő és elképesztő a történet, ami az olvasó elé tárult. Hogyan kezdték tinikként kisstílű bűnözőkként, miképp szedték meg magukat olajozással a '90-es évek derekán, majd végül mi módon kellett bujkálniuk és mi okozta a vesztüket. Politikai szálak, kíméletlen kivégzések, elképzelhetetlen mennyiségű pénz és egy rettegésben tartott ország.
Igaz, én már betegesen vonzódok a témához, de teljesen a könyv hatása alá kerültem. Visszataszító amit és ahogy műveltek, de mindig a hideg futkos a hátamon és elfog valami kellemes bizsergés, mikor ilyen esetekről olvasok. Dezső András előző három kötetét is nagyon jó szívvel ajánlom, mert tényleg zseniálisak! Ha kicsit is fogékony vagy a témára, akkor abszolút kötelező mind a négy könyve!
Adrian Tchaikovsky - Az emlékezet gyermekei (Az idő gyermekei 3.):
Az első kötetet imádtam! Minden megvolt benne, ami miatt rajongani tudok egy sci-fi történetért!!! Viszont a folytatás olyan szinten elkeserítő élmény volt, hogy teljesen kiábrándított a sorozatból. De végül csak meggyőztek, hogy ugorjak neki a harmadiknak, mert ez ismét piszkosul jól sikerült és nem fogom megbánni.
Nos nem sikerült jól. Volt már olyan könyvélményetek, hogy olvasás közben szinte fogalmatok sincs miről is olvastok, mert olyan szinten full érdektelen és nem is értitek miért nem hagyjátok félbe?! Ez a kötet számomra pont ilyen sajnos. Végigszenvedtem, de nincs rá magyarázat, hogy miért is tettem. Az utolsó 40-50 oldalon már kicsit felkaptam a fejemet, de az addig vezető út az szörnyűség. Engem legalábbis semmilyen szinten nem volt képes behúzni.
Az első könyvet nagyon jó szívvel tudom ajánlani, de én ott meg is állnék a helyetekben.
Botond előző regényét a mai napig nem fejeztem be, de ezt kipörgettem szinte azonnal. Az elején azt éreztem, hogy az álnév kispadra ültetésével itt valamiféle minőségi ugrás lesz, és annyira jól adagolta a regény a fejezetek végén a cliffhangereket, hogy nagyon sokáig ez volt a kedvencem az írótól.
Sokmindent érintünk, van, amire nem jut elég karakter, de sok hiányérzetem nem volt. Érzek áthallásokat a Háromtest-regényekből, különösen az Einstein-hajó kalandjaira gondolva, és azzal összevetve valóban lehet egy olyan érzése az embernek, hogy el lett egy picit kapkodva a dolog, de ezzel őszintén sok problémám nem volt.
Viszont továbbra is az van Botonddal, hogy nagyon belelovallja magát a dolgokba, és nem fogja vissza magát, elkezd sok lenni. Szinte minden regényében ott vannak az anyagnyomtatók, és mindig az az érzésem, hogy végtelen mennyiségű bármilyen anyag a rendelkezésére áll, és ezzel oldja meg a bonyodalmakat, így igazából csak az idő az ellenség, de az sem tud most olyan fenyegető lenni, mint az Időutazás napjában/tegnapjában. Minden regényének kb a közepén ott van egy mindfuck helyszín, ezek a legérdekesebb részek mindig, és ez ezúttal is így van.
A szívem csücskei ezek a történetek, ahol valami globális vagy univerzális, értelmezhetetlen jelenségre kell reflektálni, és ez amúgy rohadtul jól működik, tök jó a feszültség, ami végigkíséri a felfedezést. Azzal már volt gondom, hogy a főhősök kb végig a legfontosabb emberek maradtak a nem csekély méretűre duzzadt emberi civilizációban, ráadásul egy családhoz tartoznak, de csak így lehetett kivitelezni, hogy a globális jelenségeket, problémákat viszonylag intim közelségből éljük át.
Botond iszonyatosan jól ír, egyre jobban, nagyon jó alapötleteket talál ki, jól dolgozza ki őket, baromi jól alkalmazza a ma még csak teóriákban létező fizikai fogalmakat, ráadásul itt volt egy kis szintlépés is a mindfuck vonulat bemutatásában. Ugyanakkor néha elférne egy kis visszafogottság, kevesebb horror, és több, még több oldal. Ugyanis én nem érzem befejezettnek a sztorit, szerintem kb 100 oldal hiányzik, és most nagyon az az érzésem, hogy direkt hagyta így, hogy lehessen folytatni.
Amúgy talán a kedvenc kortárs szerzőmről beszélek, de még mindig nincs meg a magnum opus, de ha minden igaz, továbbra is zsong a feje az ötletektől, előbb-utóbb csak meglesz a 100/100-as regény is.
Ismét egy félelmetesen jó és letehetetlen könyvvel rukkolt elő András!!!
Aranykéz utcai robbantás? Fenyő János? Seres Zoltán? Jozef Roháč? A Prisztás-gyilkosság? Ismerősen csengenek? És a háttérben főleg egyetlen ember áll, Portik Tamás. Valami hihetetlenül lebilincselő és elképesztő a történet, ami az olvasó elé tárult. Hogyan kezdték tinikként kisstílű bűnözőkként, miképp szedték meg magukat olajozással a '90-es évek derekán, majd végül mi módon kellett bujkálniuk és mi okozta a vesztüket. Politikai szálak, kíméletlen kivégzések, elképzelhetetlen mennyiségű pénz és egy rettegésben tartott ország.
Igaz, én már betegesen vonzódok a témához, de teljesen a könyv hatása alá kerültem. Visszataszító amit és ahogy műveltek, de mindig a hideg futkos a hátamon és elfog valami kellemes bizsergés, mikor ilyen esetekről olvasok. Dezső András előző három kötetét is nagyon jó szívvel ajánlom, mert tényleg zseniálisak! Ha kicsit is fogékony vagy a témára, akkor abszolút kötelező mind a négy könyve!
Már amikor bejelentették a könyvet, akkor fájt rá a fogam, de most sikerült megcsípni jó áron.
Valamiért nekem hatalmas kedvencem ez a figura, hihetetlenül jó színésznek tartom. Nem feltétlenül kapott sok alkalmat, hogy úgy igazán megcsillanthassa a tudását, de akkor aztán nagyon! Örülök, hogy a csúnya lejtmenet után végre olyan filmekben bukkanhatott fel, mint a "Mandy", "Color Out of Space" vagy a "Pig"!!!
A könyv csak minimálisan foglalkozik a magánéletével, inkább a munkásságára és a filmjeire koncentrál. Nagyon érdekes, mert ilyen szemmel még sosem tekintettem erre az egészre, hogy mekkorát tud fordulni a filmek világa akár csak 5 év leforgása alatt. Teljesen megváltoznak az igények és a színésznek alkalmazkodnia kell. Vagy adott esetben elég egy balul elsült produkció és teljesen leírnak. Aztán próbálhatsz ismét normális szerepekhez jutni, miközben azon vívódsz, hogy nem olyan filmekben szerepelsz, amikben igazán szívesen játszanál. Nic Cage-nek ilyen szempontból különösen érdekes az életútja és a színészi pályája, melyre remek rálátása van a szerzőnek és kimondottan élvezetes formában vetette papírra mondandóját.
És arra is sikerült ráébresztenie, hogy mennyi filmjét nem láttam még, amiket bizony muszáj leszek pótolni idővel. Titkon reménykedek, hogy a fentebb említett filmekhez hasonló címekben viszont láthatom még, mert tényleg Hollywood egyik legfurcsább csodabogara és emellett személyes nagy kedvencem is. Rajongók számára nagyon jó szívvel tudom ajánlani.
Guy Haley - Bosszúálló Sarj:
Guilliman visszahozásánál egyáltalán nem voltam lenyűgözve, így nem is rohantam annyira elolvasni ezt a könyvet. És ez a kötet sem sokat segített, mert eddig nekem ez az Indomitus-hadjárat egy nagy nulla. Nem sikerült ráhangolódnom és nem is nagyon tudott lázba hozni. Volt pár jobb pillanata, amikor végre érdekes figurák bukkantak fel és reméltem, hogy olyasvalamiket is megtudok, amik még érdekelnének is, de természetesen sosem terelődött ilyesmire a téma. Vagy amikor meg már majdnem igen, akkor nagyon hamar abba is maradt.
Értem én, hogy tovább kellett vinni már a történetet, mert nagyjából 30 éve egy helyben toporgunk, de az új lendületből eddig az Oroszlán visszahozása az egyetlen, aminél felkaptam a fejemet. Az a könyv kimondottan jól sikerült! Na de majd meglátjuk mit hoz a jövő. Lehet csak túlságosan beleszerelmesedtem a 31. évezred történéseibe és mindig is nehezen voltam képes elengedni a múltat.
Hiro Arikawa - Az utazó macska krónikája:
Drága Szerelmem meglepte Magát pár könyvvel és megkérdeztem, hogy miről szólnak. Ez nagyon megtetszett és egyből rá is repültem.
Olvasás közben többször eszembe jutott a nyuszi és jókat szipogtam. Gyönyörűen nézhettem ki a buszon, ahogy a napszemüveg alól csorognak a könnyeim. Szóval érzékeny lelkűeknek csak óvatosan! Egy csodálatosan szép történet és remekül megírt könyv barátságról, szeretetről, a múlt elengedéséről, megbocsátásról és még sok minden másról.
Ha megtetszett a pár soros ismertető alapján, akkor mindenképpen érdemes adni neki egy esélyt. Én örülök, hogy így tettem.
Amikor Guilliman visszatért, akkor húztam a számat rendesen. Hiszen 30+ éve úgy szólt a lore, hogy minden lojális primarcha meghalt vagy elveszett. Egy sötét és kilátástalan univerzum volt a 41. évezred az emberiség számára az Istencsászár és a fiai útmutatása nélkül. Ebbe "rondított" bele a GW, mikor az Ultragárdisták génatyja visszatért az élők sorába. Elhihetitek mekkora lett a mozgolódás a közösségben, mikor Lion El'Jonson visszatérésének lehetősége is felröppent pletyka szinten. Erre tessék, be is jelentették a könyvet és megtették.
Nem is haboztam sokat, lecsaptam rá. Ráadásul pont jól jött ki a lépés, mert éppen "A Caliban Angyalai" után vágtam bele, szóval mondhatni szinte tökéletes volt az időzítés. Roboute Guilliman nem feltétlenül olyan nagy kedvencem, számos megkérdőjelezhető döntése miatt nem annyira szimpi a HH idejéből. De lehet ez a 10.000 év és a megváltozott körülmények majd sikeresen változtatnak a hozzáállásán és viselkedésén. Az Oroszlán számomra sokkal barátibb figura és nagyon drukkoltam neki! Mike Brooks remek könyvet tett le az asztalra, öröm volt olvasni! Ráadásul végre újra angolul, már kezdtem piszkosul elkényelmesedni a sok kiváló hazai kiadás mellett. Szóval az univerzum rajongói számára nagyon jó szívvel ajánlom a kötetet és kíváncsian várom, hogy innentől milyen irányba kanyarodik majd a galaxisunk sorsa!
Abercrombietól a trilógia világában játszódó önálló kötetei/történetei közül a Hidegen tálalvát én sem csipázom túlzottan (elsőre kifejezetten nem tetszett, másodjára már igen, de így is a legkevésbé kedvelt könyvem tőle), de a Hősöket és különösen a Vérvörös vidéket (ami egy fantasybe oltott western vagy westernbe oltott fantasy) nagyon bírom. (Azoknak érdemes esélyt adni.)
Akad azért pár középszerűbb történet, de a többségük kiváló! Lokennek örültem a legjobban, hogy ismét felbukkant!!! Ő volt a legnagyobb kedvenc a HH legelején. Kíváncsi vagyok miképp alakul a további sorsa! Már csak röpke 17 kötet és jöhet végre a Terra ostroma! Izgatottan várom, de tuti rendesen ki fogok készülni.
Joe Abercrombie - Hidegen tálalva:
"Az Első Törvény" trilógián felbuzdulva nagy elánnal és magas elvárásokkal ültem neki ennek a könyvnek. Remekül indul és teljesen rákattantam, aztán a felére már kimondottan megcsömörlöttem tőle és egy csöppet átfordult érdektelenségbe. Főszereplőnk ritka unszimpatikus lett és egyedül Reszket meg Cosca maradt számomra, akiknek képes voltam drukkolni. Ráadásul le is tettem és kiolvastam két másik kötetet, mire erőt vettem magamon és befejeztem. Lehet egyszer folytatom majd a történetet, de egyelőre nem érzek rá késztetést.
Dan Abnett - Sabbat hadjárat:
Amikor 9 éve megjelent, akkor elbambultam és végül már nem tudtam berendelni angolul. Hosszú évekig rágtam a Tuan kiadó fülét, hogy jelenjen meg, mert ez nekem midnenképp kell a polcra. Ez is elérkezett, rá is vetettem magam. Remek kis novellák voltak, nagyon élveztem őket! Gaunt Szellemei rajongók számára abszolút kötelező vétel!
Gav Thorpe - A Caliban angyalai (The Horus Heresy 38.) :
Lion El’Jonson eddig is szimpi volt, de most még inkább az lett számomra. Guilliman és Sanguinius viszont teljesen kiábrándítóan viselkedett. A könyv végén már rettenetesen haragudtam rájuk. Arra is biztos lesz idővel magyarázat, hogy miért úgy alakultak a dolgok, ahogy. Elvégre még van vissza 16 kötet a HH soriból és még csak utána indul a Terra ostroma. Jó pár évre van még garantált olvasnivalóm!
A Karamazov testvérek hatására, mint említettem, eldöntöttem, hogy elkezdek klasszikusokat olvasni... kifejezetten olyan írásokat, könyveket, drámákat, stb. amiket sosem olvastam, pedig illett volna (úgy értve, persze, hogy az érdeklődései köreim ismeretében illett volna, lásd: írás, filmkészítés, zene...) Úgyhogy egyrészt belekezdtem a polcomon 10 éve porosodó angol, igencsak ütős Shakespeare-összes kiadásba, és elkezdtem szép sorban elolvasni a Shakespeare drámákat. Ez nagy valószínűséggel egy több hónapon átívelő projekt lesz, egyelőre 10 drámánál járok (a 36-ból), ami érdekes vagy érdemes rá, azt magyarul is elolvasom - főleg, hogy elsősorban azért kezdtem most el ezt a projektet, hogy kicsit a "magyaromat" rendbe rakjam. És Shakespeare-nél ütött be, hogy azért az ő műveltségének, valamint az irodalom- és zenetörténet jelentős része táplálkozik az ókori görög és római írásokból, úgyhogy érdemes lenne azokat is elővenni... így olvastam el a hónapban kezdésből az Odüsszeiát és az Íliászt.
Meg kell, hogy mondjam, hogy az Odüsszeia például legalább akkora hatással volt rám, mint a Karamazov Persze más szinteken, de ledöbbentett, hogy egy ennyire merevnek tűnő forma, mint ez a hexameteres verselés, mennyire gazdag, fantáziadús, izgalmas és különösen emberi dolgoknak enged teret a tartalomban. Ebben persze jelentős része van Homérosz mellett a fordítónak, Devecseri Gábornak. Ez béna ajánlásnak tűnhet, de őszintén azt tudom mondani, hogy akit meg tudnak hatni a modern szuperhősfilmek, az meglepődhet, hogy pl. egy Odüsszeia mennyire közel áll ehhez (persze: inkább fordítva.) Ezek az "eredeti", igazi hőstörténetek, és olvasás közben is legalább annyira látványosak és - hehe - epikusak, mint a legmodernebb nyári robbantgatós blockbusterek. Ráadásul ezeknek a történeteknek (továbbra is a két említett eposzra gondolván elsősorban) az emberi oldala, a moralitása, az, hogy a bennük lerajzolt világban mik az erények, ki számít erényesnek, olyan szinten izgalmas és húsbavágó, amit egy Marvel film csak kapargat, és aminek egy Zack Snyder-féle borzalom szánalmas imitációja csak. Azért merem ezeket felhozni, mert a képregénytörténetek, a szuperhőstörténetek egyszerűen tagadhatatlanul merítenek ezekből az ókori eposzokból, és mindenkinek tudom ajánlani, hogy ha csak ez a rész kelti fel az érdeklődésüket, akkor is még ma vágjanak bele.
Az Íliász amúgy egy kicsit szárazabb talán (hosszabb is), mint az Odüsszeia, és érdekes, hogy más oldalról fogja meg az említett moralitást, ember és ember közötti viszonyokat. Persze, lehet azért, mert az Íliászban mégiscsak háború van...
Száz szónak is egy a vége: olvassatok Homéroszt Én meg berendeltem még jó pár ilyen "alap" írást ebből a korból, illetve a későbbi görög drámákat is elkezdem, elkezdtem olvasni. Szerencsére azok jóval rövidebbek (még Shakespeare-nél is), úgyhogy könnyen lehet falni őket
My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
Én nem éreztem annak. Inkább kicsit csalódtam, hogy a piszok jó indulás és nagyon komoly ötletek és gondolatok behozatala után végül olyan lezárást kapott, amilyet. De ettől függetlenül remek sci-fi, csak az én ízlésvilágomnak nem megfelelő a befejezés.
A megjelenés hetében megvettem az Eldobható testeket, azóta olvasom. Pedig imádom Botond munkásságát, de valahogy nagyon zsúfoltnak érzem az egész könyvet, pedig nem kimondottan rövid.
Iszonyatosan jól indult, teljesen odáig voltam meg vissza! Tele remek gondolatokkal és magával ragadó atmoszférával. Viszont az utolsó 80-90 oldalra teljesen elvesztettem az érdeklődésemet és nagyon nem úgy végződött, ahogyan azt reméltem. Ettől függetlenül ajánlom, mert baromi jó sci-fi és lehet másnak a befejezés is tetszeni fog.
Graham McNeill - Calth Pengéi:
Nem volt rossz, de nem is kiemelkedő. Semmilyen tekintetben. Hiányzott belőle az izgalom, inkább biztonsági játéknak mondanám. Arra viszont tökéletesen jó volt, hogy meghozza a kedvemet egy harmadik Mechanicus végigjátszáshoz!
Chris Wraight - Üres Hegy (A Terra titkai sorozat 2. kötete):
Wraight is nagy kedvenc és a "Rothadó trón" is iszonyatosan bejött. Nem is volt kérdés, hogy előrendelem a folytatást, amint lehetséges. A történet pont ott folytatódik, ahol előzőleg véget ért. Tovább merülünk a mocsokban és egyre meghökkentőbb részletek látnak napvilágot. A vész talán még annál is nagyobb, mint az előzőleg sejtették hőseink, de Erasmus Crowl inkvizítor és hűséges csatlósai nem engednek a gyeplőn. A tempó még feszesebb és a tét is emelkedett. Ha tetszett az első kötet, akkor ezt is érdemes lesz beszerezni. Remélem érkezik majd a folytatás!!!
Nagyon megörültem, mikor belebotlottam ebbe a kötetbe. Ráadásul az értékelesei is kimagaslóak voltak. Nagy reményekkel ugrottam neki, de végül csalódás lett a vége. Voltak remek mozzanatai és kiemelkedően jó gondolatai, amiknél elismerően bólintottam, hogy ez aztán tényleg elmés és elgondolkodtató. Viszont ezek a szösszenetek pár mondat vagy 1-2 oldal erejéig lelkesítettek, majd visszazuhantak a történetek tömény unalomba vagy teljes érdektelenségbe. Számomra ez nagyon mellé, de ez ne szegje kedvét senkinek. Tényleg magas értékeléseket kapott és sokaknak tetszett, úgyhogy biztos remek élmény is lehet valki számára.
Széles az érdeklődési kör attól függetlenül, hogy a kedvenc nálam is a sci-fi és fantasy. De például hogy mi tudna rá venni a komoly irodalomra, arról fogalmam sincs...
Capektől (a kalapos C-vel ) én anno (kb. 15 éve) A repülő ember és más furcsa történeteket olvastam. Az ott található rövidke történetek között is volt egy-két abszurd darab.
Dosztojevszkij összest érdemes szerintem elolvasni, nekem egyik kedvencem már gimi óta.
Gothmog: Karel Capek (a fura c-vel) is talán idesorolható.
Harc a szalamandrákkal című nagyon bizarr, nagyon abszurd disztópiája, ő használta a robot szót először emberszerű gépre egy rövid drámájában, de úgy általában mindent tudok ajánlani tőle, humoros, abszurd, néhol egyperceseket idéző rövid novelláit, stb.
Én most a Pillangót olvasom Henri Charrière-től, a filmet évek óta tolom direkt amiatt, hogy a könyv után. Nagyon sűrű, leírás alig, mindig esemény van kb. Emiatt gyorsan lehet olvasni, de hamar bele is fáradok az óriási információ, akció áradatba. A stílusa amúgy nagyon jó, és bele se merek gondolni, hogy ez mondjuk 90-100%-ban meg is történt.
Mivel magam is 90%-ban fantasy/scifi vonalon mozgok olvasásügyileg (már a munkából adódó szakirodalmak böngészését nem számítva), a klasszikusabb irodalmi vonallal való ismerkedéshez/az átmeneti kiégettség érzésének enyhítéséhez tudom ajánlani az úgynevezett "mágikus realizmus" stílusában fogant műveket. Ezzel ugyanis két legyet ütsz egy csapásra: elmondhatod, hogy nem csak "ponyvát" olvasol, hanem klasszikus irodalmat is, másrészt nem kell eltávolodnod a "komfortzónától", de közben mégis értéket szívsz magadba
Két ismertebb/klasszikus darab (az én időmben kötelező olvasmányok voltak gimiben, de ez ne ijesszen el - szórakoztató, de mégis mélységet hordozó, abszolút klasszikus mindkét mű):
Bulgakov: Mester és Margarita
Marquez: 100 év magány
Egy relatíve újabb munka:
Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét
Imádok olvasni, de tizenéves korom óta megrekedtem a fantasy/scifi regényeknél, és hónapok óta még ezeket is hanyagolom... Mindig csodálom az ismerőseimet (meg pl. itt fórumon Peace-t ), akiknél az olvasás tényleg azt jelenti, hogy mindenbe belekóstolnak. Tényleg jó ötlet lehet így belecsapni.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Úgy döntöttem, elkezdek klasszikusokat olvasni... párszor volt már ilyen fellángolásom az életben, de sokra még nem vittem. Most tényleg bele akarok kezdeni, van is pár könyv a listán. Most éppen a Karamazov testvéreket olvasom, 900-ból kb 350 oldalnál járok, és egészen "szemfelnyitó" élmény... elképesztő, hogy mit hagy ki az ember, ha nem olvas ilyeneket. Teljesen magával ragadó, az emberi lét és létezés legalapvetőbb dilemmáit alaposan megrágó, hihetetlenül valós, őszinte és tűpontos írás. És a történetben tulajdonképpen még sehol sem járok (úgyhogy no spoilers)... az biztos, hogy kerül még Dosztojevszkij a listámra ezek után, de egyelőre teljesen el vagyok veszve a Karamazov világában. Abszolút gyomros.
My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
Alexander Varga
Mayak – Az eredet (sorozat első része)
A téma egy poszt apokaliptikus világ bemutatása, melynek alapja egy számítógépes játék, a terület pedig a világ legjobban sugárszennyezett vidékének fiktív ábrázolása.
A könyv végig vezet egy valósághű történeti szálon, és rengeteg kérdést vet fel.
A történet fő helyszíne egy rendkívüli jelenségeket produkáló, lezárt terület. Ahol több évtizeddel ezelőtt katasztrófa történt, majd ezután nem telepítettek ki mindenkit. A lakosság többségét a lezárt területen hagyták kitéve a megváltozott környezeti hatásoknak. Szereplőink is ebben a világban élnek és ehhez alkalmazkodtak.
Az elejétől fogva a cselekmény magával húz, vontatottan indul, de a történések folyamatosan olyan döntésekre kényszerítik a szereplőket, melyek arra késztetnek, hogy tovább olvasd, légy kíváncsi arra, mi fog történni. A tájak leírása részlet dús, a környezet és a közösség úgy van megalkotva, hogy az olvasó beleélhesse magát. A poszt apokaliptikus világ élhetősége teljes egészében úgy van leképezve, hogy az tudományosan és emberileg is illeszkedjen a valóságba, és bár egyes helyeken elrugaszkodik a misztikum irányába, tetszett, hogy a valós események ilyen módon keveredtek a fikcióval.
Elsősorban azoknak ajánlom akik szeretik a Stalker világot, a poszt apokaliptikus történeteket, és a sci-fiket. De kitűnő olvasmány azoknak is akik nem tudják elképzelni milyen világ várna rájuk ha egy katasztrófa során elzárják őket a világtól. Egy világ, melyben új törvények és szabályok alakulnak ki.
Szeretném felhívni a figyelmeteket egy izgalmas könyves eseményre.
A most induló, fikciós műfajjal foglalkozó kiadó (Sygnum Code) és közösségszervező vállalkozás találkozójáról van szó, ahol bemutatkozunk és megbeszélhetjük, hogyan tudjuk egymást segíteni.
Ezen a rendezvényen különböző típusú közösségek delegáltjai lesznek jelen, sajtómunkatársak, influenszerek, közösségi csoportok, iskolák, klubok és baráti körök tagjai.
A találkozó résztvevőinek ajándékkötetet biztosítunk, és itt beszélünk először a 10 millió forint keretösszegű ösztöndíj, alkotói- és fotópályázatunkról.
A weboldalunkon megtalálod a legfontosabb információkat: www.sygnumcode.hu
Innen letöltheted a meghívódat: https://sygnumcode.hu/images/Meghivok/Meghivo_sajto-1.pdf
A meghívóban megtalálod a regisztrációs felületet és az elérhetőségeinket is, de leírom ide is: https://www.sygnumcode.hu/kozossegtalalkozo
E-mail: , Telefon: +36-30-535-3745
Én a kiadó PR menedzsere és szövegírója vagyok, nekem a email címen írhattok, és itt, a fórumban is szívesen válaszolok.
Ha ismersz olyat magadon kívül, aki örülne a meghívásnak, nyugodtan továbbítsd neki az információkat.
Köszönjük a bizalmat előre is!Üdvözlettel:Tánczos-Molnár Rita
PR menedzser
Érdekes könyvélmény, mert abszolút nem voltam rá felkészülve. Ha valahol olvasok egy könyvajánlót, ami valamiért megtetszik, akkor felkerül a listára. Vagy sorra kerül pár héten belül, vagy akár 1-2 év is eltelhet menet közben. De én teljesen abban a hitben voltam, hogy ez egy sci-fi lesz. Aztán nagyon hamar jött a felismerés, hogy egyáltalán nem erről van szó! Egy szépirodalmi köntösbe csomagolt krimi-thriller-noir-weird őrület, melyben a brutálisabbnál-brutálisabb halálesetek követik egymást és bárki bármikor elhullhat. És ez rendszerint be is következik. Olyan szinten mesteri a nyelvezete, hogy totálisan megelevenedett és szinte tapinthatóvá vált Höksring városa. Hogy a városra és a gobákra metafóraként tekintünk vagy sem, az igazából teljesen ránk van bízva. De elgondolkodtató és lebilincselő könyv, az biztos. Nem erre számítottam, de végül abszolút jól sült el!
Matthew Perry - Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet:
Emésztem már jó egy hete ezt a könyvélményt és még mindig nem sikerült helyre tennem magamban pár kérdést, de azért már ülepedett valamelyest. Kezdjük azzal, hogy nagy rajongója vagyok a Jóbarátoknak, 3-4 alkalommal már végignéztem a 10 szezont. Chandler pedig különösen nagy kedvencem, hiszen a szóvicceivel és elvont humorérzékével nagyon sok hasonlóságot mutat velem. Talán ezért is volt mindig szimpatikus a karakter.
És mindezek ellenére rám nézve szégyenletes, hogy én semmit nem tudtam a függőségéről és a problémáiról. Konkrétan akkor szembesültem vele, mikor bejelentették a készülő könyvet. Még le is teremtettek, hogy miért nem voltam ezzel tisztában. Teljesen elkerült engem, nem futottam bele soha ilyen infókba vagy cikkekbe. Sosem érthetem meg, hogy mi zajlik egy ilyen szinten beteg ember fejében, mert képtelen vagyok rá. De az biztos, hogy Perry könyvének olvasása közben kerültem a legközelebb ahhoz, hogy legalább már kapiskálni kezdjem. Hihetetlen őszinteséggel és sokkoló részletességgel mesél meghökkentő esetekről, amiket ép ésszel felfogni is nehéz. Nem is az a legdurvább, amiken keresztülment és mindeközben mi zajlott le a fejében, hanem hogy a sorozatos mélypontok és életveszélyes mutatványok ellenére sem volt képes nemet mondani. Ahogy már fentebb is írtam, számomra felfoghatatlan.
Én kimondottan ajánlom nem csak Matthew és Jóbarátok rajongók számára, mert megható, elrettentő, tanulságos és letehetetlen. Nekem nagyon tetszett, remek írás!
Itt a Dead Space Remake hatására ismét teljesen rápörögtem a frencsájzra és muszáj voltam végigvinni a másik két játékot is újra meg mellé végignézni a két filmet is, bár az "Aftermath"-et szeretném inkább kitörölni az emlékezetemből!
Szóval ezen felfokozott állapotomban kerestem rá, hogy nem-e létezik egyébként valami könyv is és lássatok csodát! Azt a történtet ismerhetjük meg, ahogy az egész elkezdődött évszázadokkal a Dead Space játék történései előtt. Miképp találnak rá a Földön az eredeti jelzőre Altmanék és hogy lesz belőle az Unitológia alapítója. Semmi kiemelkedő nem volt a regényben és mezei sci-fi rajongók számára nem is feltétlenül ajánlanám, viszont a játékszéria kedvelői simán rápróbálhatnak. Én legalábbis kimondottan élveztem és örülök, hogy kiolvastam.
Amikor bejelentették, hogy érkezik az első regény a LoL világából, akkor teljesen bezsongtam! A játékot videón láttam, de abszolút nem hozott lázba soha. Viszont az Arcane az hatalmas kedvenc lett, abszolút szerelem első látásra! Tudtam, hogy nem lesz sok köze a könyvnek hozzá, de akkor is nagy reményekkel estem neki. Sajnos azt kel lmondjam, hogy bőven alulteljesített az elvárásaimon. Nem rossz könyv, de egyáltalán nem emelte meg a pulzusszámomat. Az utolsó 40-50 oldal remek, ott kezdett számomra igazán élvezetes lenni. És pont ott ér véget a 406 oldalas könyv, ahol már igazán érdekelt volna a történet folytatás. Számomra egy túlságosan elnyújtott és sokszor kicsit uncsi felvezetés volt. Nem tudom, hogy tervezik-e folytatni. Amennyiben megteszik, akkor elképzelhető, hogy elolvasom. Aki hozzám hasonlóan az Arcane miatt olvasná el, az készüljön fel rá, hogy nem igen lesz köze hozzá.
,,meg a szagélmény" Ahol tokot vettem a kindlihez ott árultak... könyv szagot. Mármint vmi parfüm cucc amit a kindle tokra rásprickolsz és akkor könyv szaga lesz...
Hosszú évek óta terveztem az elolvasását, de valamiért mindig kimaradt. Ismét szóba került, ezért végre beszereztem és rárepültem. Rettentően sajnálom, hogy nem érem fel ésszel mindezt, mert iszonyatosan érdekel és nagyon szívesen foglalkoztam volna csillagászattal, elméleti fizikával vagy kvantum elméletek kibogozásával. A könyv felét így sem sikerült teljesen felfognom, de így is nagy élmény volt kicsit betekintenem a tudományos részébe az egyik legnagyobb kedvenc filmemnek! Bátran ajánlom minden sci-fi rajongó számára! Ne rettentsen el a beszámolóm.
Robert A. Heinlein -Csillagközi invázió:
Nemrég tudtam meg, hogy létezik belőle könyv, ráadásul 1959-es!!! Azonnal rárepültem és én ezt hihetetlenül élveztem! A film hatalmas kedvencem, de most így az alapjául szolgáló mű is belopta magát a szívembe. Energiapáncélok, neo-kutyák és a többi finomság! Sok szempontból sokkal menőbb, mint a film. Az is bejött, hogy sokkal inkább háttérbe szorult az akció és a harc. Így szerencsére jóval több szerep jutott az elmélkedéseknek és filozofálásnak. Imádtam minden egyes ilyen beszélgetést az oktatók és diákok között!!! Az is menynire menő már, hogy szinte az összes szereplő és az űrhajó nevét is megtartották a könyvből. Aki szereti Paul Verhoeven 1997-es filmjét, annak nagyon jó szívvel tudom ajánlani!
Ütős és korrekt regény a Sabbat Hadjárat idejéből. Jó volt egy régi ismerősről olvasni, még ha nem is szerepelt túl sokat. Az akciók pörgősek és brutálisak. Viszont végül jött a fekete leves, mikor is az utolsó mondattal félbehagyták a történetet és közölték, hogy a következő kötetben folytatódik. Jó lett volna tudni előre, mert akkor megvártam volna a másodikat is.
Javítás:
Nekem is a kripli volt a kedvenc karakterem.
(Hova tűnt a szerkesztés gomb? Vagy itt nem is volt soha? Elég ritkán írok be a fórumra, de úgy rémlik, hogy egy időben mintha még utólag szerkeszthető lett volna pár percig a hsz.)
Szerk: És meg is van, így ezt is szerkesztettem. (De az előző hsz-emnél, akkor vajon miért nem láttam? Na mindegy.)
Az Első törvény trilógia nálam is nagy kedvenc - háromszor is kiolvastam már! (Harmadjára azért nem ütött már akkorát, de ez igazából spoilerektől mentes első olvasásra adja a teljes élményt.)
Szintén nagyon értékeltem anno, hogy még a három féltégla könyv utolsó oldalaira is maradtak fordulatok bőven, néhány váratlan is, ugyanakkor mindegyik logikus volt. Abercrombie szerintem már eleve úgy ült le anno megírni ezeket, hogy a csattanó, illetve a fordulatok többsége ott volt a fejében szépen megtervezve.
Nekem a kripli volt a kedvenc karakterem.
Bayazt pedig én csak úgy hívom, hogy a SPOILER
geci Gandalf
(Ha belegondolsz, nagyon hasonló a szerepük a világ egyensúlyban tartása szempontjából, csak hát, Bayaz barátunk a realista verzió...)
És az utolsó felvonás sem okozott csalódást, elképesztően jó volt! Tele abszolút meglepő fordulattal és emlékezetes momentumokkal. Az egész trilógia fergetegesen zseniális!!! Bayaz és Logen is kiváló szereplők, de Sand dan Glokta az abszolút kedvenc! Szerintem talán a legjobban megírt és kidolgozott karakter az eddigi olvasmányaim során. Olyan húzásai és megnyilvánulásai voltak, hogy csak pislogtam és mindemellett még a folyamatos belső vívódásai is emésztik, egyszerűen teljesen lenyűgözött ez az ember.
Az egész trilógia kiemelkedően fenomenális, fantasy rajongók számára abszolút kötelező!
Robert Rath - Örökkévaló és Csillagjós:
Nem olvastam még tőle könyvet, de nagyon meggyőzőek voltak a goodreads értékelések, így bevállaltam. Teljesen jól sikerült megragadnia a Nekron lét esszenciáját. Csak nagyjából voltam tisztában a múltjukkal és származásukkal, mert ennek utána olvastam az elmúlt 20 év során, de a hierarchiájukról és gondolkodásukról most sokat megtudtam. A két rivális csatározása ritka szórakoztató és izgalmas! A háttérben rejtőző fenyegetés pedig hihetetlen meglepő és kellően epikus volt! Kedvem lenne újrajátszani a Mechanicus-t, csak ezúttal a Nekronokat irányítva!
Mike Brooks - Kegyetlen ravasság:
Nem vagyok nagy Ork rajongó, de ez valami fergetegesen szórakoztató kis könyv volt!!! A borsó agyú izomkolosszusok az ostoba beszédhibás szövegeléseikkel iszonyatosan feldobták! Ráadásul a magyar nyelv az még inkább alkalmas volt a cifrázásra. És azt is megtudtuk, hogy a tökik(emberek) mind gyengék, kivéve a csőrikék(űrgárdisták), mert azok egész jó bunyósok. A Mechanicus jelenléte miatt jár a plusz pont, mert őket imádom. Összességében egy nagyon kellemes meglepetés volt, nagyon jó szívvel ajánlom az univerzum rajongói számára!
15 remek hangulatú novellához volt szerencsém, a Lorgar részek teljes libabőr!!! Továbbra is azt mondom, hogy a HH sorozat abszolút kötelező minden WH40K rajongónak. Muszáj átlátni és megérteni, hogy miképp is indult az egész és mi vezetett a 10.000+ év háborújához és borzalmaihoz.
Chris Wraight - A Mennyek útja (The Horus Heresy 36.)
Jaghatai Khan kétségbeesetten próbálja megmenteni légiójának maradékát és eljuttatni őket a Szent Terrára. Viszont az áruló Halálgárda és a Császár Gyermekei egyesített erejükkel támadnak, hogy végleg kiirtsák az V. légió írmagját is. Menet közben a Nagy Khan génapja olyan titkaira bukkan, melyeket sikerült ez idáig mindenki elől titokban tartania. Vajon van-e kiút a kutyaszorítóból és megmenekülhetnek-e a Fehér Hegek vagy ez számukra a háború vége? Ezekre a kérdésekre kaphat választ, aki ráveti magát erre a remek kötetre.
Guy Haley - Hús és acél
Már az első WH40K krimi regény is nagyon adta és máris befutott egy újabb. Nem volt mese, azonnal le kellet csapnom rá. Haley már nagy veterán ebben az univerzumban, ezúttal is tökéletesen sikerült megragadni és átadni a vérmocskos, letargikus és kegyetlen mivoltát ennek a világnak. Symeon probátor már alapból ritka szimpatikus amiatt, hogy hátrahagyta dúsgazdag családját és inkább a rendfenntartást választotta hivatásául. A bűntény sem indul egyszerűen, melynek felgöngyölítése kemény diónak ígérkezik. Szerencsére a Mechanicus is szerves része a történetnek, akiket mindig is imádtam. Mondjuk a szervitor alkotási folyamat végignézése elég meredek, az picit sokkolt. Mármint annyi eddig is tiszta volt, hogy embereket alakítanak át lelketlen rabszolgává, de ezúttal kicsit részletesebben is betekintést nyerhetünk, ami azért eléggé meredek. Na de még hány ilyen van ebben a grimdark 41. évezredben?! Ezért is imádjuk!!! Nincsenek legyőzhetetlen űrgárdisták, démonok és xenok a történetben, csak a jó öreg gyarló és visszataszító ember. Fajunk szinte semmit nem fejlődött 38.000 év alatt, ugyanúgy elképesztően hatalmas szakadék tátong a dúsgazdagok és a nincstelenek között. Sáskaként terjeszkedünk a galaxisban és jellemhibáink mit seb változtak. Krimi rajongóknak is nagyon jó szívvel ajánlom.
Persze más szinteken, de ledöbbentett, hogy egy ennyire merevnek tűnő forma, mint ez a hexameteres verselés, mennyire gazdag, fantáziadús, izgalmas és különösen emberi dolgoknak enged teret a tartalomban. Ebben persze jelentős része van Homérosz mellett a fordítónak, Devecseri Gábornak. Ez béna ajánlásnak tűnhet, de őszintén azt tudom mondani, hogy akit meg tudnak hatni a modern szuperhősfilmek, az meglepődhet, hogy pl. egy Odüsszeia mennyire közel áll ehhez (persze: inkább fordítva.) Ezek az "eredeti", igazi hőstörténetek, és olvasás közben is legalább annyira látványosak és - hehe - epikusak, mint a legmodernebb nyári robbantgatós blockbusterek. Ráadásul ezeknek a történeteknek (továbbra is a két említett eposzra gondolván elsősorban) az emberi oldala, a moralitása, az, hogy a bennük lerajzolt világban mik az erények, ki számít erényesnek, olyan szinten izgalmas és húsbavágó, amit egy Marvel film csak kapargat, és aminek egy Zack Snyder-féle borzalom szánalmas imitációja csak. Azért merem ezeket felhozni, mert a képregénytörténetek, a szuperhőstörténetek egyszerűen tagadhatatlanul merítenek ezekből az ókori eposzokból, és mindenkinek tudom ajánlani, hogy ha csak ez a rész kelti fel az érdeklődésüket, akkor is még ma vágjanak bele.
) én anno (kb. 15 éve) A repülő ember és más furcsa történeteket olvastam. Az ott található rövidke történetek között is volt egy-két abszurd darab.
. Mármint vmi parfüm cucc amit a kindle tokra rásprickolsz és akkor könyv szaga lesz... 
Azonnal rárepültem és én ezt hihetetlenül élveztem! A film hatalmas kedvencem, de most így az alapjául szolgáló mű is belopta magát a szívembe. Energiapáncélok, neo-kutyák és a többi finomság! Sok szempontból sokkal menőbb, mint a film. Az is bejött, hogy sokkal inkább háttérbe szorult az akció és a harc. Így szerencsére jóval több szerep jutott az elmélkedéseknek és filozofálásnak. Imádtam minden egyes ilyen beszélgetést az oktatók és diákok között!!! Az is menynire menő már, hogy szinte az összes szereplő és az űrhajó nevét is megtartották a könyvből. Aki szereti Paul Verhoeven 1997-es filmjét, annak nagyon jó szívvel tudom ajánlani!
