Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld!

Amúgy ez a mi fajtánk tragédiája, hogy mindig van mit tolni akkor, amikor épp tök jó leárazások vannak. Aztán amikor meg csak pislogok, hogy mivel toljam, mivel toljam, akkor minden full áron van csak nyilván...

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Mindig rosszkor volt leárazva. Úgy egy hónapja Epic-en behúzhattam volna 12k körül a fullos kiadást és mostanában PS-re is durván le volt akciózva. De mivel bőven van mit tolni, így sajnos mindig elmaradt a vásárlás.

Marvel’s Midnight Suns
Lelki beteg szuperhősök GYÜLEKEZŐ!

Még megjelenéskor kezdtem bele a játékba, de az achievement rendszerben lévő anomáliák és az én maximalista hozzáállásom találkozásának hála csak mostanra, egy újrakezdést követően sikerült a végére érnem. Cserébe így legalább a DLC-ket is végig tudtam játszani.

A történet szerint a Hydra feltámasztja/felébreszti minden démonok öreganyját, Lilith-et, ezzel pedig beteljesülni látszik egy ősi prófécia, mely szerint visszatér a Földre az elűzött Ősi Isten, Chthon és elpusztít minden életet. Ezt persze nem kellene hagyni, de a hadiszerencse nem kedvez a Bosszúállóknak, a tutorialban Lilith konkrétan megostromolja Dr. Strange szentélyét és csak a Skarlát Boszorkánynak hála tudnak kitartani. Mese nincs, fel kell támasztani hősünket/hősnőnket (akinek neve nincs, mindenki csak Hunternek hívja), aki háromszáz évvel korábban már saját élete árán legyőzte Lilith-et… Aki egyébként nemcsak a Démonok anyja, de a miénk is
Szóval irány az Abbey-t rejtő zsebdimenzió, ahol megismerkedhetünk a Midnight Suns csapat ismert és kevésbé ismert tagjaival (Penge, Nico Minoru, Magik és egy rémes, új Szellemlovas), majd a rituálé során megalkothatjuk a testre szabható karakterünket éééés... folytathatjuk a tutorialt. Ez kissé el lett nyújtva, de cserébe a játék alaposan elmagyaráz mindent, legyen szó harcról vagy a harcon kívüli tevékenységekről. Ugyanis két küldetés között is van bőven tennivaló, fejleszthetjük az Abbey-t, bejárhatjuk a fokozatosan megnyíló környező területeket, titkokat vadászhatunk és ápolhatjuk a csapattársak lelkét.

A harc maga körökre osztott, viszont annyit csavartak a megszokott XCOM formulán, hogy a különböző képességeket kártyákként használhatjuk. Kártyákból háromféle van, sima támadólap, képességkártya és hősi támadás. Viszont az utóbbi változó mennyiségű Heroic Pointba kerül, ezt az előző két laptípus generálja. A rendszer legjobb része, hogy az XCOM részekkel ellentétben itt nincs olyan, hogy 95%-nál hősünk melléüt a karddal vagy Iron Man mellélő. Ha becélzunk valakit egy kártyával azt el is találjuk (kivétel Nico néhány képessége, ami véletlenszerűen választ célpontot).
Alapesetben minden kör elején annyit húzunk, hogy hat lap legyen a kezünkben, ebből hármat lehet kijátszani az adott körben, de ha nem kedvez nekünk a szerencse, akkor két lapot újra is húzhatunk. Plusz vannak felhasználható tereptárgyak is a pályán, amit felhasználhatunk a magunk előnyére, viszont utóbbiak is Heroic Pointba kerülnek. Illetve körönként egyszer mozoghatunk is, ezt egy későbbi fejlesztéssel felhasználhatjuk egy ellenfél hátralökésére is.
Persze van rengeteg dolog, ami ezt tovább bonyolítja, bizonyos lapok nem csökkentik a körönkénti három lehetőséget, mások csak akkor, ha meghal a célpont, extra lapokat húzhatunk vagy a következő körre adhatunk magunknak plusz lépést. Taktikázásra szükség is van, mert a csapatunk mennyiséget tekintve mindig hátrányban lesz. Szóval a harcrendszer kifejezetten összetett és szórakoztató, érdekes kombinációkat ki lehet belőle hozni És meglepő módon egész jól sikerült kiegyensúlyozni a hősöket, én személy szerint egyedül a Szellemlovast éreztem gyengébbnek a többieknél. De őt viszont nagyon.

Ellenfelekből három típus van:
- A sima közkatona, akinek még egy HP csík sem jutott, ők azok akikre a csapat bármelyik tagja rátüsszent és összeesik. Mondhatni ők jelképezik, hogy mégiscsak szuperhősöket irányítunk, nem egy rakás zöldfülő bakát.
- Az elitek: ők már kaptak HP-csíkot, némelyikük pajzsot is és különböző képességeket is használhat. Van pár, aki csak felturbózott közkatona, de ez a ritkább.
- A Lilith által megrontott vagy csak felbérelt szuper gonosztevők, illetve nagyhatalmú démonok. Nekik több „életük” van és az elején komoly kihívást jelentenek. Fokozatosan jelennek meg a történet során és legyőzni is csak sztoriküldetésben tudjuk őket, egyébként mindig csak visszavonulnak, ha elfogy a HP-juk.

Szóval a harcrendszer tényleg összetett és jól sikerült, de nézzük mi az, ami nem.
Első körben ott vannak az Abbey körüli tevékenységek. A terület felfedezése szórakoztató, nem is túl bonyolult és 90%-ban opcionális a dolog, a fejlesztések és egyéb apróságok pedig felfoghatók az XCOM-féle bázismenedzselésnek is.
Viszont a csapattársakkal barátkozni is kell erősen ajánlott, mert minél többet beszélgetünk velük, adunk nekik mindenféle ajándékokat és szervezünk velük közös esti programot annál jobban szeretnek minket, ami különböző bónuszokban is megnyilvánul. Például Penge támadásai jó eséllyel vérzést okoznak, de csak ha összebarátkoztunk vele.
Ezzel csak az a gond, hogy ez rengeteg beszélgetéssel jár, ahol azért figyelni kell, hogy mit mondunk, nehogy megbántsuk csapattársaink érzékeny lelkét. És még ennyi lelki beteg, kisebbségi konfliktustól szenvedő meg nyafogó szuperhőst egy rakáson én még nem láttam. Az egyik a kisöccse miatt nyafog, a másik besértődik, mert meglepetésbulit rendeztek neki a születésnapára, Tony Stark meg kétnaponta elmondja, hogy ő fél a kísértetektől…

A másik dolog a grafika… Szóval nem mondanám, hogy a játék csúnya, mert harc közben például kifejezetten látványosak a nagyobb képességek vagy a kombó támadások animációi. Viszont közelről nézve (például a párbeszédek vagy átvezetők alatt) már látható, hogy a karaktermodellek már kevésbé kidolgozottak, rengetegszer van, hogy a szereplők ruhája, keze, haja átlóg egymáson. Az arc animációk pedig időnként egészen borzalmasak. Hunter néhány párbeszédben olyan bárgyú fejet vágva mosolygott nálam, mint akin épp akkor hajtottak végre lobotómiát.

És akkor ott vannak a teljesítmény problémák is. Bár semmi nem indokolja, de a játék néha hajlamos mikrolagokra és fura akadásokra. Az utolsó küldetés pedig egész egyszerűen élvezhetetlen volt, egy ponton túl csak nyomokban közelítette meg a 15 fps-t. Utóbbi egyébként megjelenés óta ismert hiba és egy mentés-visszatöltés megoldja a dolgot… Egy időre… Viszont érdekes, hogy ha kiiktatjuk az automatikusan induló 2k launchert a játék sokkal stabilabbá válik.

A játékhoz kijött 4 DLC is, ezek mindegyike behoz egy új karaktert a csapatba. A négy karakter története nagy vonalakban összefügg és a végén egy nagy fináléban csúcsosodik ki az egész. Persze a fő kampányban is használhatóak lesznek ezek a hősök, ráadásul ők is hoztak egyéni fejlesztéseket az Abbey-hoz, szóval megéri felfogadni őket. Nekem Morbius lett az egyik kedvenc karakterem a végére, Pengével remekül kiegészítik egymást.

Összességében szórakoztató a játék, nekem csak a(z újrakezdett) kampány és a DLC-k végigjátszása közel 100 óra játékot biztosított, de még biztosan fogok kalandozni a játékban, mert nyíltak meg új, nehezebb küldetések és ott van egy New Game+ opció is. Ráadásul mind a DLC-k, mind a fő szál története úgy zárult le, hogy a folytatás lehetősége is benne van.

TL,DR: Egy hibái ellenére is szórakoztató játék, meglepően összetett, kártyaalapú harcrendszerrel. A mellékes tevékenységek sajnos kevésbé sikerültek jól, de én ennek ellenére csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a körökre osztott harcrendszert és a Marvel hőseitől (figyelem, NEM MCU) sem kap hidegrázást. Egy akcióban mindenképpen, viszont a DLC-k miatt egy Season Pass-sal megbolondított Legendary Editont javasolnék.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Code Vein
CsöcsAnime Souls

A soulslike játékok pótlásának keretében végre ez a cím is sorra került. A souls játékokat szeretem, az animét szeretem, mi mehet itt félre? Sajnos elég sok minden, de haladjunk szépen sorban.
A játék alaptörténete szerint a csak Queen néven emlegetett vámpírúrnő az emberiség bukására tört, de szerencsére sikerült megállítani. Ám ehhez az kellett, hogy az emberek nagy többségét is vámpírrá "változtassák" (akik itt Revenant névre hallgatnak), ráadásul a győzelem sem volt teljes, mert a játéknak otthont adó várost és környékét a Királynő alkotta vörös köd zárja gyűrűbe, miközben az utcákat is ellepi a miasma, ami elveszi a Revenantok eszét Lost-tá változtatva őket. Ugyanez történik akkor is, ha a vámpír nem jut elég vérhez. Ezt kombinálva azzal, hogy nem sok ember maradt a városban el lehet képzelni milyen barátságos a játék világa. Alternatív táplálékként vannak ugyan vérgyöngy-öket termő fák, de ezek már nagyrészt kiszáradtak. Viszont a tutorialt követő képsorokból megtudjuk, hogy amnéziás főhősünk valami módon képes ezeket a fákat újra életre kelteni, mi több, a miasmát is el tudja tüntetni.
Idővel persze ez a történet bonyolódik, van benne több csavar is, melyek egy része persze előre látható, de kezdetnek elég ennyi

A lényeg úgyis a játékmenet, ami itt sajnos elég felemás. Az alapok adottak, van stamina, dodge, parry, backstab, utóbbi kettőhöz jár külön animáció is, ami először buli, de sokadjára már nem bántam volna, ha nincs. Fegyverekből ötféle típus van, egy és kétkezes kardok, alabárdok, kétkezes kalapácsok és a lőfegyverként is használható bajonettek. A típusokon belül is vannak különböző fegyverek, változó movesettekkel, kinézettel, ez a rész rendben van.

A képességek érdekesen vannak megoldva, elméletileg minden Revenant egyféle vérkóddal rendelkezik, ami meghatározza a kasztját és a használható aktív és passzív skilleket. Ám a mi kódunk sérült, ennek hála szabadon változtathatjuk a kódunkat, illetve szerezhetünk újakat is. Ráadásul ha egy skillt mester szintre fejlesztünk (ehhez használni sem kell, elég csak betenni a karakterlapon) akkor az kap egy csillagot és a továbbiakban már bármelyik kaszttal használhatjuk. Már ha megvan hozzá a megfelelő alaptulajdonságunk, amit szintén a vérkód határoz meg.
Elsőre bonyolultnak hangzik a rendszer, de meglepően jól használható és szerintem a játék legszórakoztatóbb része. Kicsit muszáj az embernek kísérletezni. Ha pedig mégsem válik be valami akkor menet közben is lehet cserélgetni a kódokat, még a bonfire-höz sem kell leülni.

Ezzel szemben a játék fejlődésrendszere alaposan le van egyszerűsítve. A kapott XP-t vagy szintlépésre költjük vagy további képességeket veszünk, ahogy újabb és újabb vérkódokat és hozzájuk tartozó emlékeket találunk (erről később). A szintlépés teljesen automatikus, nekünk semmire nem kell pontot tenni, mindent megold a játék.

A grafika hozza a kötelezőt, az animés köntös azért behatárolja a lehetőségeket. Nekem néhol kicsit kopottas volt, illetve sokszor már indokolatlanul túlhangsúlyozottnak éreztem a rengeteg női mellet. Amire a játék rá is játszik sokszor, a legtöbb női karakternél pontosan oda mutat a kamera mikor először találkozunk vele. Ráadásul az ellenfelek között is van pár nőnemű, akiből a legszembetűnőbb az átlagon felüli "tüdőkapacitás". Igen, ez egy boss és igen, rúdtáncol is

És akkor a komolyabb gondok. Egyfelől a játék nehézsége rémesen hullámzó. A játék elején egy rövid szakasztól eltekintve folyamatosan van mellettünk egy társ. Aki egyébként a hasonló játékokkal ellentétben kifejezetten hasznos, ha bajba kerülünk feltámaszt, eltereli az ellenfél figyelmét, buffot pakol. Ha valakit ez zavar el is küldheti, az átlagos ellenfelek szinte egészét meg lehet oldani szólóban is. Az egyetlen nehézséget az jelenti, hogy sokszor az ellen is 2-3 fős csapatokban támad, de kiismerhetőek, ráadásul könnyen a hátukba is lehet kerülni.
Ezzel szemben a bossok egy része kifejezetten nehézre sikerült. Hatalmasakat sebeznek, gyorsak és agresszívak, ráadásul érezhetően nem szólózásra vannak tervezve. Én a játék kb. negyedéig játszottam a magányos farkast, de aztán elengedtem a dolgot. Annyira nem szórakoztató a játék, hogy ennyire megnehezítsem a dolgom.

A másrészt a történet egy részét emléktöredékeket helyreállítva ismerhetjük meg (már ha valaki érdekel). Ez leírva jól hangzik, de valójában annyiból áll, hogy végig kell sétálni egy folyosón és végighallgatni néhány beszélgetést szobrok között. Az első 3-4 alkalom után inkább már unalmas, de "szerencsére" annál jóval több van. Akkor már jobb lett volna egy sima átvezető, de még egy állóképes, rajzolt megoldás is.

A játékban egyébként is rengeteg felesleges mászkálás van. Az egyes területeket ugyanis sokszor hosszú, kihalt folyosók vagy lépcsőházak kötik össze. Ezeknek különösebb szerepe nincs, cserébe lehet feleslegesen rohangálni. A bonfire-ök elrendezése is érdekes. Nem egy esetben a bosshoz vezető úton még csak ellenfél sincs, de akkor is egy bő percre van az éledési pont az arénától. Jó esetben. És a legtöbb boss nem első próbálkozásra lesz meg, még segítővel sem.
A pályák kialakítása is felemás. Külsőre változatosak és szerencsére térkép is segíti a tájékozódást, de sokszor teljesen következetlen a felépítése, értelmetlen lépcsők, falba vezető utak és hasonlók nehezítik a tájékozódást.
Az ellenfelekből is kevés típus van, legtöbbször ugyanazt a pár típust kapjuk, csak más színben. Viszont azt meg kell hagyni, hogy a bossok legalább ötletesek.

Nekem 30 óra volt a végigjátszás, de én indokolatlanul sokat bóklásztam a térképeken, mert igyekeztem minden összeszedni, illetve minden képességet mesterszintre fejleszteni. Plusz az is növelte a játékidőt, hogy az elején nem használtam társat Aki kevésbé alapos az érzésre akár 20 óra alatt is kényelmesen a végére érhet. Viszont legalább bugokba nem futottam bele. Viszont az összes achievement megszerzéséhez még vár rám 2 végigjátszás és rengeteg farmolás is.

Nekem összességében csalódás volt a játék, időnként indokolatlanul nehéz a játék (nem csak szólóban), cserébe máskor csak monoton darálás, minimális kihívással. Mellé sem a történet, sem a világ nem annyira érdekes, hogy tiszta szívvel ajánlanám. Az egyetlen pozitívum a vérkódok és képességek rendszere volt. Talán ha nem erőltetik a soulslike stílust és akciójátékot csinálnak belőle akkor jobban sikerült volna.

TL,DR: Egy nem túl jól sikerült soulslike, ezúttal anime köntösben. Legfeljebb azoknak tudnám ajánlani, akik mindkét stílust szeretik és nekik is csak akcióban. Jellemzően már 10 EUR alatt hozzá lehet jutni, annyit éppen megérhet. Viszont túl magas elvárásokat akkor sem szabad támasztani a játékkal szemben.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Lords of the Fallen (2014)
Dark Slow

Az ősszel érkező második rész/reboot apropóján gondoltam ideje bepótolni az első részt. Még anno demóként belenéztem, de akkor nem igazán voltam nagy barátja a souls játékoknak és hamar félbe is hagytam. Pedig jó kis játék ez, még a hibái ellenére is.

A történet szerint az emberiség egyszer a múltban már legyőzte saját istenét, ily módon kezébe véve a saját sorsát. Persze egy istent nem ilyen egyszerű megölni, szóval valahogy csak újrakezdődik a háború az emberek és az istent szolgáló démonok között, akik itt Rhogar névre hallgatnak. És elvileg nem is olyan egyszerű legyőzni őket, különösen az inváziót vezető Lordokat. Erre egy személy képes, az általunk irányított "hős", név szerint Harkyn (nem, nincs szabad karakteralkotás), akit nemrég engedtek ki a börtönből és arcát a bűneit felsoroló tetoválások díszítik. És bár nem derül ki mit is követett el, de ezek a bűnök még a démonok gonoszságára is immunissá tették.

A játék egyébként jó (?) soulslike szokás szerint ennél jóval kevesebbet mesél el a történetből, néhány párbeszédből és a pályán elszórt tekercsekből kell összeraknunk a történetet. Utóbbiak nem kell elolvasni, mindegyiket felolvassa nekünk a játék (kivéve mikor nem). A harcrendszer a megszokott souls mechanikákra épül, de kicsit bolondítottak rajta, nem mindenhol előnyére.
Egyrészt ugyanúgy staminából csapkodunk, de nem elég, hogy egy ütés rengeteget vesz le a csíkból, de ha minket megütnek akkor is csökken. Rosszabb esetben és ha könnyebb páncél van rajtunk meg is szakítanak ütés közben. Mi meg ott állunk nulla staminával, mint az a bizonyos szerv a lakodalomban és várjuk, hogy az ellenfél megengedje, hogy megüssük miközben próbálunk hátrálni. Az meg teljesen esetleges mi számít könnyű páncélnak. A játék szerinti heavy armorban is simán ellökdöstek ellenfelek.
Másrészt itt nem fix az ellenfelek után kapott XP mennyiség. Ahogy egyre több ellenfelet ölünk meg úgy nő az XP szorzója is. Viszont ha "leülünk" egy kristályhoz, ami a bonfire helyi megfelelője akkor a szorzó nullázódik, cserébe feltöltődik az életünk, visszakapunk néhány gyógyflaskát és az ellenfelek is újrateremnek. Van lehetőség a kristályt anélkül is aktiválni, hogy nullázza a szorzót, akkor nem kapunk semmit, de onnan fogjuk újrakezdeni, ha esetleg meghalunk. Nem rossz rendszer és tekintve, hogy ha leülünk is csak maximum három flaskát töltünk vissza megéri kockáztatni.
A nálunk lévő XP-t halálunk esetén jó souls szokás szerint a halálunk helyén hagyjuk, viszont annyival meg van bolondítva a rendszer, hogy idővel elkezd csökkenni a mennyiség, amit vissza tudunk szerezni, ha pedig sokat vacakolunk akkor az egészet bukjuk. Utóbbi mechanika a Surge-ből ismerős lehet (ugyanaz a fejlesztő ). Ahogy az is, hogy az XP-t lehet bankolni is, ha nincs meg a szintlépéshez szükséges mennyiség is bele lehet tölteni a kristályba és így nem tudjuk elveszíteni azt.

A játéknak egy erős pontja a grafikája, én meg merem kockáztatni, hogy bizonyos részeken jobban néz ki a két évvel későbbi Dark Souls 3-nál is. Az animációk terén mindenképpen, a harcokban sokkal folyamatosabbnak érződnek a mozdulatok, szépen meg vannak csinálva a harcok. Az ellenfelek is jól meg lettek csinálva, még ha nincs is belőlük sokféle, de náluk is folyamatos az animáció. Például a számszeríjász felhúzza a fegyvert, előveszi a nyilat és csak úgy lő. Apróság, de sokat hozzátesz az élményhez. Mint ahogy az is, hogy ez azon kevés souls játékok között van, ahol a fegyvereknek tényleg "súlya" van. Amikor a főhős elkezd pörgetni egy kétkezes baltát ott tényleg érződik, hogy nem egy tőrrel hadonászunk.
Viszont a környezet sokszor eléggé egysíkú, nekem többször is sikerült vészesen eltévednem, még a harmadik végigjátszás során is. Pedig a Lords of the Fallen sokkal inkább csőjáték, mint akár az első Dark Souls volt.

A hangok is rendben voltak, rémesen kiugró szinkronhanggal itt sem találkoztam. A párbeszédek minősége már érdekesebb kérdés, de ezt hajlandó vagyok megbocsájtani. Nem irodalmi minőségű párbeszédek, de a célnak megfelelnek.
Zene csak a bossharcok alatt van, ott viszont többnyire jól sikerültek. Illetve az utolsó pályán kapunk még háttérzenét, ott egy pillanatra meg is álltam, hogy vajon ez most egyedi dolog vagy csak idáig fel sem tűnt, hogy van.

És akkor a feketeleves... Egyrészt nem egyszer sikerült különböző bugokba belefutnom. Ez lehetett sima összeomlás*, elakadás a semmiben, de bizonyos ellenfeleket (konkrétan a pókokat) rendszeresen keresztülütöttem a textúrán. A legjobb a NG+ végigjátszás endboss harca volt, ahol nevezett fázisváltás helyett beleszaladt a falba, majd visszateleportált a kezdőhelyre és onnantól kezdve mozdulatlanul tűrte,hogy agyonverjem
Másrészt a harcrendszer iszonyatosan lassú. Mármint végletesen és rémesen lassú. Ennek egyik fele a korábban említett staminarendszer, még NG+ végén, alaposan felfejlesztett karakterrel is 4 ütés volt a maximum. És ehhez kell egy kellően nagy fegyver, mert a tőr papíron gyorsabb, de ott vissza tud ütni az ellenfél és az több staminát vesz le.

Érdemes még megemlíteni, hogy a játék nem is túl hosszú. Nekem az első végigjátszás ugyan közel 20 óra lett, de ebben benne volt, hogy igyekeztem mindent felderíteni és összeszedni guide nélkül (csak a missable achievementekhez néztem tippet), plusz többször is eltévedtem és a DLC-t is megcsináltam. Az NG+ ezzel szemben úgy volt bő 5 óra, hogy a mellékküldetések és opcionális dolgok nagy részét megcsináltam ott is. Most a harmadik végigjátszásban 4 óránál járok (achik miatt kell a három), összeszedek mindent és túl vagyok a játék kétharmadán+DLC. Első végigjátszásra ha valaki nem túl alapos és nem néz guide-ot én olyan 10 órát saccolnék.
Összességében én tudom ajánlani a műfaj iránt kicsit is érdeklődőknek, mert alapvetően egy könnyebb soulslike címről van szó, ami a hibái ellenére is szórakoztató tud lenni. Mellé rendszeresen kap komolyabb akciókat is, szó szerint egy mozijegy többe kerül manapság és hiába maholnap 10 éves cím, de grafikailag is teljesen megállja a helyét. Főleg, ha az ember meglát mellette egy Gollum-ot

TL,DR: A leglassabb soulsjáték, amihez eddig szerencsém volt, de ennek ellenére is meglepően élvezetes. Aki szereti a stílust az mindenképpen szerezze be egy akció során, mert bár vannak hibái, de egyáltalán nem rossz játék. És nemsokára jön a "folytatása" is

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Mutant Year Zero: Road to Eden

Régi elmaradást pótoltam be a hétvégén. Pár éve már belekezdtem a játékba, akkor valami miatt félbemaradt, talán valami friss megjelenés lehetett az oka, aztán mindig tologattam. Most viszont a stúdió friss játékát látva eszembe jutott, hogy ideje lenne befejezni. Aztán inkább elölről kezdtem, mert csak homályosan emlékeztem a történésekre.
A történet szerint megtörtént a világégés, ezúttal egy járványnak és az azt követő nukleáris háborúnak köszönhetően. Aki életben maradt is eszét vesztette a sugárzástól, esetleg felszedett mellé néhány mutációt is. Mi pedig a civilizáció utolsó bástyájának számító Ark két tagját irányítjuk (kezdetben, később többen leszünk), akik bár szintén mutánsok, de egészen más módon, mint ellenfeleink. Ugyanis egy beszélő kacsáról és egy malacról beszélünk (utóbbi narrálja az igényesen megrajzolt átvezetőket), akikhez később csatlakozik egy róka is, a DLC-ben pedig egy jávorszarvast is kapunk Rajtuk kívül még két csapattag van, de ők ennyire már nem izgalmasak Viszont az aktív csapatunk maximum három fős lehet.
A feladatunk kezdetben csak némi hulladék keresése, ami ahhoz kell, hogy az Ark gépeit működtetni lehessen. Aztán visszaérve kiderül, hogy az egyetlen mérnököt egy küldetés során elfogták a ghoulok és őt kell kiszabadítanunk. Persze a történet csak tovább bonyolódik, a végére pedig hőseink eredetéről is kapunk némi információt. Egyébként minden kiszámíthatósága dacára is szórakoztató a sztori.

A térképeken szabadon mászkálhatunk, harcba lépve pedig az XCom-okból ismerős körökre osztott rendszert kapunk. Egy körben két akciópontunk van, ebből lehet mozogni, újratölteni, képességet használni, stb. Viszont ha lövünk akkor vége a körnek (bizonyos képességeket használva szintén), utána már nem mozoghatunk. Viszont az XCom-okkal ellentétben ott nincs fél méterről mellélövő karakter, 25-50-75-100%-os esélyek vannak, amik többnyire stimmelnek is. Többnyire, mert az egyik képesség nekem 75%-os eséllyel is rendre mellément, de ezt betudom a saját balszerencsémnek. De a legjobb biztosra menni és az elkószáló, magányos ellenfeleket rajtaütésből, csendes fegyverekkel eliminálni. Ész nélkül berohanni az ellenfelek közé még legkönnyebb fokozaton is biztos visszatöltést tud eredményezni.
Amit még érdemes figyelembe venni: a képességek "lehűlése" nem körhöz, hanem öléshez van kötve. Legalacsonyabb nehézségi szint fölött ez a harcok között is igaz, minél erősebb egy képesség annál több áldozat kell hozzá, hogy ismét használhassuk. Szóval meglepően összetett rendszer, idő kell mire kiismeri az ember és megtalálja a számára legjobb taktikát (de lehet alkalmazni a mentés-visszatöltés képességet is).
A harcokon kívül gyűjthetünk scrap-et, amiből különböző fegyvereket, gránátokat és más hasznosságot vásárolhatunk az Ark-ba visszatérve, weapon part-okat, amikből a fegyvereket fejleszthetjük (tipp: a silenced fegyvereket éri meg legelőször maxolni) és Artifactokat, amikből permanens buffokat vehetünk. Utóbbiaknál megéri figyelni a karakterek közötti párbeszédeket is, viccesek.

A játék grafikája mai szemmel is megállja a helyét, amin persze segít az izometrikus nézet is. Viszont így is ott vannak a szembetűnő kis apróságok, amik sokat dobnak a hangulaton. Legyenek ezek felreppenő madarak vagy a karakterek által megmozgatott növényzet. És a karaktereken látni is a rájuk aggatott felszerelést, ami kis apróság, de mégis sokat dob az élményen. És a cilinderes kacsa számszeríjjal nem mindennapi látvány
A szinkronhangok jól el vannak találva, nekem a két főszereplő kettőse tetszett különösen, de egyébként sem tudnék olyan szereplőt mondani, aki kizökkentett.

A játék teljes végigjátszása 22 óra volt, közepes fokozaton. Ehhez hozzátartozik, hogy minden területet alaposan bejártam és igyekeztem mindent összegyűjteni. Az achievementek miatt még mentem egy kört a DLC-ben Iron Mutant szinten (nincs manuális mentés, csak autosave), de legkönnyebb nehézségen, az magában bő négy óra volt, de ott már tudtam mire kell számítani és csak a főszálon szaladtam végig.
Legkönnyebb fokozaton, csak a főszálra koncentrálva olyan 12-13 óra körül lehet a végigjátszás, itt azért nehezebb megbecsülni. Én csak ajánlani tudom és remélem a fejlesztők idővel készítenek egy második részt, mert szívesen visszatérnék ebbe a világba.

TL,DR: Körökre osztott taktikai szerepjáték az XCom nyomdokain, ami nem túl hosszú, de annál szórakoztatóbb. Én mindenkinek ajánlom, akit érdekel a stílus, akár teljes áron is, mert ez a játék megérdemli. De akcióban mindenképp tanácsos lecsapni rá

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Returnal

Nos, Kis adagokban volt időm játszani vele, de végeztem. A secret endinghez hiányzik egy fragment, a 6-os biomeból, de egész egyszerűen nem hajlandó beadni, pedig már 3-4x próbáltam, és azt hiszem, hogy most leteszem inkább. Egyszerűen olyan szinten felkúr a 6-os bimoe, hogy már rég kimentem a fun-részből. Olyan (tudom, hogy ez az én fejemben van csak így), mintha a 6os biome az valahogy megerősödött volna a game befejezése óta. Egyszerűen bead két ilyen piros malfunction-nyíl dobáló szart meg mellé pajzsos seeker-köpködőket, és kész. Ha meg épp nem azok, akkor valahogy összehozok egy combatban 3 fall-t és az öl le. Ja és az ultimate pylon-webes Electropylon Drivert meg aztán főleg nem adja oda. Amikor meg kapok egy malfunctiont, az meg olyan, hogy gyakorlatilag abban a pillanatban kinyírja a runomat. Combat-ress itemet mutatóban sem láttam. És mindezt úgy, hogy az első 5 fragment meglett azonnal. Az a rohadt két acsi húz csak, mert kifarmolni a többit aligha fogom.

Mindegy, ennyi a rant, kicsit beszélek a játékról is. Imádtam. Soulslike-jellege van abban, hogy a világból ki tud frusztrálni, de mikor megvan, akkor imádod. Őszintén szólva ennyire gitgud játékkal még sosem toltam. Amennyire szenvedtem korábban egy résszel, mostanra röhögve átmegyek rajta (kivéve a 6-os).

1-es biome: A leghangulatosabb talán, iszonyat erős Edge of Tomorrow utánérzéssel. Jók az ellenfelek, jó bemelegítés a későbbiekre. Legidegesítőbb enemy: Mycomorp.h Teleportál (ez még lesz), seeker lövedékei vannak és lassít.
Boss: Phrike. Nem bonyolult, mostanra a kezdőpisztollyal is simán leölöm akár hit nélkül is, de heal nélkül biztosan, de elsőre hatalmas fegyvertény volt a kill rajta. 4. try-ra lett meg, de igazából 2., mert előszöt beugrottam 1 HP-n, mert nem tudtam, mi jön, másodszor meg tudtam, de teljesen lenullázva értem oda. Első killem.

2-es biome: Nem igazán tetszett, az első része könnyű, a második iszonyat nehéz. Megjelenik a legrosszabb enemy ever, a biome hányadék enemyje, a Severed. Teleportál, hatalmas melee damage, nyilván sosincs egyedül és durva HP poolja van. Boss: Ixion. 3. tryból meglett, kellett két halál, hogy megértsem az egyik attackot. Igazából azóta nem voltam nála, semmi extra. Első killem.

3-as biome: Nagyon tetszett. Az ellenfelek, a képi világ, a grappling hook. Bár nehéz volt. Legdurvább enemy: Automaton. Ugyan ő nem teleportál, de rádugrik és oda is húz, ha épp nincs dodged. Boss: Nemesis. Tetszett. Monumentális, hangulatos. Meglett elsőre, egy jól tápolt rakétalauncherrel leszedtem. Azóta egyszer öltem, az is sima volt. Első killem.

4-es biome: A nehézség röhejes, gyakorlatilag nem lehet meghalni, az ember az egészen úgy fut végig, hogy közben azt sem érti, hogy lehet ez itt ennyire későn a játékban. Legutáltabb enemy: Proto-Titanops. Valamit írni kellett, azért lett ő, de ő is egy vicc. Boss: Hyperion. Na ő volt messze a kedvencem. A zene, a látvány, az egész mechanikája. Meglett elsőre, és mivel a gamet akartam kivinni és semmi nincs ott, ami miatt visszamennék, azóta nem voltam ott. Phriket is azért öltem sokat, mert mögötte van a Datacube Processor, meg 5 free ether. Első killem.

5-ös biome: Na ez volt az első komoly difficulty spike. Nem haltam sokat, 3-4x, de ekkorra már nem voltam olyan könnyelmű, mint az elején. Amúgy különösen nem tetszett, semmi randomság nincs benne. Leggyűlöltebb enemy: Frost Severed. Mindent tud, amit a kistesója, de mindent jobban. Fuh, de gyűlölöm... Boss: nincs. Csodálkoztam is, bár annyira nem bántam.

6-os biome: Nem az én világom, nekem ez a tengeralatti világ nem jön be. Elsőre meghaltam egy durva szobában, de utána laza volt. Legrosszabb enemy: Typhonops. Nem lenne vele nagy baj, ha egyedül lenne, meg nem tudna rohadt nagy melee dmg mellé még seeker malfunction-feltevő gyökérségeket is. Boss: Ophion. A game szerint elsőre lett meg, pedig szerintem egyszer mintha meghaltam volna rajta, nem tudom. Azt tudom, hogy messze a legkönnyebb boss volt, furcsa is egy endbosstól. Persze egyrészt az ember mostanra sokkal jobb lett, másrészt meg összeállt minden, és rá tudtam menni egy felpumpált pylon-webes Electropylon Driverrel. Világát nem tudta, szétszedtem vele, mint a szart. Első killem.

Fegyverekről annyit, hogy a Hollowseekert meg a Tachyomatic Carbinet próbálgattam sokat, szerettem őket, meg fel is vettem mindig, azonkívül egy kevés shotizás a Spitmaw Blasterrel, meg rakétázgatás a Thermogenic Launcherrel volt terítéken, de a hands down best weapon tornymagasan az Electopylon Driver. Kell rá egy pylon web, az igaz, de ha az van, az a fegyver 15-ösön jobb, mint akármilyen 25-ös fegyver. Irgalmatlan nagy dmg, rohadt hosszú dot, kreatív használhatóság, és nem kell lőni, anélkül is tolja a dimidzset. Befutsz egy folyosóra, a két falára fellövöd, összeáll a web és nem jön át semmi kisenemy. A nagyokat meg behálózod és nézed, ahogy elolvadnak. Az utolsó bosst úgy szedtem le vele, hogy nem akartam elhinni, hogy megy le a HP-ja.

Na, kiírtam magamból amit akartam, ha ki is szedem valamikor az utolsó fragmentet, meg lenyomom mégegyszer a secre endingért (láttam már YT-on), az csak az acsikért lesz, mert elfáradtam bele. De nagyon ajánlom, iszonyat fun volt. Tökéletes PS5 kaland. Statom a játék végén.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Szóval kis előszó... Kijött nemrég a W40K: Boltgun... És értem én, hogy az egy stílus, meg retro, meg a grafika nem minden, megboldogult kölyökkoromban nekem is a Wolf3D és a Doom első része volt az etalon, de azért ne az legyen már a szint, hogy savat akarok önteni a szemembe. Szóval inkább szétnéztem milyen W40K témájú játék van a könyvtáramban... Így lett a hétvégi program a

Necromunda: Hired Gun

A játékról sok rosszat és kevés jót hallottam, de a humble-nek hála mégis a könyvtáram része volt és most adtam neki egy esélyt. Előzetesen: látom én mi a játékkal a baj, de nem feltétlenül érdekel. Ha ugyanis a játékról lekaparjuk a felesleges sallangokat akkor egy pörgős retro lövöldét kapunk, ami cserébe még néz is ki valahogy. De lássuk miről is van szó.
A nem túl összetett történet szerint egy fejvadászt alakítunk Necromunda hírhedt bolygóján, amely bolygó gyakorlatilag egy hatalmas ipari terület, ahol emberek milliárdjai élnek a Kaptárvárosokban. A Guildek irányítják a kaptárak alsó szintjeit, vezetőik a helyi kiskirályok, akik fenntartják a rendet. Viszont valaki megöli egyiküket, a mi feladatunk pedig megtalálni a gyilkost, felszedni a vérdíjat és örülni. Persze semmi nem működik a terv szerint. Az első küldetés kudarcba fullad, mi kapunk pár implantot és azt sem ártana kideríteni mi is történt.
Ennyit elég is tudni a történetről, nem az a játék legerősebb része.

A játékban helyet kapott egy központi hub, itt fejleszthetjük a fegyvereinket, képességeinket és a kutyánkat (igen, az is van), illetve innen indulhatunk küldetésekre. Plusz a főküldetések között néha beszélhetünk beszélnünk kell azzal a pár NPC-vel aki helyet kapott a játékban. A mellékküldetések ugyanazokra a pályákra visznek vissza minket, ahol a főszál során jártunk, de ezeknél csak a térkép egy kis része érhető el és jellemzően mindig ugyanaz a néhány feladat váltakozik. Öljünk meg bizonyos típusú ellenfeleket, szabadítsunk ki foglyokat (és öljünk meg mindenkit út közben), esetleg semmisítsünk meg lőszert (és öljünk meg mindenkit útközben). De volt példa arra is, hogy friss hullákat kellett összegyűjtenem (és megölni mindenkit akinek ez nem tetszett). Mivel az implantok és a kutyánk fejlesztése pénzbe kerül megéri bevállalni ezeket a feladatokat és egyébként is a harc a játék legjobb része.Plusz a mellékes feladatok alatt az ellenfelek nem is fogynak el, folyamatosan érkezik az utánpótlás.
A végére már nem is volt szükségem a küldetésekért kapott creditre, sem a lootra, de pusztán a harc miatt mentem az újabb köröket. Itt ugyanis nem taktikus fedezékharc van, hanem pörgős akció. Lehet ugyan nálunk pár elsősegélycsomag, de alapvetően a kiosztott sebzés alapján gyógyulunk. Minél közelebb van az ellenfél annál többet. Szóval a taktika kimerül annyiban, hogy rárohanunk az ellenfélre vagy még inkább odacsáklyázzuk magunkat és közvetlen közelről megsorozzuk valami jóféle purgálóval. Esetleg egy mérsékelten látványos, ellenben néha nevetséges animáció során kivégezzük. Közben pedig hűséges kutyánk is kapdossa el az ellenfeleket. Esetleg néha elsüthetünk egy-egy képességet is, ha el nem feledkezünk róla. Van itt időlassítás, autoaim vagy a kedvencem, a strength booster, amit aktiválva közelharcos módba vált a főhős.
Ezt az egészet a kampányküldetések alatt még a zene is megkoronázza, ha csak fele ilyen jó lenne a játék többi része tiszta szívből tudnám ajánlani.

De sajnos a harcon kívül minden más csak erős közepes. A legszembetűnőbb a szinkron, a főhőst szabályosan rossz volt hallgatni. Ha gonosz akarok lenni akkor azt mondanám a fejlesztők adhatták a szinkront és az kapta a "lehetőséget" aki a rövidebbet húzta. A grafika hozza a kötelezőt, nem mondanám kifejezetten szépnek, de a hangulata megvan. Néha azért bele lehet futni elnagyolt textúrákba és bizonyos modellek súrolják a nevetségesség határát. Ráadásul nem egyszer futottam bele bugokba is. Ez legtöbbször a csáklyának köszönhető, az "ügyes" használatával nem egyszer sikerült beleragadnom a tereptárgyakba, szerencsére ugyanúgy ki is tudtam jönni legtöbbször. Máskor viszont vissza kellett tölteni az állást. Pár alkalommal pedig egyszerűen megkerültem így a pálya egy részét, mert áthúztam magam a falon. Illetve háromszor össze is omlott a játék, igaz ebből egyszer a kilépés gombra kattintva, de akkor is... A töltési idő is érdekes, minden pálya után van két töltőképernyő, ami érezhető időt vesz el, pedig SSD-n van a játék.

A másik nagy bajom, hogy a játék semmit nem kezdett a világgal. Vannak utalások, de azokat csak az fogja tudni, aki ismeri a világot, belekerültek a génorzók is, akikkel aztán nem kezdtek semmit (és egyébként is mikor megláttam őket nem tudtam sírjak vagy nevessek). Nincsenek igazán olyan részei, amire azt mondanám, hogy igen, ez W40K. Egy-két elnevezést leszámítva hívhatnák akár Random Scifi Shooternek is.

A játék teljes, 100%-os végigjátszása 19 óra volt, hard fokozaton, de mint írtam is, én élveztem a mellékküldetéseket és a harcokat. Aki csak végigszalad a főszálon az 8-9 óra alatt is végezhet vele. Néhány mellékküldetést azért akkor is ajánlott megcsinálni a fejlesztések miatt. Nekem a modern köntös ellenére is végig volt egy retro FPS érzésem és egyébként nem bántam meg, hogy adtam neki egy esélyt.

TL,DR: Egy érzésre teljesen retro FPS, ami azért vállalhatóan is néz ki. Aki erre vágyik annak esetleg tudom ajánlani, de szigorúan csak egy komoly akcióban vagy bundleben.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Stray Blade

Egy újabb cím, ami nekem valamiért teljesen elkerülte a figyelmemet megjelenéskor, szerencsére sikerült belefutnom egy streambe és a hétvégén a végére is értem.
A játék nyomokban tartalmaz soulslike elemeket is, de itt legalább kapott a dolog egy magyarázatot és még csavartak is egyet a megszokott formulán.
A történet szerint (minimális spoiler következik) főhősünk egy magányos, magának való kincsvadász, aki a legendákat követve eljut Acrea misztikus völgyébe és óvatlanságának hála egy mágikus kristály fúródik a testébe látszólag megölve őt, de közben megadja neki a halhatatlanság áldását (?) is. Csakhogy vannak hátulütői is, ahogy azt a történet során hozzánk szegődő, furcsa lénytől, név szerint Bojitól megtudjuk. Egyrészt a testünkbe ágyazódott kristály a völgyhöz köt minket, ha megpróbálnánk elhagyni az az életünkbe kerülne. Másrészt a halhatatlanságunk csak félig köszönhető neki, a másik fele pedig társunknak, aki minden elhalálozás után visszacipel minket a legutolsó oltárhoz, amit aktiváltunk és ott újraéleszt bennünket. Ami az első pár alkalommal még vicces, de azért legnehezebb fokozaton játszva kifejezetten bosszantó minden alkalommal végignézni az átugorhatatlan animációt.
Szerencsére a társunk tud megoldást a gondunkra. Mindössze fel kell keresnünk a mesterét, de ehhez előbb le kell győznünk három nagy hatalmú hadurat. Innentől pedig a feladat adott, három különálló régión kell végigverekednünk magunkat, miközben nyersanyagokat gyűjtünk és fejlődünk.

A játék annyiban tartalmaz soulslike elemeket, hogy halálunk esetén ugyan újratermelődnek a már legyőzött ellenfelek, de lehetőség van egy területet teljesen kitisztítani is. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy újraéledés esetén nem lesznek ott ellenfelek. Előfordulhat, hogy egy táborban az általunk kiirtott katonák hullái mellett vadállatokat találunk vagy esetleg egy másik frakció harcosait. Vagy pont fordítva, az általunk legyőzött bestia teteme körül húznak fel egy tábort a katonák. Persze ez is véletlenszerű, vannak olyan területek, ahol folyton visszaspawnolnak az ellenfelek, máshol elég 1-2 alkalommal kiirtani mindenkit és onnantól nyugodt utunk lesz.

A játék másik érdekessége a fejlődési rendszer. Az ellenfeleket legyőzve szintet lépünk, a szintlépésből skillpontokat kapunk, abból skilleket veszünk magunknak. Idáig semmi extra. Viszont a csavar az, hogy néhány alap skilltől eltekintve minden fejlesztés fegyverekhez van kötve: ahhoz, hogy megtanulhassuk előbb az adott fegyver mesterévé kell válnunk. Ami ugyan csak annyiból áll, hogy meghatározott számú ellenfelet leölünk az adott fegyverrel, de azért ad egy kis változatosságot, mert nem tudunk leragadni egyetlen fegyvernél, muszáj mindet használnunk legalább egy kis ideig, legalábbis ha fejlődni is szeretnénk. Annyi hátrányát azért látom a rendszernek, hogy mivel minden fegyvert használnunk kell a fejlődéshez és ezek fokozatosan nyílnak meg, nem érhető el minden a kezdetektől az újrajátszhatóságot nincs, ami motiválja.
Összesen 30 fegyver kapott helyet a játékban és bár vannak köztük hasonlóak, de a változatosságra nem lehet panasz. Főleg a nyolc speciális fegyvert tekintve, de ezt mindenki fedezze fel magának

Korlátozott mértékben társunkat is fejleszthetjük, de nála teljesen másképp működik a dolog. Van néhány képessége, ami a történetben előrehaladva nyílik be, de a fegyverbe illeszthető rúnákat előbb meg kell találnunk. A fejlesztés pedig lore pontokból történik, amit többnyire kőtáblákat elolvasva kapunk, amik egyébként... nos lore-t is tartalmaznak. Így ismerhetjük meg a völgy történelmét is, illetve Bojival történő beszélgetések során. Utóbbiak során szerezhetünk infót a főhősünkről is. Nagy meglepetésekre nem kell számítani, én már az első területen sejtettem a játék egy későbbi nagy csavarját, de láttam már rosszabbat is.

Acrea völgye négy régióra oszlik, ezek között van erdős, havas és sivatagos rész is, plusz a központi terület ami az utóbbira hajaz, de az egészet uralja Boji mesterének mágikus tornya. A területek változatosságával nincs baj, az ellenfelekkel már inkább. Van néhány állat, az egyszerűtől a kifejezetten bosszantóig, illetve három frakció katonái. Akik szinte csak színben különböznek és a használt fegyverekben. Az első 1-2 találkozás alkalmával még az újdonság erejével hatnak, de mivel minden katona ugyanazt a 2-3 támadást ismételgeti hamar kiismerhetővé válik minden változat.

A játék harcrendszere főleg a dodge és a parry ügyes használatára alapoz, ugyanis harcban minden cselekvés fogyasztja a staminát, de ha a megfelelő pillanatban térünk ki vagy jókor hárítunk akkor viszont visszatölti. Gyengébb ellenfelek ellen elég csak a támadást spammelni, de erősebb ellenfeleknél hamarabb fogunk kifogyni a staminából, plusz magasabb nehézségen akár két ütésből is meg tudnak ölni minket.
A harcrendszert tekintve pont volt egy változtatás a végigjátszás alatt, ugyanis kezdetben a hárítható támadásoknál kék színben villant fel az ellenfél, amiket viszont nem lehetett hárítani ott pirosan. Ez az 1.7es patch alatt (egyelőre csak béta) ez annyiban változott, hogy már csak a nem hárítható támadásoknál villan fel az ellenfél. Elsőre nehéz volt megszokni a változtatást, de összességében szerintem jobb így.

A játék grafikája kicsit rajzfilmes, de hangulatos. Többnyire az animációk is rendben voltak, bár néhány kivégzésnél azért megmosolyogtam, mikor a pengét markolva vágta bele hősünk a kardot a gaz ellenbe (szándékosan volt ilyen, de azért vicces). Illetve néha magasságkülönbséget nem tudta lekezelni és hősünk 45 fokos szögben megdőlve, a puszta levegőt végezte ki, de ezek elhanyagolható apróságok. Az optimalizáció már kevésbé. A játék ugyanis beállításoktól függetlenül is hajlamos az akadásokra, ami nálam aztán végképp nem indokolt. Szóljon mentségére, hogy mégiscsak egy indie címról van szó, ami az árazásában is látszik és folyamatosan kapja a javításokat is.

Nekem a 100%-os végigjátszás közel 31 órába telt, ebbe belejátszott az is, hogy 1-2 collectible-t indokolatlanul sokáig kerestem. És itt nem a játék volt a hibás, csak én voltam vak. Ez idő alatt az említett akadásoktól eltekintve nem találkoztam más buggal vagy fagyással. Viszont ha valaki hozzám hasonlóan szereti összeszedni az achievementeket az mindenképpen tegye fel a béta patchet vagy várja meg az 1.7 tényleges megjelenését, mert azok között vannak bugos darabok.
Én csak ajánlani tudom a játékot, érdekes ötletek vannak benne és nekem összességében tetszett.

TL,DR: Egy szórakoztató indie játék, ami ugyan tartalmaz soulslike elemeket, de csak mértékkel és az egészet megfűszerezi néhány egyedi ötlettel is. Számomra kellemes meglepetés volt, csak ajánlani tudom. Akár teljes áron is, de egy közepes akcióban mindenképpen.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Geometry Dash

A "Ki mivel játszik mostanában?" topicban már leírtam a játék lényegét, így itt ezt nem részletezem. Pontosan 4 hónapja kezdtem el játszani és az imént megcsináltam az utolsó nem-demon hivatalos pályát, a Fingerdash-t. Így ha a 3 main-demont egyfajta bónusznak tekintjük (coinokért feloldható extrém nehéz szintek), akkor kivittem a játékot. (A linken kedvcsinálóként az összes hivatalos pálya megnézhető egyben.) Ráadásul minden level-en meglett mindhárom coin, egyedül pont itt a Fingerdash-en hiányzik még az utolsó, de majd még próbálkozom vele, ahogy a 3 main demon-nal is, de azokhoz még mindig rengeteget kell fejlődnöm. Mindenesetre a fő pályákat kivittem, ahogy a 3 kiegészítő játék (Meldtdown, World, SubZero) pályáit is már befejeztem korábban. Ezek az alapjátéknál jóval könnyebbek mind, egyedül a SubZero volt nehezebb, de az alapjáték néhány pályája mesze túlmutat rajta is nehézségben, ezért a main game-mel végeztem utoljára.

Persze még van teendőm bőven, mert ott vannak a Map Pack-ek (65-ből eddig 20-at teljesítettem) és a Gauntlet-ek (12-ből 1 van meg, bár az az egyik legnehezebb épp, a Chaos Gauntlet, de kellett az a blue key nagyon, amit jutalmul adott), ezekből is megpróbálok minél többet teljesíteni még. Aztán meg ott vannak az egyéb user level-ek (több millió van belőlük jelenleg), köztük a szinte végtelen számú demon level. 21 demon-nál tartok jelenleg, ezt a számot is jó lenne mondjuk 30-ra feltornázni, hogy igazi demon slayer lehessek, még ha csak jelenleg az easy demon-ok egy részével boldogulok.

Summa summarum, most büszke vagyok magamra, mert a világ egyik legnehezebb mobilos játékának, meg úgy ánblokk a világ egyik legnehezebb platform-játékának tartják. Eddig a Cuphead volt számomra nehézségben a csúcstartó, amit kivittem DLC-stűl, de a Geometry Dash nagyságrendeket ver a Cuphead nehézségére is.

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"

Outriders

Nem sok jóra számítottam ettől a játéktól, visszaemlékezve a megjelenés körüli kritikákra és az első benyomások alapján úgy tűnt, hogy még így is alulmúlja a várakozásaimat. Aztán egy ponton csak sikerült beszippantania a játéknak és a végére kifejezetten örültem, hogy adtam neki egy esélyt.

A történet szerint az emberiség sikeresen elpusztította a Földet, ám a vége előtt elkezdtek építeni két menekülőhajót, ami a kiválasztott keveseket eljuttatja egy elvileg élhető, új bolygóra. A két hajóból végül csak egynek sikerült elindulni és 83 évvel később meg is érkezik az Enoch-nak keresztelt planétához, fedélzetén az emberiség megmaradt, nagyrészt hibernált maradékával. Itt kezdődik a prológus, melynek során kiderül, hogy a bolygó közel sem a várt paradicsom és a végén az általunk irányított karakter visszakerül a hibernációba, újabb 31 évre.
Mikor legközelebb felébredünk az új világ romokban hever, a megmaradt emberiség több táborra szakadva öli egymást a kevéske nyersanyagért, miközben természetfölöttinek tűnő viharok és mutáns szörnyek is nehezítik az életét. Minket a vihar valami miatt megkímél, pluszban pedig természetfölötti képességekre teszünk szert és a classunk kiválasztása után kezdődik is a tényleges játék. A történetről legyen elég ennyi, egy ponton túl engem kifejezetten elkezdett érdekelni és bár a vége kiszámítható, azért sikerült pár érdekes csavart beletenni. Ajánlott a különböző jegyzeteket is elolvasni, melyek egy része a Föld utolsó napjaiba nyújt betekintést, mások pedig az elmúlt 31 év történéseit vázolják fel, megmutatva mi is vezetett a jelenkori helyzethez.

A játékmenetét tekintve az Outriders egy looter-shooter, megyünk előre a többnyire lineáris pályákon, amiket időről-időre arénaharcok szakítanak meg. A megfelelő mennyiségű ellenfél lemészárlása és a loot felszedése után pedig mehetünk tovább. Néha vannak elágazások, amik egy-egy mellékküldetéshez visznek minket, de a lényeg ennyi. Ami az egészet (egy idő után) elviszi a hátán azok a fokozatosan megnyíló képességek és az azokat is befolyásoló lootok. Választott classunktól függően az ellenfél mögé teleportálhatunk, felgyújthatjuk vagy éppen megfagyaszthatjuk a ránk rontó rossz arcúakat. Vagy csak löveget idézünk le a védelmünkre. A felszedett lootok pedig bizonyos ritkaság felett még módosítani is tudják ezeket a képességeket vagy önmagukban is hasznos extrák vannak rajtuk.
A történet egy viszonylag korai pontján (felfedezős, kényelmes tempóban 3-4 óra) megnyílik a craftolás lehetősége, innentől szabadon erősíthetjük a felszerelésünket (már ha van hozzá nyersanyagunk) és a modokat is lecserélhetjük rajtuk (ha több mod van egy felszerelésen akkor csak az egyiket), ha előzőleg szétszedtünk egy olyan tárgyat, amin nekünk jobban tetsző vagy hasznosabb extra van.

A játék grafikailag kicsit kopottas, nekem sokszor volt olyan érzésem, hogy egy 10+ éves játékkal játszom. A pályák egy-egy szétlőhető fedezéket leszámítva teljesen statikusak és néha láthatatlan falakba is bele lehet akadni. Ez különösen akkor bosszantó, mikor menekülés közben nem akar leugrani valahonnan a karakter, mert szerinte az már túl magas, pedig máskor kétszer olyan magasból gond nélkül leveti magát. A karakterek animációja azért többnyire rendben van, bár néha sikerült belefutnom érdekes dolgokba, illetve a saját karakterem véletlenszerűen változtatta a hajszínét minden átvezetőben. Néha elég volt egy kameraváltás, hogy pillanatok alatt megőszüljön.

Az audio rész már érdekesebb kérdés. A szinkron többnyire rendben van, a fontosabb karakterek közül csak egy volt, akinek irritált a hangja (neki viszont nagyon), de ez egyéni ízlés kérdése is. Viszont a fegyverhangok között vannak igazán rémesek. Ritkán szokott ez feltűnni, de itt néhányesetbenl azt éreztem, hogy ez nem veszélyes lőfegyver, hanem valami műanyag gyerekpuska. Az egyik gépfegyver hangja pedig egy ventilátor lapátja által csapkodott kartonlapra hasonlít.

A játékban jelen pillanatban 55 órám van, ez magában foglalja a teljes sztori végigjátszást, a DLC-vel együtt, illetve rengeteg grindolást az achievementek miatt. Magát a sztorit végig lehet vinni farmolás nélkül, még ha fokozatosan emeljük is a nehézségi fokozatot. A lezáró bossharc is meglett harmadik nekifutásra. Viszont az endgame tartalomnál érezni lehet, hogy nem solo játékra van tervezve. Nekem szerencsém volt, sikerült találnom egy aránylag jó fegyvert és tippet is a farmolásra, de egy idő után elég unalmas. Ezt ráadásul nehezíti, hogy a játék hajlamos random kidobni az asztalra, mindenféle hibaüzenet nélkül. A probléma nem egyedi, de legalább teljesen véletlenszerű mikor jön elő. Volt, hogy 4-5 órát játszottam folyamatosan gond nélkül, máskor minden második expedíciónál kidobott. Meg lehet próbálni keresni random csapattárs(ak)at, de a beépített matchmaking engem többszöri próbálkozásra is csak egyszer sorsolt össze egy másik játékossal. Aki aztán a második expedíció közepén kifagyott
Azért próbálkozok, mert szeretném kimaxolni és az egyik achievementhez muszáj csapattársat találni

Én összességében nem bántam meg a játék kipróbálását, a sztori minden kiszámíthatósága ellenére szórakoztató volt, ahogy a játékmenet nagyobb része is. Azt pedig kifejezetten sajnálom, hogy a játék a megjelenéskor bukás lett, mert rengeteg homályos folt maradt a végére is. Különösen a DLC zárása miatt érdekelne egy folytatás. Az alapváltozat tudtommal a Gamepassban is benne van, de elég jó akciók is szoktak lenni rá, szerintem a hibái ellenére is megéri az árát.

TL,DR: A hibái ellenére is egy kifejezetten szórakoztató looter-shooter, érdekes (bár többnyire kiszámítható) történettel. Akit érdekel a stílus az szerintem adhat neki egy esélyt. Én többnyire élveztem a vele töltött időt, még a technikai gondok ellenére is.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Persze ilyen is van. Meg olyan is, amihez visszatértem pár hónappal vagy évvel később. Ha nem megfelelő lelkiállapotban fogsz bele valaminek, akkor nem is fog átjönni.

Tainted Grail: Conquest

Ezt a játékot még gothmog ajánlotta anno, pár hete kezdtem bele és a héten értem a végére. Legalábbis sikerült befejeznem minden questet és megkapni a true endinget (és az achievementeket is begyűjtöttem), de maradt még felfedezni való
A játék alapvetően egy rogue-lite pakliépítős hibrid, de kapott egy meglehetősen érdekes történetet és egy elég komor, dark fantasy környezetet. Utóbbi hasonló a tavaly megjelent King Arthur: Knight's Tale világához, ami nem meglepő, mert szintén az Arthur mondakörre épít.

A történet szerint az Avalon szigetére érkezők az Arthur által ígért biztonságos kikötő helyett egy zátonyokkal körbevett, barátságtalan helyet találtak. A partra kijutó kevés túlélőnek pedig rá kellett jönnie, hogy a szigetet elborítja egy Wyrdnessnek nevezett sötét erő. Kezdetben egy ősi szobor még menedéket nyújtott a Wyrdness ellen, de később kevésnek bizonyult az ereje és a falu elnéptelenedett. Itt tér magához hősünk, egy kecskeszerű lény társaságában. Ő felvázolja a helyzetet, mely szerint mindenki meghalt a településen, beleértve minket is, a valóság pedig elkezdett darabokra hullani, de van egy kis esélyünk helyrehozni a dolgokat. Szóval egy rövid oktatást követően elzavar bennünket, menjünk és öljük meg a négy Őrzőt és az majd helyreteszi a dolgokat. Persze ez közel sem ilyen egyszerű, elsőre jó eséllyel már az első Őrző is meg fog akasztani minket, ha egyáltalán eljutunk addig. És ott még tovább is fog bonyolódni a történet, de azt már mindenki fel magának

Az egymást követő runok alatt találkozhatunk különböző NPC-kel, akik közül néhányan csatlakoznak is a településünkhöz, különböző permanens vagy csak egy-egy menetre vonatkozó bónuszokat biztosítva. Másoktól küldetéseket vagy fejlesztéseket kapunk, vagy csak később jutnak szerephez a történet folyamán. Ugyanez vonatkozik a különböző helyszínekre is, amikbe belefuthatunk a kalandozásunk során.
A beköltöző NPC-k között van kovács, akinél rúnaköveket és azzal kapcsolatos fejlesztéseket vásárolhatunk, "varrónő" aki a karakterünk statisztikáit fejleszti (magasabb maximális életerő, több XP a harcok után és hasonlók), de fontos megemlíteni a gyertyakészítőt is. Nála vásárolhatjuk meg és fejleszthetjük a wyrd-gyertyákat, amik fontos szerepet töltenek be a játékban.

Ugyanis a falun kívül szinte mindent belep a wyrdness. Ez egyrészt lecsökkenti a látótávolságot, sokszor nem fogjuk tisztán látni milyen ellenfelek várnak ránk a következő harc során vagy hogy éppen mit őriznek. Esetleg belefuthatunk olyan random eseménybe a térképen, amit égő gyertyával elkerülhetnénk. És ami a legfontosabb: a tényleges harcokra is kihatással van, ugyanis ezek során véletlenszerűen extra kártyákat is kapunk és minél alacsonyabb a fény annál kellemetlenebb a hatásuk.

A harcok maguk körökre osztott rendszerben zajlanak, minden kör elején felhúzunk bizonyos számú lapot a paklinkból és ha van energiánk akkor kijátsszuk őket, ha pedig kifogytunk az energiából akkor jöhet az ellenfél. A kör végén a fel nem használt lapokat eldobjuk, szóval tartogatni nem lehet, ahogy a fel nem használt energia is elveszik. Viszont taktikázni attól még lehet: vannak lapok, amik bónusz energiát vagy laphúzást biztosítanak vagy éppen fordítva, egy erősebb hatás kedvéért a következő körben kevesebb lesz valamelyikből. Aki játszott már hasonló pakliépítős játékkal annak ismerős lesz a rendszer. Annyi extra van, hogy minden class rendelkezik valamilyen egyedi ultimate képességgel és mechanikával.
Classokból egyébként kilenc van, három nagyobb csoportra bontva. Hogy kinek melyik jön be jobban az egyedi ízlés kérdése. Én mindegyikkel mentem pár kört, de a legjobban a kezdő Wyrdhunter és a Summoner estek kézre. Ellenben gothmog a Sentinelt ajánlotta, neki az vált be.

A játék grafikája tökéletesen illik a történethez. Alapból van egy nyomasztó hangulata az elmosódott világnak körülöttünk, amikor a wyrdnessben, fény nélkül kalandozunk, de egy gyertyát meggyújtva sem válik vidám hellyé Avalon ezen változata. A harcok során pedig az ellenfelek megvalósítása is megfelelő, bizonyos esetekben szinte groteszk.

Egy-egy futam egy-másfél óráig tart, függ a szerencsénktől, a választott classunktól és attól is, hogy mennyire alaposan takarítjuk ki az egyes területeket. Én többnyire minden ellenféllel megküzdöttem, mert sosem lehet tudni mikor kap az ember valami igazán hasznos lootot a harc végén, szóval nekem a másfél óra volt a gyakoribb, de achievement miatt mentem rövidebb kört is. A történet teljes végigjátszása és a true ending elérése 48 óra volt, de még vannak kioldható dolgok minden classnál, ráadásul a nehézséget is csak ötös szintig vittem fel, kíváncsi vagyok meddig tudok eljutni. Bugba ennyi idő alatt nem futottam bele. Én mindenképpen csak ajánlani tudom, teljes áron sem drága, de sokszor kap akciót is. Ráadásul ha jól tudom még a Game Passben is benne van.

TL,DR: Pakliépítős rogue-lite, meglepően összetett történettel és egy nyomasztó dark fantasy világgal. A stílusa miatt kissé rétegjáték, de szerintem megéri adni neki egy esélyt, mert kifejezetten szórakoztató darab. Teljes áron is akár

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Persze, én ezt is megértem. Csak amikor azt hallom valakitől, hogy 1-2 óra után leír egy játékot eszembe jutnak olyan játékok, mint a (nekem) tavalyi Yakuza 7 is, ami egy kifejezetten pozitív élmény volt és egy baromi jó játék, de az első három óra "játékból" legalább 2 volt az átvezető

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Ha nem köt le vagy nem vágyok rá, hogy újra elindítsam, akkor sajna nálam kuka.

Mostanában a Chatgpt-vel játszom újra a játékokat.
Meglepően élvezetes és centire pontos.
Itt egy példa a mai menetemről, Combat Mission Sztálingrádi pálya

https://pixeldrain.com/u/fWuQ3guP

montanosz

Túl könnyen feladod Az 1-2 óra az maximum két főküldetés lehetett, az még nagyon az eleje.
Bár én könnyen beszélek, én rá tudom szánni a játékokra az időt* és engedni, hogy megmutassák az értékeiket. Akinek meg kevesebb ideje van azt rögtön le kell nyűgözni, mert nem akarja azt pazarolni.
A fene tudja melyik a jobb.

* Aktuális steam statisztika: 144.9 óra az elmúlt 2 hétben

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Én ezt kukáztam annó 1-2 óra után. Annyi bőven elég volt belőle.

Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin

Kifejezetten sokat vártam ettől a játéktól, amiről csak annyit tudtam előzetesen, hogy a Team Ninja készítette és a Final Fantasy világában játszódik. Illetve azt, hogy elég sok volt a negatív vélemény, már a megjelenés előtt is, de én mindig jó érzékkel kerülöm a spoilereket. Plusz a Final Fantasy sorozattal is csak érintőleges a viszonyom: bár elég sok része megvan, de csak a XIII és a XV amivel játszottam egy keveset. Szóval úgy ültem le elé, hogy kapok egy FF-be oltott soulslike-ot, ahol a hangsúly számomra az utóbbin lesz. Nos, az FF Origins abszolút nem ezt adta, viszont egy remek akciójátékot kaptam cserébe (mínusz a DLC-k, arról majd külön bekezdésben emlékezek meg).

Kezdjük a legfontosabbal: ez a cím nem soulslike. Nagyon megengedően esetleg lehet egy souls lightnak hívni, de ez csak annyiban igaz, hogy vannak cube-ok, amik bonfire-ként működnek és halál/pihenés esetén az ellenfelek újratermelődnek, de ezen kívül szinte semmit nem veszítünk. Ettől eltekintve viszont egy akciójátékot kapunk, amihez társul egy Diablo gameket idéző lootorgia. A főküldetések a Nioh részekhez hasonlóan különálló térképeken játszódnak, a mellékküldetések pedig ezekre a térképekre visznek vissza minket. Egy-egy hosszabb küldetés alatt túlzás nélkül 100-200 darab közötti felszerelés esik. Szerencsére (?) a játék nagy részében nem kell különösebb figyelmet fordítanunk a lootokra, elég időnként megnyomni az optimalizáció gombját a karakterlapon és minden karakter magára kapja a számára elérhető legmagasabb szintű felszerelést. Ezen felül csak annyi dolgunk van, hogy minden pálya után ellátogassunk a kovácshoz, ahol minden felesleges dolgot betörünk nyersanyagnak. Utóbbit lehet automatizálni is, akkor minden pálya után magától elvégzi a feladatot, az általunk megadott paraméterek (tárgy szintje, ritkasága, stb.) alapján.
Ennél több energiát felesleges ráfordítani a rendszerre, egyrészt, mert az elején ritka az a fegyver vagy páncél, ami két küldetésnél hosszabb ideig rajtunk marad, másrészt a játék még Hard fokozaton sem kifejezetten nehéz. A bossharcok között van 1-2 nehezebb, de igazán csak az endboss jelentett kihívást. Az is inkább amiatt, mert addigra túlságosan hozzászoktam a csapattársak jelenlétéhez, valamint talán itt a legnagyobb a különbség a harc két fázisa között.

Ami érdekes az a classok (itt job névre hallgat) és a képességek rendszere. Az általunk irányított karakternek két classt tudunk beállítani, ezek között harc alatt gombnyomással válthatunk és nem lehet panasz a változatosságra. Különböző mágusok, két tőrrel felszerelt assassin, pusztakezes boxoló, pallossal küzdő harcos vagy az áldást messziről osztó lövész, csak rajtunk áll. Minden jobhoz külön képességfa is tartozik, ezeket aránylag könnyen ki lehet maxolni (az alapjátékban 30 a maximális szint) és így tudjuk variálni a képességeket. Maga a harcrendszer ugyanis bizonyos fokig a kombókra (is) épül. Van a sima alaptámadás, amivel MP-t (magic point, de nevezzük egyszerűen manának) kapunk vissza és vannak a képességek, amiket ebből a manából tudunk használni. Viszont a képességek nagy részét csak kombóba fűzve használhatjuk és ezeket már testre lehet szabni. Például mágussal két sima ütés után használt speciális támadás villámot idéz, de ha három simát ütünk előtte akkor tornádót, ha pedig négyet akkor tűzörvényt. De ha olyan ellenféllel harcolunk aki a tűzre különösen érzékeny akkor mindhárom helyre betehetjük a tüzes zárást.
A lényeg, hogy legyen elég MP hozzá. Ezt egyrészt a sima támadásokból kapunk, másrészt ha kivégezzük az ellenfeleket, harmadrészt ha a speciális Soul Shield képességet használva blokkolunk egy támadást. Így leírva bonyolultnak hangzik (pedig rengeteg mindenre nem is tértem ki), de játszva kifejezetten kényelmes a rendszer és csábítja a játékost a kísérletezésre. Persze vannak gyengébb és erősebb class-ok, de tekintve, hogy harcon kívül csak pár kattintás lecserélni az aktív job-ot másikra nem kell aggódni.

Direkt nem a történettel kezdtem a bemutatást, ennek két oka is van. Egyrészt a játéknak nem ez a legerősebb része. Van benne pár érdekes, bár többnyire kiszámítható csavar, de egyetlen résztől eltekintve hazudnék, ha azt mondanám bárhol is meg tudott lepni. Viszont attól függetlenül mégis érdekelt hová fog kifutni a történet. Erre még rátesz a főhősünk személye is, nem véletlenül születtek mémek az első trailer után róla. Én mondjuk nem vagyok meggyőződve róla, hogy nem szándékosan lett ilyen és azért kifejezett változatosság, hogy végre nem egy krónikus szófo***ban szenvedő karaktert kell irányítani. Ha nem veszi komolyan az ember akkor pedig még vicces is.
Másrészt az Origin nem véletlenül szerepel a játék címében. A játék ugyanis nagyban kapcsolódik az első (!!!) Final Fantasy történetéhez. Én direkt csak a befejezés után olvastam utána ennek a kapcsolatnak és szerintem aki nem ismeri az első részt az szintén tegyen így. A történet így is érthető lesz, mindössze néhány dolog válik egy kicsit tisztábbá az összképet tekintve.
A végére még a maga módján szimpatikussá is válik a karakter és ha az ember végiggondolja a dolgokat akkor még érthetővé is válik, hogy miért lett ilyen
Röviden annyi az alap történet, hogy Cornelia királyságát (meg az egész világot is) fenyegeti a Chaos. Ide érkezik meg szűkszavú és amnéziás főhősünk, aki annyit tud, hogy az ő célja elpusztítani a Chaos-t. Találkozik két későbbi társával, akiknek hasonló céljuk van (és mindhármuknál van egy fekete kristály is). Aztán egy rövid átvezetőt követően, a király jóváhagyását megszerezve elindulnak a Shrine of Chaos-hoz, hogy együttes erővel legyőzzék a Chaos-t. Aztán kiderül, hogy itt csak a Chaos egy szolgája van, viszont a csapat négy fősre bővül, így már megfelelnek a Fény harcosairól szóló próféciának is (félig legalábbis), akik legyőzhetik a (most figyelj!) Chaos-t. És így kezdődik a történet. Igen, ebben a leírásban rengetegszer szerepel a Chaos, de a játékban ennél is többször, néha szinte már komikus mennyiségben

A játék grafikailag hozza a kötelezőt, néha talán túlságosan is élénkek a színek az alap beállításokat meghagyva, de én direkt nem nyúltam hozzá. Azt nem tudom megmondani az optimalizáció milyen, nálam mindent maxra húzva a legnagyobb effektorgia közepette is stabil maradt, de én nem vagyok mérvadó. A pályák változatosak, van itt romos alagút, havas terület, élettel teli erdő és futurisztikus erőd egyaránt. Az ellenfelekre ez már kevésbé igaz, sokszor csak reskint kapunk, esetleg kapnak a mobok plusz képességeket, de alapvetően ugyanaz a csontváz van az utolsó pályán is, csak akkor már Chaos Skeletonnak hívják. Viszont legalább a bossok változatosak, ráadásul szinte mindegyik bossfight két fázisra osztható és néha a fázisok teljesen más taktikát igényelnek.

Én szokásomhoz híven japán szinkronnal játszottam, az rendben volt. Belenéztem pár angol nyelvű videóba is, az angol szinkron szerintem azért gyengébb lett, de nem ez az első eset, hogy jobb az eredeti nyelvnél maradni és nem is kell ezzel Japánig menni. Elég felidézni a Witcher első részét a halottizékkel A zenék terén változatos a felhozatal, vannak kifejezetten jól sikerült részek, de 1-2 olyan is, ahol inkább lehalkítottam, mert bántotta a fülem.

A játékban buggal nem találkoztam, ez gondolom köszönhető az egy év epices bétatesztnek is Maga az alapjáték 32 óra volt, ebben benne van az is, hogy a legnehezebb fokozaton játszottam, megcsináltam minden mellékküldetés és igyekeztem felderíteni mindent. Utóbbi azért fontos, mert bizonyos mellékküldetések csak akkor nyílnak meg, ha a fő küldetés során megtalálunk egy hozzájuk kapcsolódó emléket. Ezekből szinte minden pályán van elszórva egy-egy, de nem mindegyik ad küldetést. Én pedig direkt csak utólag néztem guide-ot, de emiatt csak egy pályát kellett újrajátszanom.

A befejezés után megnyílik egy új nehézség, ami (ki nem találnátok, de) Chaos névre hallgat. Ezen a nehézségen minden küldetésnél külön-külön kell feloldani a nehézséget, ami megszabja, hogy milyen erős ellenfelekkel találkozunk, viszont az is attól függ, hogy milyen loot eshet (a maximális szint 300). Valamint ezen a szinten megnyílik a lehetőség, hogy a különböző job-ok maximális szintjét is megnöveljük, a megfelelő küldetés megfelelő szintjét teljesítve. Aggódni azért nem kell, ha rögtön maximális szinten csinálunk meg egy küldetést az alacsonyabb szintű jutalmakat is megkapjuk. És a rengeteg lootnak köszönhetően mire elérünk a pálya végi bosshoz lesz is olyan felszerelésünk, hogy (legrosszabb esetben némi gyakorlás után) rögtön legnehezebb szinten is le tudjuk győzni.

És akkor a DLC-k... ezek sorban nyílnak meg, a főszál befejezése után és mindegyikhez tartozik egy saját nehézségi szint is. A legelső esetében ez még éppen csak, de az emészthető kategórián belül van. Persze lehet még pluszban aktiválni benne extra nehezítéseket is, cserébe extra jutalomért, amit egy extra shopban költhetünk el felszerelésre és a maximális job szint további növelésére, de ezzel csak óvatosan, mert vannak kifejezetten kellemetlen nehezítések is. Vagy lehet használni az itt megjelenő, mondhatni legális cheat, vagy hivatalos nevén extra módot. Ezt használva rögtön nem kell foglalkoznunk a mana problémájával és megfelelő képességeket használva halhatatlanok leszünk. Én sokáig próbáltam ezt kerülni, de amikor az alapjáték öt bossát kellett zsinórban legyőzni ott már én is bekapcsoltam (kezdetben csak halhatatlanság nélkül).
Ahogy a második DLC által hozzáadott labirintusban is egy idő után. Ez a "kedves" hely fokozatosan nehezedő szintekkel kényeztet minket, valamint azzal, hogy a bekapott sebzések a maximális életünket is csökkentik (ezt egy csak itt használható gyógyitallal ki lehet kúrálni, de az drága és limitált mennyi lehet nálunk belőle). Ráadásul ha egynél (?) többször bukunk el riftet a labirintusban azt kockáztatjuk, hogy az egész előrehaladásunk nullázódik. A beépített cheat móddal azért könnyen végig lehet rajta szaladni, de ha valaki az achievementeket is szeretné annak ajánlott az óvatosság. A 21es szintet követően ugyanis már nem elérhető az extra mód, onnantól marad a hagyományos megoldás. A legjobb megoldás a neten keresni egy használható buildet és az extra mód mellett kifarmolni a hozzá való geart (igen, itt már figyelni kell a lootra). Azért nem mindegy, hogy egy boss életét 2-3ezres falatokban kell lecsipkedni vagy két ütésből elfogy. Más kérdés, hogy ez a farmolás a legkisebb mértékben sem szórakoztató.
A harmadik DLC is behoz egy újabb nehézséget és a történethez még hozzá is tesz egy keveset, de addigra már olyan szintet elegem volt a játékból, hogy csak extra módban végigszaladtam rajta. Ezt egyébként sajnálom, mert nagyon szépen lezárhatta volna az egészet, de ez a lélektelen farmolás megölte az egészet. A 100%-os teljesítés így 79,5 óra volt, de én tiszta szívvel csak az alapjátékot tudom ajánlani, azt viszont akár teljes áron is. A DLC-tartalmak annyi pluszt nem adnak hozzá, hogy megérjék a plusz idegeskedést és lélekölő grindot, az extra módot használva viszont a játék lényege veszik oda.

TL,DR: (tudom ám, hogy mindenki ezt várta) Egy nagyon jól sikerült akciójáték, nagyon jól sikerült harcrendszerrel, ahol az utóbbi képes feledtetni a játék hiányosságait is. Nyomokban még Final Fantasyt is tartalmat, de nem a történet a játék erőssége. Én azonban csak ajánlani tudom, akár teljes áron is, de szigorúan csak az alap játékot.
A season pass-t maximum harmadáron és csak azoknak, akiket nem zavar a lélektelen grind.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Steelrising
Kifejezetten korrekt kis soulslike, mely a francia forradalom időszakába, egy alternatív valóságba kalauzol minket. A történet szerint XVI. Lajos az automaták megszállottja lett és egész udvartartását ezekkel a gépekkel pakolta tele. Közben egy rejtélyes figura, bizonyos Cagliostro gróf is feltűnt a francia királyi udvarban, aki pedig alkímiát (sötét mágiát?) alkalmazva fáradhatatlanná tette ezeket az automatákat. Az általunk is ismert forradalom kitört 1789 júliusában, de a játék alternatív világában ezt a forradalmat a király automata-serege néhány nap alatt mindenestül leverte. Mikor a játék elkezdődik, Párizsban már alig maradt élő ember; ellenben annál több az ellenséges gépszörnyeteg. Mi magunk is egy automatát irányítunk, aki viszont egyfajta öntudattal és beszédkészséggel is bír. Mária Antónia megbízásából indulunk útnak, hogy fényt derítsünk először is az automaták fáradhatatlanságának titkára, majd Cagliostro személyére és módszerére is, végül arra is, hogy miért maradt olyan kevés élő ember Párizsban. Őszintén szólva a történettől nem vártam sokat, ám ahhoz képest kifejezetten kellemes meglepetés volt és kellő drámát, tragédiát csempészett bele a fejlesztő Spiders csapata. A játékmenetre túl sok szót nem pazarolnék, tipikus soulsike, annyi különbséggel, hogy nálam nagyjából a játék egyhatodától átment a túl könnyű kategóriába. Az összes boss-fight elsőre megvolt, így még a moveset-jüket sem sikerült megismernem. Fegyverből megszámlálhatatlanul sok van; karakterünk pedig 6 alapvető attribútummal bír, melyek mindegyike persze más-más egyéb készséget, képességet befolyásol. Ezen attribútumok mindegyike alapjáraton maximum 20-as szintre emelhető, így az első végigjátszásban elérhető maximum szint 120. Ez úgy kábé teljesíthetetlen még sokórányi grind-dal is. De nincs is szükség rá, mert mint írtam, egy idő után nagyon könnyű lesz a játék. Ráadásul a fegyverek is fejleszthetőek, ami még tovább növeli Aegis (az általunk irányított automata) halálosságát. Ha valakinek még a könnyűsége ellenére sem menne a játék, annak ott vannak a beépített, elérhető könnyítések. Pld: az összegyűjtött tapasztalati pont nem vész el halálunkkor, az ellenfelek kevesebbet sebeznek rajtunk, stb. Ezeket személy szerint feleslegesnek tartom, de biztos van, akinek szüksége lesz ezekre. Van a játékban New Game+ is, ami 4 új fegyvert tartogat nekünk, új ellenfél típusokat, az összes ellenfél sokkal többet sebez rajtunk (cserébe több XP-t is ér a megölésük), az attribútumaink itt már 30-as szintet is elérhetik (azaz a max. szint kitolódik 180-ra) és a fegyverek max. szintje is 5-ről 9-re ugrik. És itt már végre adnak némi kihívást is a játék boss fight-jai. Bár nem túl sokat, de azért adnak. Az egyedüli tényleges kihívás a legutolsó boss fight New Game+-on. Na ott végre ténylegesen kezdtem kiismerni a moveset-jét. És ott valóban apait-anyait bele kell adni az ellenfél legyőzésébe.
Ami a grafikát illeti, szerintem kellőképp szép a játék, gyönyörűen mutatja meg a francia forradalom Párizsát egy alternatív, némi steampunk-os beütésű környezetbe illesztve. Van itt vidéki kastély (Saint-Cloud és Versailles), külvárosi környezet, erdő, park és persze Párizs olyan ikonikus, mára eltűnt helyszínei, mint a Bastilles, Montmartre kőfejtői, vagy épp még ma is meglévő lokációk, mint a Louvre, a Tuileriák kertje, a Luxembourg-kert, vagy az Invalidusok háza. Viszont sajnos az optimalizatlanság miatt a játékot ért kritikák jogosak. Ugyan nálam végig bőven játszható maradt a játék, de folyamatosan érezhetőek voltak a micro-lagok. Plusz időnként előfordultak csúnyán elnagyolt textúrák is.
A zenét és a szinkront illetően tipikus B-kategóriát mutat a Steelrising. Nem rossz, de semmi kiemelkedő. A szinkronnál néhány helyen némileg nagyobb beleélés elfért volna a színészektől, de ez legyen a legnagyobb gond.
Ami a szavatosságot illeti, az van bőven a játékban. Nekem 60 órába telt az első végigjátszás, de ebben az összes mellékküldetés benne volt, plusz a Cagliostro’s Secrets nevű DLC is, meg azért grind-oltam is rendesen. Amit a howlongtobeat.com-on írnak, hogy a completionist végigjátszás 25 óra, az egy totális kamu. A második végigjátszásom, ahol egyáltalán nem foglalkoztam a mellék-, csak a főküldetésekkel, na csak az volt 20 óra. Bár az már New Game+-on ment, ami mint említettem, nehezebb. Befejezésből egyébként 3-féle van, de csak kettőre kapunk achievement-et. A harmadik, úgymond titkos befejezéshez kifejezetten spéci feltételeket kell teljesíteni. Érdekes, hogy pont erre nem jár achi.
A játék ára az említett DLC-vel együtt 60 EUR. Én 50%-os leértékeléssel 30 EUR-ért jutottam hozzá. Nemhogy ennyit, de ettől többet is megér ilyen mennyiségű játékórát kínálva. Aki szereti a soulslike-okat (és nem bánja, ha könnyű; esetleg pont hogy egy könnyű soulslike-ra vágyik!), vagy érdeklődik a francia forradalom időszaka iránt, vagy épp a steampunk-ot kedveli; netalántán a fentiek összessége, annak nagyon erősen ajánlott vétel.

Engem inkább azért bántott, mert még szívesen elszórakoztam volna vele, újabb pályákon meg más kihívásokkal Meg ugye nekem rengeteg időm van játszani, a steam szerint megint 140 óra fölött vagyok/két hét

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Köszi, korábban is már felfigyeltem rá. Nekem az ma már jó pont, ha nem 50+ órás a játékidő.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Terra Nil

Bajban vagyok ezzel a játékkal. Nagyon jól szórakoztam vele, végtelenül megnyugtató és békés, nem is túl nehéz, de én magam sem tudom miért fogott meg. Kezdve azzal, hogy ha pont nem futok bele véletlenül egy streambe az életben nem jut eszembe kipróbálni, mert ránézésre sem tud semmi különöset.
Az alap "történet" szerint az emberiség jó szokása szerint tönkretette a bolygót, a mi feladatunk pedig az lesz, hogy négy különböző régióban a procedurálisan generált térképeket újra benépesítsük élettel.
Ehhez először meg kell tisztítanunk a felszínt (és később a vizeket) a szennyeződéstől és aztán a megtisztított földeket bevethetjük fűmaggal. Ha sikerül elérni egy megfelelő méretű tiszta területet akkor jöhet a második lépés, a különböző növények. Itt már kicsit trükkösebb a dolog, mert bizonyos növényeknek nem elég letenni egy épületet. Ahhoz például, hogy erdőt ültethessünk előbb fel kell égetni a növényzetet és az ily módon feldúsított talajon már a fák is gyökeret eresztenek. Amikor pedig minden elvárt növényből elég rendelkezésre áll még ellenőriznünk kell visszatértek-e az állatok. Ez első alkalommal kicsit bosszantó, mert minden állatnak egyedi igényei vannak lakóhely tekintetében, viszont ezt nem tudjuk amíg el nem kezdjük scannelni a térképet. Lehet csak a végén derül ki, hogy neki pont nincs megfelelő élőhely. Ilyenkor marad az újrakezdés vagy az újrajátszás, mert szerencsére a hatból elég három fajt megtalálni. Már ha nem vagyunk maximalisták.
Korlátozottan az időjárást is tudjuk befolyásolni, először még csak a páratartalmat növelhetjük, de később a csökkentésére is módot kapunk, de növelhetjük és csökkenthetjük a hőmérsékletet is. Ez két dolog miatt fontos, egyrészt bizonyos növények csak bizonyos hőmérsékleti viszonyok mellett hajlandóak nőni. Ami egyszer gyökeret eresztett az nem zavartatja magát, ha nincsenek meg az ideális körülmények, de újat nem ültethetünk. Másrészt minden pályán vannak kvázi kihívások, amik teljesülése különböző hatásokkal jár. Például ha kellően magas a páratartalom elkezd esni az eső vagy a jeges pályán a hőfokot növelve elolvad a hó. Erre is igaz az, ami a növényekre, ha egyszer teljesül a feltétel akkor az úgy is marad.
Amikor egy régiót benépesítettünk akkor marad a takarítás magunk után, a pályák teljesítéséhez még össze is kell szednünk a lepakolt épületeket. Ez többnyire nem egy nagy ördöngösség, de néha azért bosszantó tud lenni, mert cirka 85%-ig nem mutatja mit kell felszedni és az erdőben el tud rejtőzni egy-egy épület.
A grafika a maga módján hangulatos és egyébként látványos mikor egy kihívást teljesítve visszatérnek a madarak vagy elkezdenek virágok nyílni a mezőkön. Semmi eget rengető, kis túlzással régen a böngészőből futtatható játékok is hozták ezt a szintet, de nem is kell több.
Viszont a játék hossza már más kérdés. A kvázi kampány négy régió négy területéből áll, ezt teljesítve megnyílik régiónként egy-egy újabb, nagyobb kihívást jelentő térkép is. Nekem úgy, hogy játszottam újra területet a 100% miatt is szűk nyolc óra volt a játék. A procedurálisan generált térkép pedig hiába hangzik jól, de a feladatok úgyis adottak, szóval valójában nincs különösebb újrajátszthatósága. Még pár achievement hiányzik, de az nagyon maximum egy óra lehet. Tekintve, hogy a játék teljes áron 25 euró mindenki döntse el, hogy neki ér-e ennyit az élmény.

TL,DR: Egyszerű, mégis magával ragadó és végtelenül megnyugtató játék. Talán kicsit túlárazott, de akit ez nem riaszt vissza annak mindenképpen csak ajánlani tudom.

Hamarosan érkezik egy igazán hosszú FF Origins vélemény is

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Azért érdekes mert a múlt héten láttam leakciózva még

Azt írja, hogy 7.090 Ft, de ha rákattintok, akkor már nem megvásárolható. Én 5 éve halogatom, de majd talán egyszer....

Na ez mondjuk érdekes, hogy nincs store-on. Nálam simán kiadja találatként, de mivel ugye megvan, és PS-nél nincs gift lehetőség (#nocomment ), nem látom, hogy egyébként meg lehetne-e venni.

De pl. itt úgy tűnik gépről keresve, hogy igen.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Until dawn

Feleségem nagy horror rajongó. Neki akartam kedveskedni, és ennek okán vettem meg a játékot. Teszem hozzá, kénytelen voltam lemezes formában megtenni ezt, mert a Store-ban már nem elérhető.

A game-ről alig tudtam valamicskét, így szinte minden ponton tudott ütni és óriási WOW-kat kiváltani. Már az alap felütés is tetszett mindkettőnknek, de ahogyan haladtunk előre a történetben, egyre inkább magával ragadott. A döntéshozatali rész kifejezetten tetszetős volt, pláne, hogy ez -értelemszerűen- a végkifejletet is befolyásolta.
A nem túl hosszú játékidő ellenére egy nagyon kellemes élményben volt részünk, már ha egy horror játékra lehet ezt a jelzőt használni.

Valahol Abby 1. napjának a végénél.

Meg ilyen egy jó DLC is:
-Bővíti a lore-t.
-Megválaszol pár nyitva maradt kérdést a sztorival kapcsolatban.
-Új játékelemeket hoz be.
Itt hoztak be két újítást is. Az egyik, hogy itt van először vegyes fight, ahol infectedek és emberek is vannak, illetve itt jött be az a szupr feature, hogy a karakter nyugtázza az encounter végét valami kis dumával. Ez nagyon bosszantott az alapjátékban, mert folyton a társamat kellett lesni, hogy kijött-e a combat-modeból. És ezt is olyan jól oldották meg, hogy Ellie olyan kis vagány dumákat tol le. Imádnivaló.
Hol hagytad abba?

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Teljesen egyetértek, hogy ez a TOP! 5 éve is elszállt tőle az agyam és egyből beleszerettem, de minderre a második rész még rátett jó pár lapáttal! Baromi jól sikerült ez a PS-5ös Remake, iszonyatosan élveztem!!! Én meg tegnap leültem folytatni a januárban félbehagyott Part II végigjátszásomat. Egyszerűen annyira szétvitt lelkileg, hogy kellett egy kis szünet.

Jó látni, hogy valami bejön neked is.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Days Gone

Nem bántam meg, hogy megvettem, sőt! 70 órát tettem bele, hogy levadásszam az összes hordát. Maga a sztori elmegy, bár gyakran olyan idióta párbeszédek vannak, hogy csak lesek. A játékmechanika viszont király.

El is kezdtem megint Survival II módban NG+-on. Leszámítva, hogy nincs gyorsutazás, már nem nagy kihívás így sem a fullos arzenállal, de azért jó móka.

Dark Archon

The Last of Us - Part I. (PS5)

Hadd kezdjem azzal, hogy ez nem az első végigjátszásom volt, hiszem pár évvel ezelőtt már kivittem a játékot egyszer. A sorozat miatt olyan hypeba kerültem, hogy nem bírtam ki és megvettem.
Hát... nem bántam meg. Nagyon nem. Én itt egyáltalán nem akarok a sztoriról beszélni, mert vagy ismered, vagy olyan szerencsés vagy, hogy nem. Ebben az esetben nem ez az esetlen hsz fog felvilágosítani, játszd le. Két dolgot szeretnék kiemelni, az egyik a játékmenet, a másik pedig a látvány.

A gameplayt rengeteget csiszolták, és sok QoL change került be, a legszembetűnőbb az új bow-mechanika. Már nem egy borzasztó gagyi fehér vonal mutatja a nyílvessző útját, hanem a második részben bevált és megszokott íj-használat köszön vissza. De rengeteget javítottak érzésem szerint az AI-n is, legalábbis ismét nehéz fokozaton játszva olyasmik fordultak elő, amik anno nem, például bekerítés, covering fire, supress. Két-három helyen megszorultam, de különösebb nehézség nem volt a játék alatt. A legundorítóbb számomra a DLC utolsó harca, ahol legalább 8-10 restartom volt a második phase elején.
Alapvetően 2x2 féle harc van a játékban, egyrészt kétféle enemy (ember/infected), másrészt kétféle harckezdés (belopakodhatsz, vagy egyből aggro van rajtad) van. Nekem egyértelműen a rádrobbanó infected a legnehezebb, a kontrolleres aiming itt okozza a legtöbb fejtörést, különösen mikor melee-ben csapkodnak és célozni próbálsz (hipfire nincs). Őket ráadásul az ember-enemykkel szemben konzekvensen lerázni sem lehet, hogy visszabújva az árnyékok közé, a már készültségben lévő, de mégiscsak csámborgó ellenfeleket levadászd. Egyetlen negatívumot szeretnék kiemelni, ez a totál inkonzisztens loot. Értem ezalatt azt, hogy többször előfordult, hogy spórolós lévén felhalmozódtak alapanyagaim, de egyfélét csak nem akart adni, és ezért nem tudtam gyártani a másikból sem, így abból aztán hátra kellett hagynom.

A látványról... hát én abszolút nem értek ehhez, tehát nem tudom hogy készítik ezeket a játékokat, de azt egyszerűen nem akartam elhinni, hogy mennyiféle tárgy, bútor, eszköz, bisz-basz van. Szinte szó szerint értheted, hogy nincs két egyforma ágy, asztal, szoba, kb. semmi. Nincs két egyforma poszter. Nem egy szobában nincs két egyforma, hanem úgy alapból. Minden szoba minden részlete teljesen ki van dolgozva. Amelyik kollégista zenél, ott a gitárállvány mellett zenekaros poszterek, kották és pengető van. A szomszédban focista lakik, látni a szétszórt mezekből, a labdából és a szekrényből kilógó cipőkből. Egy eldugott kis teremben házioltárt találsz az elesettekért. A házakat átjárva az egyik aljában van egy rozoga pingpongasztal, a másikban látni, ahogy sietve pakoltak el és a bőröndök nagy részét hátra kellett hagyniuk. Ha valakinek van erre szeme és fétise, az rengeteg időt el tud tölteni pusztán a nézelődéssel. A gáton pár abalak be van törve, és ott már mászik be a borostyán. A mo-cap, a szinkron és maga a színészi teljesítmény az földöntúli konkrétan. A közelében nincs semmi. Minden olyan mértékű törődésről, gondosságról, hozzáértésről és igényességről árulkodik, amit máshol csak nyomoznak. Az eldugott levelek, hangjegyzékek és naplók olyan közelivé hozzák a sorsokat, hogy rendesen szorít az ember Ish-ért, vagy a Left Behind squadronjának tagjaiért, pedig sosem láttuk őket. Persze, legtöbbször kár nagyon beleélni magunkat a happy endingbe. Ez nem az a történet.

Egész komolyan gondolom, hogy a The Last of Us a legteteje annak, amit a videogame-ipar nyújtani képes. Nekem személy szerint a 2018-as GoW a kedvenc játékom, de ott a gameplay nekem jobb. Kevésbé tud frusztrálni és kontrollerrel a melee ezerszer kézreállóbb és kényelmesebb. De ez már a személyes preferencia, és ilyenfokú quality azért ott sincs. Ami szembetűnő, hogy az eltelt négy év mennyit javított a kontrolleres készségemen, sokkal jobb vagyok. Bár még így is szar persze, de nekem ehhez a játékhoz ez kell. Izgulni minden lövésért, orgazmust kapni egy jól sikerült utolsó töltényes headshotért, félni az encounterektől, számolni és tervezgetni. Ez egérrel nincs. Itt ha van 7 enemy és van 8 töltényem, akkor már kezdem is a tervezgetést, hogy hogyan tudnék valakit félrecsalni egy csendes melee-killhez, vagy hogy eldobjam-e a molotovot, vagy később még jobban kell-e, esetleg valahogy kettőre rá tudom-e dobni, mert a 8 lőszer max 3 enemy, és abból egy egy opening head kell, hogy legyen. PC-n meg az ember vállat von, hogy nagy ügy, a végére még marad is egy lőszerem, na rusholjunk be.

Ajánlani tudom-e? Nem tudom erre mit lehet mondani, mintha egy sci-fi rajongó kérdezné, hogy megnézze-e a Star Warst. Egy fantasy-fan kérdezné, hogy megéri-e meglesni a Gyűrűk Urát. erre mit mondasz? Hogy a játék a video-game ipar csúcsa-e, az egyéni prefencia kérdése, mert lesz akinek a Call of Duty, olyan is akinek a StarCraft, megint másnak meg a Guitar Hero a kedvence, de az kétségtelen, hogy a sztori-vezérelt dráma kategóriának ez a legteteje. Toljátok le.

És ne feledjétek: When you’re lost in the darkness, look for the light.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Mert a kettő összetartozik

Marvel's Spider-Man: Miles Morales

Üdvözölje mindenki Miles Moralest, a csodálatos Pókn Pókembert, aki sokkal okosabb, erősebb, fiatalabb és feketébb, mint az a vacak kis Peter Parker, akinek még rendes szuper képességei sincsenek. Szerintem kb. ez a szlogen járhatott a készítők fejében.
Nem tagadom, én elfogult vagyok, az első részben sem szerettem Miles karakterét. Elsősorban azért, mert nem szeretem a gyerekeket, de ez a kölyök kifejezetten idegesítő volt abban a pár küldetésben, amikor őt kellett irányítani. Magát a játékot is parkolópályára tettem, mondván majd egy akcióban jó lesz. Akció megvolt, végigjátszás és 100% pipa, nézzük mit kapunk.
Elvileg cirka egy évvel vagyunk az első rész történései után (ezúttal tél van), Miles pedig bőszen tanulja a Pókemberkedést. Ez olyan jól megy, hogy rögtön a bevezetőben sikerül neki kiszabadítania egy rakás bűnözőt, plusz Rhinot, szétverni a karácsonyi vásárt és a város egy részét, de legalább megkapjuk első szuperképességünket és Peter is bejelenti, hogy elutazik vakációzni, vigyázzunk a városra. Én egy ilyen kezdés után a helyében inkább visszaváltottam volna a repjegyet, de ám legyen.
Persze a dolgok sosem ilyen egyszerűek, hirtelen felbukkan egy addig teljesen ismeretlen, ám annál erősebb, alakváltó fegyverekkel felszerelt banda, akiknek a motivációjáról semmit sem tudunk. Viszont szemmel láthatóan valami bajuk van a város aktuális jótevőjével. Akiről persze játékosok/képregényolvasók/filmnézők vagy bárki akinek egy kis józan esze van első pillanatban sejti, hogy valójában ő a rosszfiú. Persze később még próbálják bonyolítani a témát, de finoman fogalmazva sem a történet a legerősebb oldala a játéknak. Néhány párbeszédnél egyenesen azt éreztem, hogy kölcsön kérték a Halálos iramban széria szövegíróját (család, család, CSALÁD!)... És pont a nem átléptethető változatoknál. Gondolom ez hozzátartozik az üzenethez. Mint az egész házfalat beborító BLM falfestmény, amit többször több szögből is megmutatnak az egyik küldetés végén (mondjuk abszolút ez a jéghegy csúcsa). Az első rész azért nem tolta ezt ennyire direktben, volt pár szivárványos zászló és kész. Azért remélem a korszellem jegyében a második részben Miles-ból nem lesz Miranda
Ami viszont továbbra is jó a játékban az a játékmenet és a lengedezés a városban. Megőrizték az alapjáték megoldását, hogy szépen fokozaton nyitják ki a különböző gyűjthető dolgokat, az egyik küldetés után időkapszulákat keresgélhetünk (ezek váltották le az alapjáték hátizsákjait), máskor bázisokat pucolhatunk ki (ezekből két fajta is van), de keresgélhetünk hangfájlokat is. Utóbbi egyébként az egyik legjobban sikerült melléktevékenység, én ezt élveztem a legjobban.
A mellékes dolgok egy részét már az új Spider-man appban követhetjük, külön fülön a bűnesetekkel. Ez kifejezetten hasznos megoldás, az alapjátékban kifejezetten nehezen sikerült autós üldözéseket találnom és pont kellett volna achievementhez. Van egy hosszabb mellékszál is, aminek a végén visszaköszön az első rész egyik ellenfele is, bár szerintem senki nem fog meglepődni a személyén. Szóval azért el lehet tölteni az időt a városban. Ami még nyolc hónap elteltével is ismerős volt, jókat mosolyogtam a még mindig ismerős falrajzokon és az egyik háztetőn belefutottam a Fekete Macska rajzaiba is, az első rész egyik mellékküldetéséből.
A harcrendszer nagyobb része ugyanaz maradt, mint volt. Viszont felszerelésünk az kevesebb van, cserébe ott van a bioelektromosság, mint szuperképesség, ehhez a játék egy pontján csatlakozik még a láthatatlanság is. Utóbbit erős túlzásnak éreztem, rendben, hogy harcban gyorsan lemerül, de pillanatok alatt el lehet vele menekülni és aránylag gyorsan vissza is töltődik. Az elektromos képességekből van többféle is, néhány ellenfél ellen muszáj is alkalmazni, de én első körben igyekeztem mellőzni mindkét képességet. Még legnehezebb fokozaton is túlságosan megkönnyítették a játékot.
Ami egyébként nem valami hosszú. Első végigjátszásra, mindent összeszedve, megkeresve és minden átvezetőt meghallgatva (még ha néha az arcomat is kapartam) 18,9 órát mutatott a számláló. A legtöbbet szerintem az egyik kihívással szenvedtem, legmagasabb nehézségen éppen csak sikerült megcsinálnom, többedik nekifutásra. Utána kíváncsiságból meg is néztem, normál szinten sétagalopp volt (10 ellenfél helyett 18 az időlimit alatt). Viszont nem egyszer sikerült ez idő alatt is belefutnom random összeomlásokba. Netes keresés alapján én jól is jártam, volt akinek minden halál után kifagyott a játék. Ezen felül 2-3 alkalommal sikerült tereptárgyakba ragadni ellenfeleknek, egyszer pedig három ellenfél olvadt össze majdnem egybe. A New Game+ végén kerek 24 órát mutatott a számlaló, itt már csak minimális mellékküldetést csináltam meg, de ki akartam maxolni minden felszerelést. Erre nem volt achievement, de engem zavart.
Összességében én azért jobbra számítottam, még úgyis, hogy igyekeztem kifejezetten alacsonyra leszállított elvárásokkal leülni a játék elé. Ami működött az alapjátékban az működött itt is, de sok dologban inkább visszalépést éreztem. Ráadásul már csak a hosszát tekintve is inkább érződik az egész egy combosabb DLC-nek, mint különálló játéknak.

TL,DR: A Miles Morales minden tekintetben elmarad az előző Spider-Man játéktól, én csak nagyon komoly (legalább 50%) akcióban merném jó szívvel ajánlani és csak rajongóknak, mindenki más inkább vegye elő újra az első részt.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Returnal (PC)

Már jóval korábban is írhattam volna róla, de el akartam érni a titkos/valódi/nemtudommilyen befejezést és annak függvényében értékelni a játékot. Nos, nem biztos, hogy ez a része megérte a belefektetett energiát. Na de haladjunk...
Emlékszek, amikor a játék eredetileg megjelent, még mint a PS5 nyitócíme nem igazán győzött meg, hogy ez engem különösebben érdekelne. Szépnek szép volt, de meglehetősen kaotikusnak tűnt a játékmenet és nehezen emészthetőnek a bullet hell 3D-be helyezése. A roguelike játékmenetről nem is beszélve. Egyedül a történet volt az, ami meg tudott fogni, de talán csak azért, mert én alapból szeretem az időhurkos sztorikat.
A játék ugyanis erre épít, az intro videóban láthatjuk,ahogy hősnőnk egy jelzést követve belép egy ismeretlen bolygó légkörébe, majd egy viharnak "hála" lezuhan a felszínre. Az első pár percben aztán megtaláljuk egy másik szerencsétlenül járt felfedező holttestét, csakhogy az is mi vagyunk. És mellette ott hever a saját oldalfegyverünk is. Nem sokkal később pedig óhatatlanul mi is holttestként végezzük, ugyanis a bolygó nem lakatlan, viszont nem is barátságosak a lakói és a roncshoz visszakerülve indulhatunk neki a következő körnek. És újra... és újra... A cél pedig továbbra is a "White Shadow Broadcast" elérése, kerül, amibe kerül. Menet közben többször is belefutunk önmagunk sikertelenül járt változataiba és általuk hátrahagyott üzenetekbe, miközben a bolygó korábbi őslakói által hátrahagyott írásjeleket szedegetve zavaros szövegeket is lefordíthatunk. A játék felénél aztán az egész kap egy csavart, a történet pedig még zavarosabbá válik, de erről majd később.

A játékmenetet tekintve egy vérbeli roguelikeba oltott akciójátékot kapunk. Ugyan végig csak egy fegyver lehet nálunk, de ahogy haladunk előre ezek egyre változatosabb gyűjteményből kerülhetnek ki. A kezdeti oldalfegyver helyett találhatunk később gépfegyvert, sörétes puskát, rakétavetőt, de akár méreggömböket lövő egzotikus mordályt is. Ezeken pedig a használattal kioldhatunk különböző képességeket (trait-ek), amik a következő körben már alapból elérhetőek lehetnek a fegyveren a szerencsénktől függően. Ezek lehet kimerülnek annyiban, hogy az ellenfelek több nyersanyagot dobnak vagy nagyobb tár tartozik a fegyverhez, de akár portált is nyithat, amiből egy lézersugár olvasztja el a ránk törő ellenfeleket. Kezdetben csak egy-egy ilyen képesség érhető el a fegyvereken, de ahogy egyre több jártasságot (Proficiency) szerzünk egyre erősebb fegyvereket is találhatunk, amiken 2-3, vagy a végén már négy képesség is lehet. Elég korán szert teszünk még egy közelharcban használható kardra , amivel ráadásul bizonyos akadályokon is átvághatjuk magunkat, valamit az energiapajzsos ellenfelek védelmét is (szinte) csak ezzel szüntethetjük meg. Emellett még magunkra aggathatunk parazitákat is, amik ugyan adnak valamilyen előnyt, de ehhez mindig társul egy hátrány is, illetve találhatunk vagy vásárolhatunk különböző artifactokat is. A vásárláshoz szükséges nyersanyagot az ellenfelek dobják, esetleg kristályokban találhatjuk, előbbi esetben nem árt sietni, mert egy idő után eltűnik.
Viszont ha meghalunk akkor a fegyverekre megszerzett trait-ek és egy speciális nyersanyag, az Ether kivételével szinte mindent elveszítünk és ismét egy árva pisztollyal indulhatunk neki a folyton változó pályáknak. A történet előrehaladása során azért kapunk még pár tárgyat, amik permanensen velünk maradnak és lerövidíthetik az előttünk álló utat, legalábbis elméletileg. Mert a második bosst legyőzve ugyan megszerezzük a csáklyát, aminek hála akár az egész második biome-ot kihagyhatjuk, de ez azzal is jár, hogy a harmadikban lévő ellenfelek ellen egy mezei pisztollyal megyünk. Szóval bár a lehetőség adott, de jobb biztosra menni és kicsit erősödni, mert a randomitás sokszor meg tudja viccelni az embert. Volt, hogy magabiztosan mentem előre és egy bekapott találat után jelentkező extra hibaként a maximális életerőm a tizedére csökkent. Máskor egy szinte teljesen nyílt arénában futottam össze olyan ellenféllel, akit (szinte) csak menekülve és a tereptárgyak mögött bujkálva tudtam lekezelni. Mindkét eset gyors halált, némi káromkodást és aztán újrakezdést eredményezett.
Ha a harmadik világon keresztüljutunk akkor utána kapunk egy kvázi checkpointot és a negyedikből fogunk kezdeni, illetve bizonyos artifactokkal kaphatunk egy extra életet, ha meghalnánk, de ezek meglehetősen ritkák. Utóbbira lehetőséget ad még egy Etherrel működő gépezet is, aminél viszont javasolt figyelni, hogy csak az adott biomra vonatozik a hatása. Szóval ha az elsőben aktiváljuk, de továbbmegyünk a másodikba akkor felesleges volt az egész.

Egyébként ez a randomitás a játék egyik legnagyobb hátránya és vonzereje is egyben. Bár a pálya mindig változik, de egy idő után azért feltűnő, hogy minden biomban ugyanazok a szobák variálódnak. Mindössze vannak olyanok, amik gyakran előkerülnek, mások csak tízből egyszer. Viszont azt soha nem lehet tudni, hogy mi vár ott ránk. Lehet csak néhány polipkutya, esetleg denevérszerű rusnyaság, de akár minibossként is felfogható, ritkább ellenfeleket is kaphatunk, amiknél ráadásul a szoba ajtaja is bezárul mögöttünk, véletlenül se menekülhessünk. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy ha éppen kedvezőtlen a leosztás akkor anélkül kell(ene) előrehaladnunk, hogy a fegyverünket le tudnánk cserélni bármi hasznosabbra.
Erre a random faktorra tesz még rá, hogy bizonyos tárgyakból van malignant változat is, ezeket a már említett Etherrel tisztíthatjuk meg vagy kockáztathatunk és akkor jó eséllyel valamilyen működési hibát kap az öltözékünk. Ezek kisebb kellemetlenségektől (levegőben alacsonyabb a sebzésünk) a már említett maximális életerő csökkenésig terjedhetnek, szóval nem éri meg kockáztatni. Főleg, mert tapasztalataim alapján már a medium esély is bő 70%-os valószínűséget jelent. Ha mégis kapunk valamilyen hibát azt különböző feltételek teljesítésével javíthatjuk meg, ami az egyszerű "ölj meg X ellenfelet" jellegűtől a vegyél fel 2 parazitáig terjedhet. Persze ha utóbbit kapjuk akkor közel, s távol nem találunk egy nyavalyás élősködőt sem, szóval jobb elkerülni a meghibásodásokat.

A játék grafikai stílusa meglepően hangulatos lett, a hat különböző biom tényleg különböző, még úgyis, hogy valójában van ismétlődés benne (aki játszott vele érteni fogja). Hangulatát tekintve a víz alatti rész különösen kiemelkedőre sikerült, főleg a víz alatti hangoknak hála. Az ellenfelek már kevésbé változatosak, jellemzően különböző polipszörnyek, illetve robotok és időnként az őslakos faj (?) megmaradt hírmondói. A hangulat attól függetlenül megvan, sokan Gigert emlegetik a szörnyek és az épületek kapcsán (ezzel én is csak egyetérteni tudok), esetleg a Prometheust, de nekem az őslakosokról és az egyik bossról például Royo "Third Millenium" kötete is eszembe jutott. Illetve az első biom kapcsán mindenképpen megemlíteném a Half Life első részéből ideszabadult, plafonon lógó csápos nyavalyást, akitől minimum háromszor kaptam fráaszt
A hangok terén is rendben van minden, én személy szerint jobban élveztem, ha kicsit több mélyet kapott az egész játék, ez különösen a víz alatti részen nagyot dobott az élményen.

A játék teljes végigjátszása első nekifutásra nekem cirka 12 óra körül volt, azóta már többször végigmentem rajta és többszöri végigjátszás után sikerült kioldanom a másik befejezést is (alig 38 órába telt csak). Attól függetlenül még van tennivaló, van pár collectible amit még nem sikerült megtalálnom az achivementekhez, szóval szerencsétől függően még biztosan van benne jó pár óra. Egyébként optimális esetben, ha kedvező a leosztás durván két óra alatt lehet menni egy teljes kört, de arra kicsi az esély, hogy ez két egymást követő nekifutásnál is sikerüljön. Ez idő alatt különösebb buggal nem találkoztam, egyszer sikerült leesés közben úgy megakadnom egy kiálló peremben, hogy utána mindig oda dobott vissza és emiatt buktam is azt a kört. Illetve néha vannak kisebb, megmagyarázhatatlan akadások, jellemzően akkor mikor egyik szobából a másikba megyek. Neten utánakerestem, elvileg a Ray tracinggel van összefüggésben, de akkor sem indokolt.
És akkor egy kicsit a történetről és hogy megérte-e a belefektetett 20+ órát az extra befejezés, spoileresen:
SPOILER
Véleményem szerint a Housemarque csinált egy jó roguelike/bullet hell hibridet, aminek nagyon élvezetes a játékmenete és hangulatos a világa, aztán a megjelenés előtt egy héttel szólt valaki, hogy kellene egy történet is az egésznek, hirtelenjében pedig csak ezt sikerült összedobni. Nagyjából mindenki azt lát bele, amit akar Én a történet nem léte hiányossága ellenére csak ajánlani tudom, mert a játékmenet és az akció elviszi a házán az egészet. Már ha a RNGesus is a játékos mellé áll.

TL,DR: Élvezetes roguelike-ba oltott bullet hell akciójáték, ami történetet csak nyomokban tartalmaz, de ennek ellenére maximálisan csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a kihívásokat. A véletlenszerűen felépített pályáknak hála még sokadik végigjátszásra is tud kihívást és meglepetést nyújtani a játékosok számára.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Atomic Heart

Avagy Fallout menni Szovjetunió csinálni Bioshock
A játékkal előzetesen elég felemás érzéseim voltak. A bejelentése környékén nagyon érdekelt és vártam, aztán később jöttek olyan trailerek amik teljesen lelomboztak, majd megint felcsigázták az érdeklődésem. A megjelenés idején pedig óvatosan várakozó álláspontra helyezkedtem. Voltak más, jobban érdeklő címek is, de az első tesztek és vélemények hatására mégis belevágtam. És egy érdekes kalanddal lettem gazdagabb.
A játék 1955ben játszódik, egy alternatív Földön, ahol teljesen máshogy alakult a történelem. 1936ban Dmitry Sechenov (neki a játékban is sok szerep jut) felfedezte a Polymer névre hallgató anyagot, amelynek révén a Szovjetunió robbanásszerű technikai fejlődésbe kezdett. 1939ban hidegfúziós reaktorokat alkottak, ennek hála aztán a robotika is fejlődésnek indult, 1942ben győzelmet arattak a náci Németország felett (akik utolsó kétségbeesett lépésként egy halálos vírust szabadítottak a világra), 1948ban pedig útjára indították a Kollektiv 1.0-t, mely kezdetben csak a robotokat kapcsolta össze egy hálózatba, de később már az emberek is csatlakozhattak a rendszerhez a Polymernek hála.
A játék kezdetére mindez odáig fejlődött, hogy a "polimerizált" emberek könnyedén meg tudnak tanulni bármit, az ember (vagyis a Szovjetunió) nem egyszerűen kilépett az űrbe, de már a Naprendszer bolygóinak terraformálására készül és napokon belül elindul a Kollektiv 2.0ás verziója, ami minden "polimerizált" embert összekapcsol egy globális neurális hálózatba, ahol mindenki egyenlő. Persze ahogy ez lenni szokott a játékokban homokszem kerül a gépezetbe és ránk vár a feladat, hogy rendet tegyünk. Közben pedig az is kiderül, hogy a felszín alatt ez a szép új világ sem tökéletes.

A játék főhőse a többnyire csak P-3 névre hallgató ügynök (egyébként Sergey Nechayev), aki egy akcióban elvesztette az emlékei nagy részét, csak Dr. Sechenovnak és néhány implantnak köszönhetően maradt életben. Emiatt érthető módon hálás is a doktornak és mindent megtesz, hogy ne okozzon neki csalódást, egyébként pedig egy katona, aki nem kérdez, csak elvégzi a feladatot. Ezt csak azért említem meg, mert én már rég a homlokomat ráncoltam bizonyos dolgokon, amikkel P3 nem volt hajlandó törődni. A történet kezdetekor éppen egy újabb megbízást kapunk, ehhez kapunk segítségnek egy mesterséges intelligenciával felvértezett kesztyűt, Charlest is, akivel idővel össze is barátkozik a karakter. Ő szolgáltat nekünk rengeteg háttér-információt is, magyaráz el dolgokat és sokszor poénforrásként is szolgál. És nem mellékesen őt fejlesztve jutunk hozzá hasznos képességekhez, mint a fagyasztás vagy a telekinézis.
A kezdés után aztán nem sokkal be is üt a krach, a békés robotok harci üzemmódba kapcsolnak és nekiállnak levadászni mindenkit, beleértve ebbe minket is. A feladatunk pedig elkapni az egészért felelős árulót, aki meghackelte a kollektívát. Lehetőleg élve, mert szükség van a fejében lévő kódokra, hogy minél előbb le lehessen állítani a megvadult robotokat. És közben megtudunk dolgokat magunkról és a rendszer sötét titkairól.

A játék legnagyobb erőssége egyértelműen a világa. Bár a legtöbben szovjet Bioshockként hivatkoztak/hivatkoznak a játékra, engem a világ sokáig inkább emlékeztetett egy orosz, a világégés előtti Falloutra a maga retrofuturisztikus világával. Megvolt a Bioshock párhuzam is a kesztyűnk révén aktiválható képességekkel, de hiányzott az a dekadens világ ami Raptureben jelen volt. Aztán idővel beköszöntött az is, a történet egy pontján az egész kezdett egyre jobban elborulni és onnantól nem volt kérdéses, hogy helytálló az összehasonlítás.
Érdemes a számítógépek helyi megfelelőin elolvasni az üzeneteket is, van, ami csak kis hátteret ad a világnak, de mások kapcsolódnak egymáshoz és apránként egy komplett kis történetet ismerhetünk meg a helyiek életéből. A kutatóállomásokon lévő számítógépeken pedig még a dolgozók kartonját is elolvashatjuk, személyes adatokkal, tanulmányokkal. A tényleges játékmenetre nincs hatása, de sokat hozzátesz az élményhez.
Ugyanúgy, mint az audiologok, amik itt Chirper névre hallgatnak és zsebórára hasonlítanak. Tényleges hatásuk ezeknek sincs, de érdemes meghallgatni őket.
A hangulathoz sokat hozzátesznek a zenék is, ismert vagy kevésbé ismert számok orosz nyelvű átdolgozásai csendülnek fel akár egy rádióból, akár csak a harc aláfestéseként. A Nioh második része után ez volt az első játék aminek egymás után többször is meghallgattam a soundtrackjét. Megjegyzem én az autentikus hatás kedvéért orosz szinkronnal játszottam. Belekezdtem angollal is, de pár perc után inkább váltottam. Szerintem jobban is sikerült, mint az angol (bár néhol vannak vele problémák, de majd később) és sokat ad a hangulathoz.

NPC nem sok van a játékban, néha bejelentkezik Sechenov vagy az egyik beosztottja rádión, illetve van pár, még élő szereplő és egy perverz, hűtőszekrényre emlékeztető automata, de többnyire csak a főhős és Charles párbeszédei törik meg a játékmenetet. Néha szó szerint, ugyanis a harc közben elég nehéz figyelni a szövegekre, amik viszont érdekesek, szóval nem egyszer előfordult, hogy meg kellett állnom és végighallgatni a párbeszédet. Néha ezt ügyesen megoldják, például egy liftben utazva, de volt, ahol egyszerre kellett a rám rontó hordára és a feliratra is figyelnem (bár utóbbi kiküszöbölhető lett volna angol hanggal).
Szerencsére (?) a játék nem igazán nehéz. Az elején, amíg nincsenek fejlesztéseink van benne kihívás, ott még taktikázni kell. Viszont elég hamar el lehet jutni egy olyan pontra, hogy szinte bármekkora ellenséges csapatot gond nélkül kezelni lehet. Legalábbis zárt térben, a felszínen ezt megnehezítik a végtelen számban megjelenő javító robotok, amik a felrobbantott, feldarabolt, felgyújtott ellenfeleket bármennyiszer újra tudják építeni. Erre is van megoldás, de azt mindenki fedezze fel magának
Én egészen a legvégéig nem is nagyon használtam a távolsági fegyvereket, a legelején kapott fejszével, a kesztyűvel és legfeljebb energiapisztollyal a legtöbb helyzet kezelhető volt. Még a bossokat is megoldottam a fejszével. Kettőnél egyébként is volt achievement, hogy ne használjak lőfegyvert, de a többinél se éreztem, hogy szükség lenne rá. Az egyetlen ellenfél, aminél pedig igen (a többször felbukkanó Plyush miniboss) pont nem vettem hasznát.

A játék végigjátszása legnehezebb fokozaton cirka 40 óra volt, ebben benne van az is, hogy igyekeztem mindent teljesen felderíteni és összeszedni. Ez alatt konkrét gamebreaking buggal egy kivétellel nem találkoztam, párszor előfordult, hogy a karakter beakadt a levegőben és ezen csak a visszatöltés segített. Ez akkor volt kifejezetten idegesítő, amikor ezzel együtt 15-20 percnyi haladás ment pocsékba. A konkrét bugot pedig az okozta, hogy mindent összeszedtem, de nagyon kevés dolgot használtam fel és egy ponton amikor a raktárba akartam átpakolni a dolgaimat a játék felfalta az összes rendelkezésre álló memóriát majd megfagyott. A feladatkezelő szerint ezen a ponton alig 30GB-t használt Szerencsére ezt orvosolni lehetett azzal, hogy szétbontottam a raktárban lévő tárgyak egy jelentős részét nyersanyagra.
Ezen kívül néhány helyen hiányzott vagy idő előtt eltűnt a felirat, ez ugye csak amiatt volt baj, mert én orosz szinkronnal játszottam.
Illetve az achievementek teljesen összevissza működnek. Ezt ráadásul a megjelenés óta patchelték is, de még most sem tökéletes. Én egy kihagyott collectible miatt újrakezdtem, szóval van olyan achievement amit kétszer is megadott a játék az újrakezdés miatt, máshol a számláló csak úgy haladt előre, ha minden lépés után mentettem, kiléptem és ismét elindítottam a játékot, de volt ahol összevissza ugrált. Gondolom kevés embert érint, de attól még tény

Mindent összevetve a játék jól sikerült, talán az egyetlen amit hibának felrónék, hogy az ellenfelek nem túl változatosak. Én még el tudtam volna viselni többféle robotot vagy esetleg katonákat, mutáns állatokat, hasonlót. Illetve sok kritika érte a főszereplő karakterét és stílusát, plusz a játék humorát, de nekem nem volt bajom vele. Ezt mindenki ítélje meg maga. A történetben is sikerült húznia egy meglepőt a végén. A legtöbb csavarra ugyan számítottam benne, de a befejezésre pont nem. Amiből egyébként kettő is van és nehéz lenne megmondani, hogy melyik a "jó" ending. Viszont mind a kettőnél ott van a folytatás lehetősége, én remélem fog kapni második részt.
És abba talán már bekerül az RTX támogatás is. Én elvagyok nélküle, itt sem éreztem a hiányát, de azért csak meg kell említeni, ha már a kezdetekben azzal promózták a játékot Én csak ajánlani tudom, ez egy szórakoztató kaland volt. Végszóként pedig egy kis zene a játékból.

TL,DR: Kifejezetten jól sikerült akciójáték, ami a Bioshock hangulatát ötvözi a világégés előtti Falloutével egy alternatív Szovjetunióban. Én csak ajánlani tudom, főleg annak fényében, hogy a gamepassben is elérhető (de a teljes árat is megéri). Az achimániások viszont szerencsésebb, ha várnak még pár patch-et.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Scars Above itt is:

Már a 2021-es leleplezés alkalmával felfigyeltem rá. Áradt belőle a Returnal vibe és reméltem, hogy szórakoztató lesz! Szerencsére nem kellett csalódnom, jól elvoltam vele. A grafika nem eget rengető, de a gameplay és történet simán elviszik a hátán. Ráadásul nem fölöslegesen elnyújtott, pont kellemesen hosszú a kampány. A képességfát annyira nem gondolták át, mert maxra fejlesztett karakter mellett is volt 5 felesleges elosztható pontom. 2-3 alkalommal beragadt egy idegesítő hang, ami csak visszateleportálással volt megszüntethető. Egy esetben pedig beragadt egy állandó kontroller rezgés, ami szintén csak újraindítással tűnt el. De ezek abszolút elenyésző kis apróságok és tényleg élvezetesre sikerült a játék.
Néha nem árt esélyt adni egy nem AAA címnek. Ha bejött a Remnant: From the Ashes és adja a Returnal hangulat, akkor érdemes lehet rámenni.

Scars Above

Az első videók alapján nekem ez valamiféle PC-s indie Returnalnak tűnt, de attól jó és rossz értelemben is messze van a játék. Kezdve azzal, hogy itt van egy történet, ami kifejezetten jó

Szóval a történet szerint a föld fölött feltűnik valami különös, idegen eredetű tárgy, a Metahedron. A kezdeti megrázkódtatás után a Föld lakói egy különleges képzett tudósokból álló csapatot küldenek fel, hogy megvizsgálják a tárgyat, ez a SCAR (Sentient Contact Assessment and Response) team. Ennek egyik tagját alakítjuk mi. Persze ahogy az lenni szokott, semmi nem a tervek szerint történik, egy gravitációs anomália beszippantja a hajót, mi pedig egy idegen bolygón ébredünk és egy egyértelműen földönkívüli hologramot kell követnünk. Nem akarom elspoilerezni a történetet, mert bár nincsenek benne nagy megfejtések engem azért 1-2 ponton meg tudott lepni és kifejezetten szórakoztatónak találtam.

Ellentétben a harcrendszerrel és a játék egyik alapvető mechanikájával. Szóval én szeretem a soulslike játékokat és nincs különösebb bajom a soulslike mechanikákkal sem, de egy sztori játékban, ami tényleg erősen koncentrál a történetre nem feltétlenül tartom jónak. A játék egy ponton egyébként pontosan elmagyarázza, hogy miért is tudunk újraéledni folyton, de ez az ellenfelek feléledésére még nem ad magyarázatot.
A harcrendszer maga ötletes lenne, vannak különböző elementális hatások és bizonyos ellenfelek esetében ezeket kombinálva tudunk sikert elérni. Például lefagyaszthatjuk a ránk támadó yetiszerű izét, minek hála mögé tudunk kerülni és felgyújthatjuk a hátán lévő, tűzre érzékeny hólyagokat. Vagy a folyóban felénk törtető ellenfelek vizesek, ezért az elektromos fegyverünk területre sebez. A jeges területen pedig akár azt is megtehetjük, hogy a tüzes puskával lyukat lövünk a jégbe, amibe beleesve az ellenfelek instant halálra fagynak.
Szóval ötletes lenne, csak a kivitelezés lett gyenge. Az elektromos fegyver még egész használható, de a tüzeset fel kell tölteni mielőtt lőhetnénk vele, a jeges és a savas (főleg az utóbbi) pedig inkább csak rövid távon használható.Plusz kapunk egy kardot is, amivel melee-ben csapkodhatunk, de ez maximum a kisebb ellenfelek ellen használható. Ugyanis az ütögetés staminát fogyaszt, ami a dodgehoz is kell, cserébe keveset sebez és a kitérés sokkal fontosabb, főleg a nagyobb darab ellenfelek ellen.
Vannak még mindenféle extra eszközeink is, energiapajzs, gyújtógránát, lőszertöltő, ezek egy része energiát használ, az automatikusan töltődik, a többihez nyersanyag kell, azt a világban találhatunk vagy a leölt ellenfeleknél. Látni, hogy fektettek bele energiát, de például a lőszertöltőt összesen egyszer használtam, mert legnehezebb fokozaton is mindig lehetett találni elég lőszert, az energiát használó felszerelések közül pedig jobban megérte a lassító csapdára tartogatni a tölteteket.

Van a játékban egy alapszintű fejlődés-rendszer is, viszont XP-t nem a killekért kapunk, hanem tudóshoz illően a legyőzött ellenfeleket bescannelve jutunk tapasztalathoz, illetve találhatunk tudáskockákat is, ezek változó mennyiségű tapasztalatot adnak, teljesen véletlenszerű, hogy mennyit. Hősünk minden legyőzött ellenfélhez fűz egy kis elemzést is, ezt meg is hallgathatjuk utána, van ami tippeket is ad a legyőzéshez, hangulatos kis elem.

A grafika az átvezető részekben szépen néz ki, a tényleges játékmenetnél azért már látni, hogy indie címmel van dolgunk. Nem csúnya, bizonyos részeken egész hangulatos, különösen a havas területen, de azért a friss tripla A megjelenések mellett nem rúgna labdába. Különösen a pár emberi szereplő karaktermodellje nagyon szembántó, az átvezetőben lévő és a tényleg modellek csak nagyon távoli köszönőviszonyban vannak egymással.

A játék maga egyáltalán nem hosszú, nekem legnehezebb fokozaton volt 9 óra és ebben benne volt az is, hogy igyekeztem mindent nagyon alaposan bejárni. A végén már talán kevésbé figyeltem erre, így is 10 el nem költhető ability pontom volt az utolsó bossharc előtt. Ez alatt buggal nem találkoztam, viszont aki szeretné hozzám hasonlóan megszerezni az összes achievementet az egy dologra figyeljen: bármilyen ellenfelet vagy növényt bescannel rögtön menjen vissza a legközelebbi monolithoz és mentsen egyet, mert a netes infók szerint máskülönben ez hajlamos bugolni.
Mindentől függetlenül én tudom ajánlani a játékot, teljes áron sem feltétlenül drága, de ha kap egy jobb akciót akkor mindenképpen megéri neki adni egy esélyt. A befejezés alapján pedig még egy folytatásra is van esély, én örülnék egy második, hosszabb és jobban kidolgozott epizódnak.
Kicsit olyan érzésem van, hogy a fejlesztőknek volt egy történetötlete és aköré próbáltak felépíteni egy játékot.

TL,DR: Egy hangulatos kis indie sci-fi, aminek ugyan vannak hibái, de a történet többé-kevésbé el tudja vinni a hátán az egészet. Én egyáltalán nem bántam meg, hogy beruháztam a játékra és remélem folytatódik a történet

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Return of Obra Dinn

Nem siettem el, 12 óra alatt lettem kész. Nagyon jó néven venném, ha készülne folytatás, tényleg hihetetlen egyedi élmény, még ha én azokat a szuperlatívuszokat nem is értem igazán, amik mondjuk a grafikát és a zenét érintik, utóbbi egyáltalán nem kiemelkedő, előbbi meg azért hajlamos beszopatni az embert és indokolatlanul félrevezetni.

Ezzel együtt is valszeg ott a helye a top10-emben.

Ja, ja, láttam, köszi. Közben a demó saját topikjába írtam is.

Helyes! GP-al egy próbát megér.

Rálesek. A Bioshock Infinite óta várok valami hasonlóra.

Tegnap volt patch, tesztelgettem is kicsit, most már működik rendesen az egeres irányítás. Mondjuk vicces, mert már annyira megszoktam, hogy ilyen suta a kamerakezelés, hogy fél óra volt mire hozzászoktam.
Még pár dolgot javított elvileg, de ez a legfontosabb eleme

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Atomic Heart (PC):

Figyelemmel kísértem a fejlesztést és mindig is a radaromon volt ez a játék. Ezzel az alternatív 1955-ös technológiailag felfoghatatlanul fejlett Szovjetunió nálam iszonyatosan betalált!!! Ráadásul gyilkos robotokkal?! Mi kellhet még a garantált mókához?
Abszolút nem okozott csalódást a Mundfish, az első pillanattól beszippantott nem eresztett. Sorra vonultatta fel az egyedi és ritka jópofa játékelemeket, egyszerűen élvezet volt játszani és közben piszok jól szórakoztam! Voltak iszonyatosan elvont és beteg részei, na meg hipnotikusan lebilincselő átvezetői! A folyamatos kommunikáció, a temérdek felvehető hanganyag és a bődületesen sok olvasnivaló rengeteget ad hozzá az atmoszférához és a beleélhetőséghez. A fegyverfejlesztést is nagyon éltem! Külön jópofa, hogy nem csak úgy simán kimaxolhatóak a fegyvereink, hanem meg kell hozzá találnunk a recepteket. A belső és külső terek is szemrevalóak, remek a pályadizájn!
Az arcmimikák megmosolyogtatóak, de összességében a grafika kimondottan pofás. Bár azért ezen a téren egy kicsit neheztelek rájuk. 4 évig ezzel a címmel reklámozta az Nvidia a Ray Tracinget, hogy mennyire bődületesen keményen fog kinézni a játék vele. Erre sikerült kiadniuk végül RT nélkül. Ez valahol hatalmas mellényúlás részükről, mert ha kaphattak volna még mondjuk egy fél évet, akkor nem csinált volna az NV se**et a szájából. Na de ez legyen a legnagyobb bajunk!
A sztori jópofa, még ha néhol azért klisés is kicsit és vannak bőven előre sejthető "fordulatok". Nekem elég sötét befejezést sikerült összehoznom végül, ami nekem baromira tetszett! Megnéztem gyorsan YT-on a másik endinget is, az elég lehangoló. Főleg mivel a játék utolsó 20 perce megúszható vele.
Ha a videók alapján már felkeltette az érdeklődésedet és szereted a sci-fi lövöldéket, akkor szerintem abszolút nem fogsz csalódni.

100%

Az időben már benne van három küldetés is NG+-on Érdekes ez a NG+ téma elsőre nekifutásra... Nem rossz, de érdekes...

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Már elsőre is megoldottam divine beast nékül Mondanám, hogy ennyire profi vagyok, de az igazság az, hogy csak nem vettem észre a kiírást, hogy használjam a képességet.
Én sem számítottam rá, hogy ennyire hamar végzek vele, de elég hamar sikerült a végére érnem, 15+1 main mission van (az utolsó kis séta és egy bossharc) és 30 sub mission, ezek között is vannak párbajok, illetve néhány arénaharc. A demóban volt szerencsém begyakorolni Liangot, aki az egyik nagy nehézség a játékban, onnantól három komolyabb akadály volt a játékban.

subject17, Peace: Nem igazi review-k ezek, nem vagyok én újságíró, annál elfogultabb vagyok a játékok felé Csak igyekszek alaposan körbejárni mindent, amit végigjátszok. TL,DR viszont direkt nem az elejére meg,y még ha úgyis lenne logikus Olyan ez, mint a pontszám a tesztek végén, le kell görgetni érte De örülök, hogy vannak akiknek tetszik ez a kifejtős változat (

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Sejtettem, hogy hamar meglesz az értékelésed a játékról, de hogy ennyire hamar! 3 napja jelent meg és már 34 órád benne van.
Sajnos a jelenlegi egér-implementáció mellett nálam a Wo Long nem lehet így vétel. Láttam a Steam-es értékeléseket és abból nyilvánvaló volt, - amit te is írsz - hogy ugyanolyan a teljes játékban az egér kezelése, mint a demóban volt. Sebaj, ha lesz esetleg a jövőben patch hozzá (meg kap egy leárazást ), akkor már tuti megveszem.
Még egy kérdés: Zhang Liang-ot sikerült a Divine Beast nélkül is lenyomnod? Én is visszamentem a demóban az első pályára magasabb szintű karakterrel, de hiába; ott már csak a piócás ember...ööö...akarom mondani, a Divine Beast segíthetett.

Én szeretem a hosszú és kivesézős review-kat! Csak ha olyan, amit még nem játszottam, akkor csak az a pár mondat érdekel első körben.

TLDR-t amúgy az elejére ajánlatos.

Amúgy én végigolvasom mindig, amikor olyan játék, ami kicsit is érdekel*, szóval nyugodtan nyomasd a wall of texteket.

*Pl. most is - de mivel még Elden Ring messze nincs befejezve, Demon's Souls PS5 és Sekiro pedig elkezdve sem, így valszeg nem errefele fogok mozdulni soulslike téren.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Egen, tudom, néha hajlamos vagyok kifejezetten bő lére ereszteni a dolgokat És még így is kiszedtem belőle két bekezdést, mert éreztem, hogy kicsit hosszúra nyúlt.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...