26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Labdarúgó Európa-Bajnokság 2024 (Németország)

szbszig
#82 szbszig [33639]
Ja, éjszaka megnéztem a Copa Américán a Venezuela–Kanada-negyeddöntőt. Nyilván technikailag nincs annyira topon egyik csapat sem, mint az európai sztárválogatottak, de az iram sokkal nagyobb volt, és mindkét csapat ment előre veszettül. Döntetlennél meg vezetésnél is simán 8-9 emberrel támadtak sokszor, és nem maradt hátul senki biztosítani, amilyet itt maximum a 90. perc után látsz egy hátrányban lévő csapattól. Egészen érdekes élmény volt.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2024.07.06. 16:59
szbszig
#81 szbszig [33639]
Remélem, a franciák most már megnyerik rúgott akciógól nélkül az egész tornát. A másik, amiért még szorítottam tegnap este, hogy a portugálok az összes hátralévő meccset 0-0-lal és tizenegyesekkel hozzák le.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Pyrogate
#80 Pyrogate [21899]
Az az egy meccs jó móka volt és hatalmas katarzis a végén, örülök, hogy a helyszínen éltem át.
Nekem ennyi már bőven elég élmény volt erről az EB-ről, a meccseket innentől majd (ahogy eddig is) ímmel-ámmal nézem csak. Haverok egy része a kölni meccsen volt, szóval tényleg mákom volt ezzel a skóttal.
A továbbjutás a svájci első félidőben eldőlt már.

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

jawsika
#79 jawsika [4061]
Két perc gyűlölet

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

Előzmény: Ricsi1976 2024.06.27. 09:03
Ricsi1976
#78 Ricsi1976 [2037]
Sajnos nem tudom már idehozni a posztot, az "ismerősöm" kitörölte. A vereség kapcsán volt ott Soros, Brüsszel, háttérhatalom, UEFA, gyíkemberek... Hogy át lehet mosni az emberek agyát. Orwell 1984 műve realizálódik. Igaz ez nem most kezdődött. Kedvencem a királyi 4-en az 1 perc rettegés. Az 1984-ben 5 perc rettegés volt.

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2024.06.27. 07:45
Barthezz
#77 Barthezz [54397]
+1

3 ponttal, 2-5-ös gólkülönbséggel nem lehet továbbmenni egy csoportból. Amikor a skót meccs után megláttam a matekot, hogy ennek meg ennek vagy ennek meg ennek vagy ennek meg ennek a variációnak kell bejönnie és mindössze 2%, majd az angol meccs után 13% a számított esély, hogy ne jussunk tovább, nah itt tudtam, hogy akkor ez bukta lesz. A hasonló matekozásokon mindig is elvéreztünk és ez így van rendjén. Játszani kell, jól és akkor nem kell matekozni és 16 másik csapat random eredményeitől függővé tenni a sorsunkat. Viccesek a címek, hogy a portugálok ejtettek ki minket, meg az angolok, a lószart. Mi ejtettük ki saját magunkat. Ettől még a skót meccs vége óriási volt, Csoboth pillanata semmit nem veszít az értékéből, de 3 meccsből egy nagyon megnyomott utolsó 10 perc önmagában kevés egy továbbjutáshoz. Jelenleg, 2016 óta ennyi van ebben a magyar csapatban, csoportkör, max. még egy forduló, de ez is jóval több annál, hogy előtte stablian nem voltunk EB résztvevők évtizedekig. Amúgy, ha nincs a 24 csapatosra bővítés, akkor az előző 2-n ott sem vagyunk és valószínűleg most debütáltunk volna.

Adjál kölcsön generátort holnapig!

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2024.06.27. 00:38
szbszig
#76 szbszig [33639]
Igen, ez nekem is folyamatosan problémát okozott már napok óta, hogy olyan csapatok ellen kellett szurkolni, akik jól játszottak, meg megérdemelték (volna) a győzelmet vagy a továbbjutást. De ezt írtam is már a múltkor.

Ami meg a magyar válogatottat illeti, én tényleg nagyon szurkoltam nekik mostanáig, hogy meglegyen a továbbjutás, de az igazság az, hogy nem érdemeltük volna meg szerintem. Sem az eredmények (összesen két rúgott gól és egy egészen sovány győzelem a skótok ellen), sem a mutatott játék (a skótok ellen is szerintem 75 percig rossz felfogásban játszottunk, a svájciak ellen meg 60 percig kifejezetten rosszul) alapján nem mondhatjuk azt őszintén, hogy ott vagyunk a legjobb 16 csapat között.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: Laccy93 2024.06.26. 23:00
Laccy93
#75 Laccy93 [1192]
Egyetértek. Nekem ezerszer szimpatikusabbak, mint a portugálok. Amúgy se szeretem őket, nem tudtam őszintén nekik szurkolni. Georgia meg tök jó meccseket játszott, szerintem megérdemelték bőven.

Az utóbbi időben csak nagyon ritkán fejezem be, amit elk

Válasz erre

Előzmény: Ricsi1976 2024.06.26. 22:56
Ricsi1976
#74 Ricsi1976 [2037]
Ezzel most lehet egyedül leszek, de nekem a grúzok játéka nagyon tetszett. Megérdemelték a nyertes meccset. Tanúlság: nem matekozni kell, hanem focizni.

Válasz erre

jawsika
#73 jawsika [4061]
Na én eldőlök.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

SMBX-fan
#72 SMBX-fan [2152]
Portugáloknak édesmindegy mondjuk hogy minket vagy a szlovéneket kell megverniük.

Az ambíció a hatalomvágy eufemizmusa | Fejétől bűzlik a hal.

Válasz erre

Előzmény: Baracklekvár 2024.06.26. 19:23
Baracklekvár
#71 Baracklekvár [1770]
Nem mi játszanánk a portugálokkal, hanem pont fordítva.

Válasz erre

Előzmény: SMBX-fan 2024.06.26. 12:41
SMBX-fan
#70 SMBX-fan [2152]
De ha tovább is jutunk, akkor meg a portugálok fognak minket fogadni a nyolcaddöntőben.
Mi baj lehet, nemde?

Az ambíció a hatalomvágy eufemizmusa | Fejétől bűzlik a hal.

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2024.06.25. 23:58
szbszig
#69 szbszig [33639]
A kétgólos cseh győzelem sem jó, mert a törököknek több rúgott góljuk van, mint nekünk (kár azért az üres kapus gólért a grúzok ellen a végén).

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: SMBX-fan 2024.06.25. 11:33
SMBX-fan
#68 SMBX-fan [2152]
Angolok viszont már nem akartak ma kedvezni nekünk, úgy tűnik.

Az ambíció a hatalomvágy eufemizmusa | Fejétől bűzlik a hal.

Válasz erre

SMBX-fan
#67 SMBX-fan [2152]
A leginkább faramuci helyzet az a cseh-török ahol kb. bármi jó nekünk csak az egygólos cseh győzelem nem.

Az ambíció a hatalomvágy eufemizmusa | Fejétől bűzlik a hal.

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2024.06.24. 23:45
szbszig
#66 szbszig [33639]
Bevallom, nekem ez annyira azért nem adja, hogy random csapatok győzelméért, más meccseken meg egyenesen a döntetlenért kell szurkolnunk most már lassan egy hete. De idén ezt dobta a gép, és legalább ebben jók vagyunk egyelőre.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

dzsud
#65 dzsud [1364]
Őrület, ami van.

Válasz erre

ufodani
#64 ufodani [17764]

Na még vki és döng a mell

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.06.24. 23:00
jawsika
#63 jawsika [4061]
Najólvanám

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

jawsika
#62 jawsika [4061]
Az a gond, hogy ha csak a statisztikát olvasnám, hinnék neked, de látok is. Martin fent van ~8 perce és már cammog a pályán. Megvannak azok a tipikus jelek, előredőlés, magasan felhúzott könyök meg alkarok, apró lépéstáv. Tudom, hogy más a dolga, de azt hiszem, hogy nem bírunk el egy olyan játékost, aki nagyon maximum 20 percet bír a pályán. Ez egy olyan luxus, amit kb. egyetlen válogatott se bírna el, nem mi. Ibrához meg Lukakuhoz hasonlítani meg ugyan szerepileg jogos, de méginkább kidomborítja a problémát. De mindegy is, tényleg ő a legkevesebb.
Nem játszottunk jól, megúszásra mentünk, nem voltunk veszélyesek. És ezzel nem is lenne baj, ha nem lenne a csodavárás.

A gólnál nagyon örültem, a srácok tényleg megérdemelték a katarzist, ahogyan Raistlin666 fogalmazott.

Most meg várunk...

Amúgy ma biztos lesz róla szó, de baromira érdekel engem is, hogy milyen protokol az, ami arról szól, hogy az orvosi stábnak nem lehet berohanni a játékoshoz, aki akár... na értitek. Mégis mi tudná ezt indokolni?

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

Előzmény: dzsud 2024.06.23. 23:20
Raistlin666
#61 Raistlin666 [4816]
A fiúk már megkapták a katarzist amiért jöttek! Meglepő lenne ha ennél tovább jutnánk vagy ha mégis akkor lenne ebben még több öröm...

Orvosi csapat mit nézett? Lassításban látszott egyből hogy ez durva ügy. És akkor ordítozni kellett velük meg Szobinak betolni a hordágyat kb. ????

Ez a meccs meg sajnos megint a szokásos. Ugyanez ment a legfosabb Andorra szintűek ellen is. Átadjuk a pályát és várjuk a kontrákat! Mikor ezeket a még nálunk is bénább skótokat leuralhattuk volna egy félidő alatt!

Miközben voltak jelek pár meccsen arra, hogy tudna ez a válogatott bevállalós is lenni! Lehet akkor se lenne több a pont, de tuti jobb lenne a végén a hangulatunk egy vereség után is! No mind1 már...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

neumark
#60 neumark [2880]
"Ádám Martin 191 cm magas, testsúlya 86 kg. Ez nem kövér, a BMI-kalkulátor még akkor sem sorolná ki a normális testsúly tartományból, ha 91 kg lenne."

Igaz, csak a BMI egyáltalán nem veszi figyelembe a testzsír%-ot. Csupán azt mutatja meg hogy a testsúlyod megfelelően arányos-e a testmagasságoddal, vagyis hogy megfelelő-e a testtömeged. Igazából csak akkor van értelme a BMI-re hivatkozni, ha a testzsír 25% alatt van. Ha fölötte van, akkor normális BMI-vel is lehetsz elhízott.
És vica versa: bodybuilderek esetén meg közismert tény hogy lehet valaki a BMI kalkulátor szerint durván túlsúlyos, mégis ha a testzsírja 4% alatt van már szinte csont száraz és szálkás az izomzata. Nem kétséges hogy Ádám Martin a kettő közül melyik cipőben jár. Ami azért döbbenetes, mert professzionális labdarúgóként elméletileg rengeteg órát kell edzenie hetente. Tehát még átlag magyar étrend mellett is iszonyat ciki ha valaki az ő foglalkozásában ilyen zsírpárnákkal futkos jó ideje vagy nem? Ettől persze még lehet egy jó vagy inkább hasznos játékos. Én inkább pont ott látom az ő szerepét ami egy EB főtáblán nálunk nemigen fordul elő: 1-2 gólos vezetésnél előre hagyott labdatartó csatár. 10 emberrel védekezve a meccs végén ő fent maradna és neki előre passzolva másodpercekig tudná tartani a labdát amíg a társak felérnek védekezésből. Pont azért mert fizikailag elméletben nehéz támadni. Afféle magyar Ibra vagy Lukaku, de szerintem sehol nincs hozzá. Inkább csak a selejtezőkben lenne haszna.

Válasz erre

Előzmény: dzsud 2024.06.23. 23:20
szbszig
#59 szbszig [33639]
Én azt nem értem, miért így álltunk neki ennek a meccsnek, és miért ezt csináltuk 75 percen át, amikor kezdettől fogva tudtuk, hogy nekünk csak a győzelem a megfelelő eredmény (és abból is egy két-, vagy inkább háromgólos kellett volna ahhoz, hogy őszintén elmondhassuk, mi mindent megtettünk).

Szóval én sem vagyok elégedett a mutatott játékkal, bevallom. Ettől függetlenül a gólnak borzasztóan örültem a végén, és összességében azt gondolom, hogy megérdemeltük még így is. Pláne azért, mert a skótok végképp nem akartak focizni, ők még a hosszabbításban is az időt húzták. Nem tudom, tényleg komolyan gondolták, hogy 2 ponttal van reális esélyük továbbmenni?

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.06.23. 23:10
ufodani
#58 ufodani [17764]
Eltört az arccsontja, operálják, ha vmi kiba nagy szerencsével továbbmennénk, nyilván ő nem játszana.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

ufodani
#57 ufodani [17764]
A játék összképe alapján full megérdemelt ez a 3 pont
Úhy kb 80%ban láttam a meccseket, és azok alapján ez a válogatott az egyik leggyengébb, nem érdemel továbbjutást.
Barni gyógyulj meg!

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Yaho0
#56 Yaho0 [1644]
Nagyon örültem, mint minden magyar gólnak, de egyetértek mindennel. Megérdemeltük ugyan a győzelmet, de ez inkább a skótok játéktudásáról árulkodik. Egy rossz meccs belefér, de úgy néz ki ezt a stabil formát átmentettük és tényleg ennyit tudunk. Őszintén, ez a mérkőzés fizikai fájdalommal járt. Vargát iszonyatosan sajnálom, az egész nem ért ennyit, akkor izzadtam le a legjobban, nagyon remélem, hogy semmi komolyabb baja nincs.

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.06.23. 23:10
dzsud
#55 dzsud [1364]
Mindegy, hogy mi lesz a továbbiakban, a 75. perc után nagyon izgalmas volt, ezzel a befejezéssel meg tényleg felejthetetlen. Vargáért nagyon szorítok, mielőbbi jobbulást neki, én is nagyon remélem, hogy végül nem lesz gond.

Ádám Martin 191 cm magas, testsúlya 86 kg. Ez nem kövér, a BMI-kalkulátor még akkor sem sorolná ki a normális testsúly tartományból, ha 91 kg lenne. Egyúttal teljesen világos, hogy az ő feladata nem az, hogy 10 mp alatt fussa a százat, személyében egy kolosszusunk van, és ennek szerintem egyelőre meg is tud felelni. Legyen szerencsénk és menjünk tovább, innentől minden ajándék. Hajrá magyarok!

Válasz erre

jawsika
#54 jawsika [4061]
Amúgy tényleg gyűlölöm magam érte, nem kell rámutatnotok: egy igazi, tőrőlmetszett, depis magyar vagyok, mert rohadtul nem vagyok elégedett.
Borzasztó volt ez a meccs. Pusztulat, amit leműveltek, csak szerencsére a skótok olyan szarok, hogy valószínűleg minden csoportban tökutolsók lettek volna.
-Nincs semmi játékkép, koncepció
-Ádám Martin kövér. Nem túlsúlyos, hanem kövér. Alkalmatlan az élsportra, hogy egy klasszikust idézzek. Lassú, tohonya, ez a csapat ezt nem bírja el.
-És a legrosszabb, nincs egy pontos passzunk. Egy sima kiugratást nem tudnak megcsinálni, mert vagy mögé megy, vagy annyira hosszú, hogy kiér rá és elrúgja a kapus. Még a gól is egy elszart passzból lett.

Na mindegy, örülök ám, kérlek ne kövezzetek meg, de szerintem ez siralmas, és HA továbbjutunk, tartok tőle hogy oltári pofon fog érkezni.

Varga meg... iszonyat aggódok, mert az, hogy kommunikál, az nem jelent semmit, nagyon rondán nézett ki, ahogy merev, eltartott kezekkel zuhant... Remélem nem lesz nagy baj. :/

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

szbszig
#53 szbszig [33639]
Egyébként azóta még az F csoport is nagyon jól alakult a mi szempontunkból. Ha az utolsó körben a portugálok pontot szereznek a grúzok ellen, akkor az ottani harmadikot is (akár a csehek lesznek azok 1 vagy 2 ponttal, akár a törökök 3 ponttal, de elég rossz gólkülönbséggel) meg tudjuk valószínűleg előzni egy skótok elleni mai győzelemmel.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2024.06.21. 00:22
szbszig
#52 szbszig [33639]
Ez tegnap óta elég nagyot megy a nemzetközi sajtóban, úgyhogy berakom ide is.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Raistlin666
#51 Raistlin666 [4816]
Érdekes ez a Dominik téma. Szerintem a kapitányság is olyan extra terhet rakott rá amit se kezelni se értelmezni nem tud! Lehet az öltözőben isszák minden szavát. De hogy a pályán messze van egy igazi vezértől az fix! És verjetek agyon, de ezért még lecserélni se lehet ha szar! Ő az etalon. Pedig (tudom durva a hasonlat) de saját minőségében vizsgálva simán pont annyival szarabb most mint Szalai Atis a csúcsához képest!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2024.06.21. 15:41
Raistlin666
#50 Raistlin666 [4816]
Na mivan? Románoknak se szóltak hogy mi a realitás? Égnek 1-el máris, de mégse szarták össze magukat? Szobi figyeltek remélem! Így is lehetne!!! Nem utólag fogadkozni meg kimagyarázni a lagymatag nulla teljesítményt!

Kíváncsi lennék az előzetes oláh sajtóra! Vajon ott is előre felszopják az ellenfelet hogy mennyi klasszissal jobb? Vagy esetleg magukkal foglalkoznak és a maximumot akarják látni? Mert ennyi lenne az elvárás ugye...ki lehetne esni 0 pontal szépen is csakszólok...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

ufodani
#49 ufodani [17764]
̶k̶ö̶t̶é̶n̶y̶ -> alagút csel

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

ufodani
#48 ufodani [17764]
Sajnos nem sajnos de ez a 14 veretlenség sokunkat bealtatott, pedig a selejtezőben is bőven volt szerencsénk ( Bulgária/Szerbia/Litvánia 0:2es kezdés ) ) és a sors talán most ezt pattintja vissza. Itt a csoportkörben leginkább ez hiányzik/hiányzott, leszámítva azt a bizonyos első félidőt mert azt magyarázni semmivel sem lehet, az úgy volt szar ahogy volt.
Rossi vagy realista volt, vagy csak a terhet akarta levenni a játékosokról, de a torna előtt azt mondta, h benne van a 3 vereség is. Mindenesetre most júniusban nem kicsit kijön az, h ki hol játszik és kinek hány játékperce volt tavasszal és ebben pl mi álltunk a legszarabbul. Hosszabb távon a törvényszerűségek működnek.
A fanok elvárása ( az enyém is ) az elmúlt évek fejlődését látva - mert ez elvitathatatlan - magasra tette a mércét, azaz továbbjutásra számítottunk, , ahogy korábban mondtam,
egy svájc x, skót win és szia.
Ha mindent összekutyulok egy turmixgépbe akkor jó esetben egy x-et fogok kiönteni ebből a skótok ellen...
Dehamégis 3 lesz az a pont, akkor tényleg a matek marad ami aztán a régmúlt időket fogja idézni ( hogyan is lehetne pótselejtezős helyre odaérni ), persze ki nem szarja le, menjünk tovább, és talán ebben az esetben kinőhetnek újra a szárnyak...bár valszeg vmelyik csopelső lenne a kövi.
Szobo
Talán nála lehet leginkább észrevenni, h tavasszal keveset játszott. Mondjuk az már rég rossz lenne, ha egy embertől várnánk a csodát, de pl amikor a Lipcsében tolta az 1-90-eket zsinórban és nem is akárhogyan ( Pool szerződés ugye ), akkor ő döntött el válogatott meccseket pl Izland ellen. Messze van attól a formától úgy fizikailag mint fejben is.
Jól van nem ragozom, csak ez/ezek most kiugrottak belőlem, mert kiba szomorú, mérges vagyok vagy még akármilyen jelzős. Üssük agyon a skótokat majd gyorsba igazoljuk le mondjuk Eukleidészt és akkor már pipa az EB.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Baracklekvár
#47 Baracklekvár [1770]
Kaszára-kapára te meggyötört nemzedék,
Felütötte fejét e varjú eretnekség!

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.06.21. 05:37
jawsika
#46 jawsika [4061]
Nem akarok én lenni a károgó, de az lesz majd a csattanó, ha mindent szépen kiszámolunk és a végén kikapunk a skótoktól.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2024.06.21. 00:22
szbszig
#45 szbszig [33639]
Ma kifejezetten jól alakultak számunkra az eredmények, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy végül 3 ponttal és akármilyen gólkülönbséggel is tovább lehet majd jutni a csoportból. A miénken kívül ugye még csak a B és a C csoportban ment le két teljes kör, de jelenleg úgy áll, hogy könnyen lehet, mindkét csoportban 2 pontnál nem lesz több a harmadik helyezettnek. Ehhez annyi kell, hogy a záró fordulóban az angolok megverjék a szlovénokat, valamint hogy a spanyolok pontot szerezzenek az albánok, az olaszok pedig a horvátok ellen. Utóbbinál sokat segít, hogy az olaszok ma este kilátástalan játékkal kikaptak, így számukra is tétmeccs lesz még a horvátok elleni, nem lazsálhatnak majd. Mondjuk az angolok szintén eléggé kilátástalan játékot mutatnak az egész tornán, de ettől még a papírforma szerint csak nyerniük kéne...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: SMBX-fan 2024.06.20. 17:41
Baracklekvár
#44 Baracklekvár [1770]
Azért van ez így, mert a felsoroltak közül - mindenki látja - itt csak a démonkörös kakasvér segíthetne.

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2024.06.20. 20:03
Raistlin666
#43 Raistlin666 [4816]
Kakasvér locsolás meg démonkör rajzolás mikor lesz? Jól kéne játszani meg PONTOKAT szerezni először is! Nem a faszomat is kiszámolni előre!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: SMBX-fan 2024.06.20. 17:41
SMBX-fan
#42 SMBX-fan [2152]
A szerb-szlovén meccs döntetlenje viszont nagyon jó nekünk, amennyiben a szlovénok nem szereznek pontot az angolok ellen, és ha a szerbek nem győzik le a dánokat.

Az ambíció a hatalomvágy eufemizmusa | Fejétől bűzlik a hal.

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2024.06.20. 10:29
szbszig
#41 szbszig [33639]
Sajnos ez ennél még bonyolultabb, hiszen az általad említett B csoportban az kell, hogy az albánok és a horvátok se nyerjenek az utolsó meccsen, azaz mindketten 1 vagy 2 ponton maradjanak. Ha bármelyikük nyer, akkor már 4 pontos csoportharmadik, ami nekünk nem jó. De várjunk most már vasárnapig, amíg lemegy legalább a második kör minden csoportban, utána - ha sokkal nem is, de - picit okosabbak leszünk, mennyi reális esélyünk maradt még.

A tegnap esti döntetlen nekünk a lehető legrosszabb eredmény. Egyrészt ezzel a svájciakat sem érhetjük már biztosan utol, azaz a második hely már garantáltan elúszott, csak a harmadikra pályázhatunk. Másrészt a skótok extra motiváltak lesznek ellenünk, hiszen nekik bármilyen szűk győzelem minden valószínűség szerint elég a továbbjutáshoz. Ellenben, ha 0 pontjuk lenne, még nálunk is több, négy-öt gólos győzelmet kellett volna aratniuk a zárómeccsen, amire gyakorlatilag semmi esélyük.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: Laccy93 2024.06.19. 21:43
szbszig
#40 szbszig [33639]
Korsós Gyurit szerintetek ma még meghívják a M4 stúdiójába? Ő volt ugye az egyetlen, aki felvállalta, hogy megadta volna a bíró helyében a gólt. Egyébként valószínűleg én is. Azaz inkább úgy pontosítok, hogy nem lepődtem volna meg, ha lefújja, de azon sem, hogy végül nem fújt. Ez tényleg az a szituáció, amit így is, úgy is meg lehet ítélni, nincs egyértelmű jó válasz szerintem.

A VAR-ral kapcsolatosan pedig sokan tévedésben vannak, és rohadtul unom már ezeket a "legalább megnézhették volna / megnézethették volna a bíróval, ha már egyszer van a VAR" típusú véleményeket. Először is, a videoszobában ülők minden kétes esetet azonnal visszanéznek, ez itt is megtörtént. Másodszor, a játékvezetőt csak akkor hívják ki, ha egyértelműnek tűnően tévedett. Ez itt nem valósult meg, épp azért, mert a szituáció nagyon véleményes.

Végül még annyi, hogy tök jó, hogy már mikrochip-technológia is van, és azt is vissza lehet nézni tizedmásodpercre pontosan, hogy a labdát mikor mekkora erőhatás érte, mint azt a portugál-cseh meccsen esett, végül kezezés miatt meg nem adott gólnál láttuk. De amíg van egy ilyen szituáció, mint Gündoğané és Vilié, ami teljesen szubjektív, és iránymutatás sincs igazán rá, addig talán felesleges erőlködni.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.06.19. 18:54
ufodani
#39 ufodani [17764]
ugyanazt mint 4 napja
Úgy gondolom, h továbbjutás ezen az első félidőn ment el, igen, a továbbjutás.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: Laccy93 2024.06.19. 21:43
Laccy93
#38 Laccy93 [1192]
Továbbjutási esélyeinkről mit gondoltok? Azt néztem, hogy ha a skótok ma nem nyernek és mi megverjük őket, akkor nyilván a 3. hely garantált. Albánia már játszott 2 meccset, 1 pontjuk van. Ha nem verik meg a spanyolokat, akkor nekik is maximum kettő pontjuk lesz, tehát mögöttünk lennének a rangsorban. Nyilván ott a horvát-olasz meccs eredménye is beleszólhat, hogy ki lesz a harmadik. Ott mondjuk egy döntetlen nekünk tökéletes lenne. Többi csoportról egyelőre nehéz jósolni, de majd ha lejátszották a második fordulót akkor már jobban kirajzolódik a helyzet. Szerintem nem lehetetlen, de a skótokat ütni kell mindenképp.

Az utóbbi időben csak nagyon ritkán fejezem be, amit elk

Válasz erre

jawsika
#37 jawsika [4061]
Én ott lenémítottam, amikor eltolta a gondolom hónapok óta készítgetett "Sosem láttuk Marcot pólóban" poénját, amitől azt hittem kifordulok a bőrömből szégyenemben.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

Előzmény: Baracklekvár 2024.06.19. 20:09
Baracklekvár
#36 Baracklekvár [1770]
"nyomot hagyott a válogatottunk"

A budipapíron is nyomot hagyunk, amikor használjuk.

Öregapám egyékbént úgy fogalmazott most a meccsre és teljesítményre vonatkozóan, hogy beteg dolog volt ez is...

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2024.06.19. 19:56
Raistlin666
#35 Raistlin666 [4816]
Aszongya a kommentátor, hogy nyomot hagyott a válogatottunk...úgy...most meg felszopják a németeket hogy húdekurvajók és jó ez a 0:2...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

goodboy007
#34 goodboy007 [9192]
Több lehetőség is volt kirúgni szögletre, ilyen csapat ellen nem szabad kockáztatni a kikísérést.

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.06.19. 18:54
ufodani
#33 ufodani [17764]
Nálam test test elleni volt, azaz gól

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.06.19. 18:54

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat